Az Atlanti-óceán közepén fekvő Azori-szigetekről már írtunk a blogon. A legnagyobb sziget, Sao Miguel mellett már egy kisebbre, Tercerirára is megy fapados - a Ryanair Lisszabonból és Portóból repüli. Míg Sao Miugel önállóan is megér egy kört, a kisebbeket, így Terceirát is inkább felfűzve célszerű megnézni.

A kilenc tagