Miután elmorzsoltunk egy-két könnycseppet amiatt, hogy a Wizz felszámolja Lanzarotéra repülő járatát, az egyik utolsó kanyarra még elmentünk. Gyors kört terveztünk, megmászni mindazt két és fél nap alatt, amit eddig nem másztunk meg, enni ott ahol már ettünk jót és nézni a tájat nyálcsorgatva. Persze vissza lehet még ide jönni, hiszen a szomszédba, Fuerteventurára jár még a Wizz, onnan meg akár 16 euróért is át lehet hajózni.

Nagy meglepetést nem vártunk visszatérőként, csak meg akartunk mászni annyi vulkánt, amennyit három nap alatt lehetséges. De meglepetés mindig éri az embert. Például akkor, amikor az időjárás előrejelzésekben csak a hőmérséklet és a csapadék adatait nézzük meg, a szelet nem. Márpedig ez hasznos lett volna, mert alapjáraton 60 kilométer per órás szél fújt, a csupasz hegyoldalakon ez kicsit megcombosodott, a hegytetőn pedig esetenként csak törpejárásban lehetett haladni, vagy fel sem lehetett menni. Amikor egy méter széles sávon egyensúlyozunk egy kráter szélén, nem veszélytelen a 100-as szélben támolyogni. Nagyjából ilyen idő volt két napon át: 

Szóval remek elképzeléseink azonnal dugába dőltek, mert egyrészt első nap kirántotta a szél a kezünkből a turistatérképet bele a szakadékba; mert másrészt nem tudtunk kimenni a közeli kicsike szigetre, Graciosára - ott egy négyzetméter szélvédett terület sincs, vagyis csak jó időben van bármiféle értelme átugrani és túrázgatni; s mert összességében egyetlen vulkánra tudtunk felmászni, a harmadik napon a Corona hegyre. 

Ez azonban nem szegte kedvünket. Egyrészt Lanzarote (és általában a Kanári-szigetek minden tagja) annyira csodálatos, hogy akár úgy is el lehet tölteni napokat, hogy csak autózunk és nézelődünk, egy-egy kilátópontnál, tengerparti kiszögellésnél megállva.

Másrészt komolyabb túrák nélkül is lehet tervezni. A teljesség igénye nélkül mindenképpen érdemes megnézni César Manrique házából kialakított múzeumot, ami nem egy átlagos, így élt a híres festő, aki jóban volt sok híres festővel témájú tárlat. A lávamezőre épített, tekervényes, kiülőkkel, pihenőkkel, medencékkel tarkított ház tele van játékos szélfogóval, szobrokkal, és mind azonnal beköltöznénk. A viharos lökések elől a föld alá is be lehet menekülni, hiszen a szigeten két vulkanikus barlang is várja az érdeklődőket.

Közülük a Zöld barlang, vagyis a Cueva de Los Verdes egy kilométer hosszan vezet a lávamező alatt, a több mint 2000 éves képződmény összesen hat kilométer hosszú. Elképzelni is nehéz, hogyan alakíthatott ki a Corona vulkánból kiömlő láva ilyen járatokat - a barlang a Corona hegytől az óceánig vezet, s a víz alatt is folytatódik. Aki ide ellátogat, megismerheti a barlang titkát, amelyet azonban kilépve elmondani senkinek sem szabad, különben tizedíziglen el lesz átkozva minden utódunk - persze ilyet nem mondtak, de tényleg inkább nézze meg mindenki, aki kíváncsi rá.

Természetesen kihagyhatatlan a korábbi posztunkban már bemutatott Tiamfaya nemzeti park is.

Lanzarote továbbra is viszonylag könnyen megközelíthető marad, hiszen átszállással (mi az odautat abszolváltuk így Madridon át), vagy a szomszédos Fuerteventuráról áthajózva is elérhető (oda marad a közvetlen járat). A folyamatos szél, a pusztító vulkánkitörések - a legutóbbi alig 300 éve tarolta le a sziget északi felét - miatt iszonyú erőfeszítést követel az emberektől, hogy termőre fogják a fekete és folyton száraz földet, nem csoda, hogy minden lehetséges négyzetmétert az uralmuk alá akarnak vonni a lakosok. De persze azt is tudják, milyen törékeny is ez az uralom.

Ha szeretnénk kevés pénzből egzotikus tájakat felfedezni, és bírjuk a gyűrődést, kár kihagyni Marokkót. Az észak-afrikai ország nem kezdő turistáknak való, mert könnyen óriási lehúzás vagy idegösszeomlás lesz a vége, kellő határozottsággal és erősebb gyomorral azonban leküzdhetők az akadályok, megéri a nagyobb odafigyelést.

Mivel Marokkó több városába is megy fapados, ezért a lehetőségek tárháza rendkívül széles. Mi barcelonai átszállással mentünk Fezbe, majd onnan vonatoztunk Marrákesbe, ahonnan tovább buszoztunk Szafirába, végül Agadirból repültünk haza. Így megyünk végig rajtuk, aztán jönnek a szokásos gyakorlati tudnivalók.

Fez azért érdekes, mert itt van a világ legnagyobb óvárosa, vagyis medinája. Több ezer utcából, vagyis inkább sikátorból áll, semmilyen térképen nem szerepel minden utca vagy kanyar, így sötétedés után nem tanácsos barangolni, mert sosem fogunk kitalálni. Annyira nem durva a helyzet, mint Rióban, ahol egyszer rossz felé visz a GPS és megtámadják a turistákat a favelában. Itt biztonságosan lehet eltévedni, csak éppen elég sokat kell jattolni a helyieknek, hogy kivezessenek a betondzsungelből – este pedig minden zárva van, nincs aki útba igazítson.

Nappal gyakorlatilag a fél belváros piaccá alakul, ahol szamárháton vagy nagy kerekű kézikocsikat húzva közlekednek a kereskedők hangos „balak, balak, balak” kiabálás közepette. Ilyenkor célszerű gyorsan lehúzódni, mert elüt a csacsi. A városban nem szabad kihagyni a bőrgyártó manufaktúrákat, már ha van gyomrunk a meglehetősen büdös eljáráshoz. A bazársorok tematikusak, vagyis van szőnyeges utca, ötvös, fűszeres és bőrös.

A bőrös utcában egy-egy boltba betérve lehet bejutni a gyártósorra. A boltok hátsó ajtajai egy hatalmas belső udvarra nyílnak, ahol a bőrgyártás zajlik több száz éve változatlan módon. A bőröket először átmossák egy bizarr kutyulékkal, ami oltatlan mészből, tehénvizeletből és galambürülékből áll. Ez a cucc lerohasztja a szőrt és egyéb sallangokat a bőrről. Ezt követően a bőröket átmossák – ma már géppel – és jöhet a színezés. Különböző színű festékkel teli kádakba mártják a bőröket, forgatják és tapossák napokon át. Az így megfestett bőröket kiszárítják, majd a szárított, de még kemény anyagot elkezdik finomítani – késekkel lehántolják a durvább rétegeket, így lesz a végeredmény egy puha és már varrható anyag.

Pár éve még elég sok jattolásba és tusakodásba került ezeknek a megtekintése, ma már sokkal kulturáltabb. Elvileg nem kell sem venni sem fizetni semmit, ha nem akarunk, de ha egy szimpatikus figura végigkalauzol, akkor nem sajnálja az ember a néhány dirhamot, és nem is fair. Fogadhatunk egész napra is vezetőt – a szállodákban lehet kérni megbízható idegenvezetőket – ez nagyjából 300 dirhamba kerül, ha a bőrösöknél találunk egy tárlatvezetőt, azt meg lehet úszni 50-ből is, máshová amúgy sem nagyon kell helyi erő.

Marrákesbe laza nyolcórás vonatúttal lehet eljutni Fezből – meg persze aki itt kezdi a túrát,  közvetlenül Ryanairrel Budapestről.  A vonat egész európai, tiszta, kulturált, nagyjából annyiba kerül a vonatjegy, mint itthon. Mivel kétóránként jár, megszakíthatjuk, így ki lehet szállni akár a fővárosban Rabatban, akár Casablancában. Mi Meknesben tettünk egy kört, rendkívül tanulságos, volt, a belváros elképesztően lepusztult és nyomorúságos volt, de itt is minden úgy nézett ki, mint Fezben – minden utca bazársor. Mi Rabatot és Casablancát kihagytuk, nem is lett volna időnk rá, és annyira nem is vonzott a koszos nagyváros. Ráadásul itt rengetek utas felszállt, vagyis ha itt szállunk fel, aligha lesz ülőhelyünk.

Marrákes egy fokkal európaibb, mint Fez. Kevesebb a csak nekünk tanácsot adó, utat mutató, segíteni és tájékoztatni akaró fickó, kicsit tisztább és rendezettebb és a belváros sem annyira dzsungeljellegű. De itt is simán bele lehet lépni olyan pocsolyákba, amelynek összetételéről egyáltalán nem akarunk tudni semmit, jöhet egy olyan sikátor, amelynek másik vége nyomornegyed, mocskos falú házakkal, a sarokban szeméttel és ragacsos bűzzel.

A város központi tere a varázslatos Jemaa El-Fna, amelyet nappal és este is érdemes megnézni. Nappal a tér szélén pakolják ki portékájukat az árusok, középen pedig hennázó nők, kerengődervisek, kígyóbűvölők és majmokat rángató, díszes kaftános pasasok keresik a kenyérre valót. Este egészen átalakul a tér: dugig lesz padokkal és pavikonokkal, ahol fő és sül a kaja, körülöttük elszórva egy-egy berber, arab és ki tudja még milyen összetételű csapatok zenélnek, dobolnak és énekelnek. Körben pedig a fűszer és gyümölcsárusok. A fél város kinn van, elképesztőek az illatok, a hangok és az egész hangulat fantasztikus.

(Folytatjuk)

Egyszer eltolták az új rendszer indulását, de jövő hétfőn életbe lép: lényegében arról van szó, hogy aki fel akarja tenni a csomagját a csomagtartóba, annak fizetnie kell érte. Ingyen csak azt a csomagot lehet felvinni a gépre, ami befér az ülés alá. Átnevezték az elsőbbségi beszállást "elsőbbségi & 2 kézipoggyász"-ra, csak aki ezt megveszi, az viheti magával a fedélzetre mindkét motyóját.

Folyamatosan tolja ki a Ryanair a sajtóközleményeket, hogy felkészítse az utasokat a szívásra: január 15-től most aztán már végképp életbe lép az új kézipoggyász-szabályozás.

Írtunk róla már tavaly is többször, szép több lépcsős kommunikációs trükkel, utascsesztetéssel készítették elő, hogy azt mondhassák: hiába kérték a szabályok betartását, a mocsok nép tett rá, kénytelenek hát meglépni a változást. Ezt szeptember elején közölték, majd október végén elhalasztották a novemberre tervezett változást. Most viszont itt van.

A lényeg nem változott a szeptemberi bejelentéshez képest, de azért egy-két kérdés még felmerül. Ami biztos: továbbra is egy nagy és egy kis kézicsomag elszállítását tartalmazza a jegyár (ebben a Ryanair nagyon nagylelkű), de aki nem veszi meg a "e&2-"t, az csak a kicsit viheti a fedélzetre (mérethatár 35x20x20 cm), a nagyot a kapunál átminősítik feladottá, viszik a gép hasába - fizetni nem kell érte. Aki megveszi az "e&2"-t, az elsőbbségi beszállás mellett viheti mindkét motyóját a fedélzetre.

Nem szólnak arról, hogy lenne lehetőség a biztosan átminősítendő kéziket már a csekkinnél leadni - ezt a segítséget a Wizz vezette be. KIEGÉSZÍTÉS: Akinek amúgy is van feladott csomagja, ő leadhatja a kézijét is a csekkinnél. De csak ha legkésőbb az online csekkinig fizet ezért is további 5 eurót. (Köszi Kánikula kommentelőnek, hogy felhívta erre a figyelmünket, ez a költségtétel megjelent a díjlistájukban.)

Azt is jó lenne tudni, hogy mi a helyzet akkor, ha két kicsit viszünk, olyanokat, amelyek beférnek együtt is az ülés alá. Ha jól értelmezzük, a szabály szerint egy kis hátizsák - laptoptáska kombónál is a nagyobbat elveszik, de ez elég nagy baromság lenne és nem is életszerű. Jó lenne tudni, hogy hol van a határ. A Wizznél egész jól egyértelműsítették a rendszert (leegyszerűsítve: az első 90 nagy kézi mehet a fedélzetre, utána a többi a gép hasába), majd valószínűleg a változás bevezetése után itt is letisztul a kép.

Úgy tűnik, a full szigor kommunikálásával túlbiztosítják magukat, aztán majd örülhet az utas, ha mégsem veszik el a cumóját. 

Összességében az eddigi "pofára elvesszük/hátizsák mehet, gurulósokat levadásszuk" elv helyett jó, ha tisztább a szabályozás, de az is tuti, hogy a közepes-nagy hátizsákosok megszívják: ők eddig általában felvihették a motyójukat a gépre, mostantól nem fogják tudni. Nem részletezzük újra, hogy az utasok többségének miért rossz, ha elveszik a csomagját: gyakran lopnak belőle, összetörik és várni kell rá a célreptéren.

Az "elsőbbségi&2kézi" ára a szeptemberi bejelentéskor 5 euró volt, ami nem sok, és ennyi is maradt, ha foglaláskor fizetjük. Utólag hozzáadva 6 euró. Magyar indulásnál forintra igen szarul váltják, 350-es árfolyamon: 1750 és 2100 forint az ára. 

Természetesen amint tudunk, beszámolunk a gyakorlati tapasztalatainkról, de persze most szívesen vesszük és köszönjük az olvasói beszámolókat a kommentek között, vagy akár e-mailben. Az új csomagmérce mindenesetre így fest:

Rég volt már, hogy érdemes volt nem Ferihegyről indulva repülnünk, lehet, hogy most változik a helyzet. A Wizz Air benyomul Bécsbe is, bázis három géppel, ami nem csak a Nyugat-Magyarországon élőknek jöhet jól.

Elég nagyot fejlődött tehát a Budapest Airport ahhoz, hogy fővárosi lakosként ne érje meg máshonnan repülnünk. A Malév-csőd után lett akkora a fapados boom Pesten, hogy már nem jártunk Pozsonyba, meg Bécsbe se – jó ég, még volt olyan is, hogy Valenciából Temesvárra jöttünk és onnan haza megboldogult Orangeways-zel. Az elmúlt évben iszonyat nagy volt a fejlődés Ferihegyen, szinte alig maradt fehér folt a budapesti fapados térképen, először azt hittük, nulla pluszt ad az, hogy a Wizz egy merész húzással rágyúr az osztrák piacra. Aztán már foglaltunk is onnan.

De előbb pár szó a Wizz nyomulásáról. A cég eljutott odáig, hogy túllép Káeurópán. Eddig kizárólag Közép-kelet Európából repültek, először nyugatra, aztán keletre is. Tavaly indult a változás a lutoni bázissal, onnan már vannak nyugaton belüli útvonalak, ez a Bécs viszont a leglátványosabb jele annak, hogy szintet akarnak lépni. Az alkalmat az élet szülte, csődök, piaci üresedések. Monarch Lutonban, Air Berlin/Niki Bécsben. Azon már agyalhattak viszont egy sort, hogy milyen útvonalakkal kezdjenek Bécsben, hiszen párral megjelentek már a szomszédos Pozsonyban, ami Bécs másodlagos fapados repterének is tekinthető.

Ebből aztán az lett, hogy van 17 útvonal, de London nincs köztük – valószínűleg az első olyan Wizz-bázis, ahonnan nincs londoni járat. Ők maguk repülik Pozsonyból tavasztól, ráindítva a Ryanairre, Bécsből meg az easyJet két londoni repteret is kiszolgál, ebbe azért nem álltak bele. A pozsonyi útvonalhálózatukkal sincs szinte semmi átfedés, egyedül Tuzla az, de ha jól látjuk, azt májustól dobják is Pozsonyból.

A bécsi útvonalak között van minden irány, Ciprus, Izrael, Norvégia, Németország, satöbbi. A 17 útvonalból 10-et repülnek Budapestről, meg kettőt nem ők, hanem a Ryanair kínálja Ferihegyről (Valencia és Billund). Az 5, ami Pestről nincs: Tuzla, Várna, Gdansk, Ohrid és Nis.

Amire mi lecsaptunk, az pont egy olyan, ami van Pestről is, de mindig iszonyat drága: Tenerife Bécsből viszont 40 eurótól indul. Jól esik, ha nem kell a last minute áresésekre várva szervezni, hanem lehet foglalni akár fél évre előre is, ezért éri meg ennyiért nekünk Tenerife. Lehet, hogy átszállással is össze lehetne hozni ennyiért, sőt olcsóbban, de így nem kell figyelni, keresgélni, nyertünk egy csomó időt.

Tuzla és Ohrid is jól hangzik, csakhogy előbbi nyárra nem olcsó (akkor már Szarajevó Pestről és busz), Ohrid meg csak jövő ősszel nyit, a nyár kuka. Gdansk arra lehet jó, hogy van pár olyan Wizz-útvonal, ami csak onnan működik, azokhoz kapcsolható – például Turku, vagy az észak-norvég túránk kiindulópontja, Tromso. Sajnos a menetrend épp nem jó utóbbihoz, megalvós Gdanskban.

Budapesti indulással a bécsi reptér eléréséhez még 4 ezer forint adható hozzá, ennyiért naponta többször biztosan megy, egyenesen a reptérre a Flixbus. A nyugat-magyarországiaknak természetesen még sokkal jobb lehetőséget kínáln a Bécsben is megjelenő nagy útvonalhálózat-bővülés és árcsökkenés. A Wizz érkezése a többi ottani céget is nyilván arra kényszeríti, hogy levigyék az áraikat Ezért például az easyJetet is érdemes figyelni annak ellenére, nem túl nagy az átfedés a Wizz hálózatával - nekik 10 útvonaluk van Bécsből.

Mivel is köszönthetnénk az új évet, ha nem hónapra szabott utazási tippekkel. Persze a válogatás tök szubjektív, de komoly oka van, hogy pont az adott hónapra tettük az egyes célállomásokat.

Szempont, hogy kellemes legyen az idő (a túl meleget és a túl hideget se komáljuk), ne legyen tömeg és jóárasan megjárható legyen az adott cél. Ha tehetnénk (és ha nem jártuk volna már be jó részüket), idén ezekre mennénk, nyáron nagyjából északra, télen délre. 

Január: Lanzarote

Mielőtt megszűnik a közvetlen járat, nem szabad kihagyni a fantasztikus vulkánszigetet. Januárban is 18-20 fok, rengeteg túra, a repjegy pedig last minute is alig valamivel 10 ezer forint felett. Esetleg márciusra is jó, akkor még olcsóbbak a kifelé jegyek, az utolsó járat 4592 forint. Persze utána vissza vagy Fuertevanturáról célszerű egyenesen jönni, vagy átszállással kell.  

Február: Eilat

Az egyetlen hely, ahol 30 fokot találunk és bővel 10 ezer forint alatt odavisz a fapados, erről írtunk már többször. Kitűnő néhány napos feltöltődésre, sajna a szállodaárak tovább nőttek, érdemes alaposan áttekinteni a magánszállás-kínálatot is.

Március: Andalúzia

A tengerbe csak a bátrak merészkednek, de általában már kitűnő az idő, egyre többet 20 fok feletti értékekkel. Kevés a turista, csúcs szállásokat lehet kifogni fillérekért a repjegy is nagyon olcsó Malagába. Több hetet is el lehet tölteni nagyon kellemesen, sok gyönyörű várost bejárva.

Április: Ciprus

Ilyenkor bezöldül a sziget, a hőmérséklet is a legjobb, 25-28 fok a jellemző, néha bár befigyel a 30 is. De még előidény, alacsony árakkal. Március végén indul újra a Ryanair Pafoszba, azzal érdemes odafelé menni reggel (még kicsit drága érdemes várni a foglalással, amíg 10 ezer közelébe jön le), haza meg ott az esti Wizz Larnacából. Ha a bezöldülésnél fontosabb a csobbanás, akkor novemberben jobb, amikor még fürödhető a tenger, a hőmérséklet hasonló.

Május: norvég fjordok

Épp beindul a hajóközlekedés egy csomó fjordon, megnyitják a hegyi utak nagy részét, de még alig van turista, relatíve olcsók a szállások. közben az idő is egyre jobb. Tuti lesz olcsó repjegy is, legalább is Stavangerbe, ahova épp új járatot indít a Wizz. Bergenből indulva több szép fjord érhető el, dönteni kell, hogy inkább melyik, mert összekötni őket nehéz: egyutas autóbérlésnél borzasztó plusz költségekkel lehet számolni és átbuszozni/átrepülni is elég drága.

Június: Izland

A Wizz új London-Reykjavik járata filléres, arra átszállva sokkal olcsóbb lehet, mint közvetlenül. A hónap elején még sok szállás kedvezményes árakat ad, de aki a sziget belsejébe is el akar kalandozni, a hónap végét válassza, akkorra már a hegyi utak nagy részét megnyitják. Egyre menőbb a camperbérlős szigetkörbeautózás, érthető, nincs szállásköltség, a fürdők pedig olcsók és a legkisebb falukhoz is hozzátartoznak. 

Július: Badacsony

Nem trollkodás, komolyan, annyira jó itthon is nyár közepén, még melegebbe menni a tömegbe, iszonyú drágán, minek? De ha már megyünk, Stockholm például kitűnő cél ilyenkor. Supercool város nyáron és a repjegyek főszezonban sem drágák.

Augusztus: Északi fok&Lofoten

Alapvetően Magyarországról közvetlenül elérhető helyeket válogattunk, de itt kivételt teszünk. Soha ilyen közel még nem jött Észak-Norvégia és Lappföld azzal, hogy a Wizz elkezdett repülni Tromsobe. Sajnos Gdanskból, oda még el kell jutni valahogy. De augusztus végétől már 3-4 ezer forintos jegyek is vannak kifelé, a Lofoten-szigetekre pedig ez a legjobb időpont. Még nyitva minden, de már eltűnt a tömeg, még hómentesek a hegyek, lehet rengeteget túrázni, de már van északi fény is. Itt is jó ötlet a helyben bérelt camper, vagy lakóautó.

Szeptember: Görög szigettúra

Kifelé az utolsó Wizz-nyaralójáratok szinte üresek és majdnem ingyen vannak több szigetre is, hazafelé meg hajókázzunk csak be Athénba, ahonnan eddig méregdrága volt a Ryanair, de pont szeptember közepétől napi járattal áll mellé a Wizz, tuti fillérekért lesznek a jegyek. A kettő között időtől és pénztől függően amennyi sziget és tengeri program csak belefér.

Október: Lipari-szigetek

Itt fontos, hogy a hónap eleje legyen, később már romlik az idő és egyre gyakrabban viharos a tenger, szopó, ha leállítják a hajóforgalmat, mikor mennénk vissza a repülőtérre. Vulcano és Stromboli kötelező, de van még több király sziget, felejthetetlen. Nápolyba, Cataniába és Palermoba is repülhetünk a megközelítéshez, a hajó sajnos fix áras.

November: Marokkó

Inkább a hónap első felében célszerű, bár nekünk most az utolsó héten is kiváló időnk volt, 20 fok körül, sok napsütéssel. Marrákes kötelező, de talán a legjobb a szintén iszonyat látványos és hangulatos Fezbe repülni átszállással, majd Marrákesben, vagy Agadirban befejezni a túrát és onnan hazajönni. 

December: Amalfi-part

Nápolyból és Bariból általában még karácsony előtt is vannak olcsó jegyek hazafelé, kifelé pedig bárhova fillérekért lehet repülni decemberben. A gyönyörű Amalfi-part ilyenkor kihalt (nyáron őrjítő a tömeg), sok olcsó szállásből választhatunk, az idő általában jó, 15 fok körüli nappalokkal.   

Már februártól újraindítja hajnali londoni járatát a Wizz, de még így is borzasztó szar marad a menetrendje: hajnalban és délelőtt három gépet is indít Lutonból Budapestre, aztán egyet este hatkor és nincs is több.

Pont egy hónapja írtunk arról, hogy a Wizz Air iszonyatosan idiótára változtatta meg a menetrendjét a Budapest-London útvonalon. Azzal, hogy három hónapra megszüntette a hajnalban induló és éjfélkor visszaérő járatot, gyakorlatilag önként lemondott egy csomó jól fizető üzletemberről is, akik kint alvás nélkül járnak tárgyalni a brit fővárosba.

Azt hallottuk, hogy voltak is viták a döntésről a cégen belül, nem örültek a mi posztunknak sem, mindenesetre valami történt, mert most hirtelen visszacsempészték a hajnali indulásokat. Igaz, csak február 1-től, és csak a hét öt napjára de ez is több, mint a semmi.

Az esti gép nem került vissza, így most az a felállás, hogy hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap lehet reggel hatkor indulni kifelé, de hazafelé a helyzet továbbra is katasztrofális. Ezen a járaton jól láthatóan-hallhatóan a magyar utasok vannak komoly túlsúlyban, cseppet sem valószínű, hogy nagy részük hajnalban, meg délelőtt akar Budapest felé utazni. Márpedig egy átlagos napon így indulnak a gépek Lutonból: 5.45, 8.15, 11.50, 18.05. A városból alsó hangon három órával hamarabb kell elindulni a reptérre, nap közben inkább négy ez, a többi kiszámolható.

Jól jelzi az ettől teljesen eltérő utazási igényt, hogy az esti járat többnyire sokkal drágább a reggeli kettőnél, utóbbiakra rengeteg 15 fontos jegy van, az estinél 30 alatt nagyon kevés van, az is csak a hét elejére.

Érdekes, hogy egy keményen versenyzett útvonalon megtehetik a légitársaságok, hogy magasan tesznek az utazási igényekre. Ahogy a korábbi posztban írtuk, a Ryanair is borzasztó menetrendet kínál (Stanstedről Budapest felé náluk 17.30 az utolsó járat, de van amikor előtte 12.00-kor és 13.20-kor is indul gép), pedig télen elvileg van bőven elég gép és személyzet ahhoz, hogy ideális menetrendet alakítsanak ki. 

Abban nincs változás, hogy a nyári menetrenddel visszaállni látszik a korábbi, normális rend, amibe indulása óta, tehát 14 éve most barmolt bele először a Wizz. Hajnali és éjféli járat ugyanis - néhány nyári napot leszámítva, amikor inkább jól tejelő nyaralóútvonalakra forgatták az esti gépet - mindig is volt. 

Minden évben jönnek olyan helyek, olyan pillanatok, amikor utazás közben azt érezzük, hogy jó lenne megállítani az időt. Ez most persze hülyén hangzik, talán nyálasan is, de tényleg van olyan, hogy padlót fogunk attól, hogy valami mennyire szép, mennyire hangulatos. Megfog, beszippant, kész. Amikor pár perc után látszik, hogy kedvünk lenne ott maradni napokig és kiélvezni az egészet minél tovább.

Most feldobtuk magunknak a kérdést, hol éreztük ezt a leginkább 2017-ben. Gondolkodás nélkül, ami elsőre beugrik. Izlandról jött négy helyszín is, ezekből most csak egyet teszünk ide, a másik hármat csak megemlítjük. A többi négy különböző országokból, teljesen más okok miatt vésődött be igen mélyre.  

Jökulsarlon

Már volt erről a különleges látványosságról szó vagyis kép itt, a blogon. A viszonylag fiatal képződmény egy kis öböl a sziget déli fertályán az 1-es út mellett, ahol a Vatnajöküll óriásgleccser déli ága belebukik a tengerbe és a jégdarabok beleszakadnak a vízbe, majd szépen komótosan beúsznak a tengerbe. Egészen lenyűgöző formájú, kövekkel, zúzalékkal megfestett jéghegyek torlódnak itt fel, és szolgálnak bizonyítékul a globális felmelegedésre. Távolban hegyek, körben vízimadarak ezrei, az ember meg csak áll, hogy ezt nem hiszi el. Nem messze innen, a Vatnajöküll másik gleccserágát, a Skaftafellt is egész közelről meg lehet nézni, csak hogy helyére kerüljön, mire képes a természet.(Az is csúcs élmény, a másik kettő emlékezetes pedig Thorsmörk és Landmannalaugar, de ezeket csak nyáron lehet megközelíteni)

Vulkánok útja

La Palma szigetén erdők, rétek, vulkáni kráterek váltogatják egymást ezen a túrán, valóban minden pillanata lenyűgöző az útnak. Nagyok a szintkülönbségek viszont, felfelé nagyon kemény lehet, lefelé a térdünk purcant ki kicsit. Fontos, hogy korán induljunk, délelőtt szinte mindig befelhősödik, kevesebb látszik a csodás tájból. Időnként átlátni Tenerifére, ahol a Teide magaslik büszkén. A múltkori poszthoz kommentben érkezett futóversenyes videó is kitűnő kedvcsináló, most futótúrázva azért abban maradtunk, itt hülyeség félmaratont futni. Vagy inkább mászni, lenne benne vagy kétezer méter szint. Jobb a túra, lassan, kiélvezve minden pillanatát.  

Szószék-szikla

Norvégia egyik gyakran fotózott pontja, valóban lenyűgöző. A legközelebbi autóparkolótól két órás túra felérni, nagyon szerettük, hogy nem csak a végcél lenyűgöző, de a túraút is változatos, többször fergeteges kilátással. Nyáron lehet a fjordon hajózni is, persze nem fapados áron. Tavasztól indul a közvetlen járat Budapestről Stavangerbe, így minden eddiginél könnyebb lesz magyar utasnak is eljutni ide.

Marvão

A vidéki Portugáliáról részletesen nem áradoztunk még a blogon, de elég csak megnéznünk néhány fényképet és máris megy a sóhajtozás és a naptárlapozás, hogy mikor is megyünk vissza (februárban). Marvão egy kisváros a spanyol határ közelében, közel-távol nincs egyetlen nagyváros sem - a legközelebbi, méretesebb város a spanyolországi Badajoz. A vidék telis tele van hangulatos, dombokra épült városkákkal, fehérre meszelt, sárga szegéllyel díszített házakkal, szűk utcákkal, kicsi éttermekkel, ahol olyan gaspacciót csinálnak, hogy a fülünk is leesik. És két városka között barátságos lankákon hol elszórva, hol sűrű rendben olajfák adnak árnyékot a legelésző birkáknak, öröm suhanni a tájon.

Marrákes főtér

Van, aki szereti az arab világ nyüzsgését, van aki nem, Marrákes főtere, a Dzsema el-Fna viszont még a legfinnyásabbakat is elvarázsolja. A tér hatalmas, tele majommutogatókkal, kígyóbűvölőkkel, hennafestőkkel, kerengő dervisekkel és árusokkal. Nappal átlagos, kissé túlméretes piactérnek néz ki, este azonban pezsgő társadalmi élet kerekedik. Egymást érik az énekesek, táncosok, akkora kajasátortábor épül fel sötétedés után, hogy a mi nagycsarnokunk ahhoz képest vidéki büfé. Van itt a birkafejtől kezdve a frissen facsart narancsleven át a tevesteakig minden. A hatalmas, de egyáltalán nem nyomasztó tömeg, az illatok és színek kavalkádja azonnal beszippantja az embert, nehéz elszabadulni, annyira hangulatos.

Ha még nincs meg a karácsonyi ajándék ennek-annak, érdemes lecsapni egy tuti last minute akcióra: január közepén megszűnik a járat, de most az utolsó napokra is lehet venni filléres jegyeket az olasz csizma rüsztjére, Lameziába. Egy kanyar 15-20 eurós jegyekkel, 25-30 eurós kényelmes szállással kihozható, ami még egy otthoni wellness-hétvégézésnél is jóval olcsóbb, ráadásul garantált a 15 fok és napsütés (utóbbi annál inkább, mert mi kifogtuk azt a két napot, amikor leesik az éves csapadék).

A dél-olasz nagyvárosokról az útikönyvek is azt írják, hogy jobb őket elkerülni. Mivel nekünk már Nápoly is sok, ezért meg sem kíséreltük megcáfolni ezeket a véleményeket. Heti két járat van, szerdán és vasárnap, lehet hosszabb és rövidebb kanyart is csinálni. Lameziában a reptérről egyenest Tropeába mentünk. Lamentáltunk, hogy tömegközlekedjünk, vagy béreljünk autót, végül előbbi mellett döntöttünk. Talán nem ez az évszázad ötlete, ha közben kiderül, hogy a vasutasok sztrájkolnak, illetve ha valaki szeretne elkóricálni a hegyekbe, mindenképpen kell a kocsi, de egyik városból a másikba mászkáláshoz normál esetben bőven elég a vonat. 

Kérdés, ezen a tájon van-e normális eset, mi még ilyenbe sosem futottunk bele, de ez is hozzátartozik a dél-olasz élethez, aki ezt nem tudja lazán venni, jobb ha a skandinávokat választja. A vasárnap például nem normál eset, ilyenkor leáll az élet, napi két vonat, hajnalban egy busz, szevasz, lehet menni taxival a reptérre. Szóval jó egy kocsi.

Tropea nyáron igazi hangyaboly, az egész város egy zsibvásár, minden sarkon két étteremmel. Ehhez képest télen egészen kihalt minden - tisztára mint Siófokon. Ennek következtében az éttermek jó része nem nyit ki. Azért éhen nem kell halni, de tény, hogy este lepkehálóval kell kergetni az embereket. Az éttermek persze hatkor vagy hétkor nyitnak, érdemes ezzel számolni, ha a vacsorát tervezzük.

A tengerparti kisváros fő látványossága a parti szikaképződmény tetejére épített erőd és templom a Santuario Santa Maria dell'Isola, illetve maga a partoldal, a függőleges sziklára ragasztott házak, előtérben a sárga homokos part néhol sziklacsíkokkal megtörve és a türkizkék tenger. És narancsligetek. Az szembetűnő, hogy jóval több a lepukkadt, estenként beszakadt tetejű, rohadó ház, mint északabbra, és úgy általában minden kicsit toldozott-foltozott, de mégsem igénytelen.

Ahová érdemes az itt töltendő néhány napban elmenni, az Scilla, a csodás, mindössze ötezer fős kis falu. Egy-két óra alatt bejárható. Az óváros jóval a tengperpart fölött van, ide vagy lépcsős sikátorokon vagy szerpentin úton lehet felsétálni. Kedves kis utcák, hangulatos terek, ahol nyáron minden bizonnyal hatalmas bulikat csapnak a helyiek és a turisták. A tenger fölé magasodó sziklaoromra épített kastély gyorsan bejárható, de megéri a kéteurós belépőt.

Pizzo a környék kicsit nagyobb városa, innen származik a tartufo nevű fagyis, csokis édesség, még a kevésbé édesszájúaknak is érdemes kipróbálni, ahogy a fagyiréteget átvágva a kanálra folyik a sűrű csokoládé. Főleg mivel pisztáciás verzió is van. Pizzo persze nem csak egy hatalmas étterem, a város szélén, a tengerparton megbújó sziklatemplom mellett érdemes csak úgy céltalanul mászkálni az óvárosban, amely magasan a sziklás ormok felett terül el.

Ha már kaja, akkor kár úgy hazamenni, hogy ne próbálnánk ki a helyi halspecialitásokat. A környék büszkesége és nevezetessége a kardhal, a rendkívül ízletes és különleges húsú jószágot ették le egyébként a cápák az öreg halász csónakjáról. Ha ez nem fér bele, a reptérre menet Lamezia Centrale vasútállomástól öt perc sétára érdemes kitérni (ahhoz képest, hogy Centrale, a város maga majd tíz kilométerre van). A Trattoria de santo Bevitore akkora, mint egy háromfős fodrászüzlet: 20 négyzetméter üzlethelyiség, egy kis klotyó és egy kis konyha. Viszont tömve van (jó, ez nem nehéz) és a konyha páratlan. Tészták, húsok, egyszerű ételek biztos kézzel készítve minőségi anyagokból. Az erdeigombás, csicseriborsós tészta hét euró.

A Lameziától délre eső partszakasz a szegény olasz délvidék csodája. Ha csak néhány napra tudunk elszakadni otthonról, az is megéri, hiszen itt elég olcsó az élet, a gyönyörű környék és a langyos napsütés pedig fel tud tölteni.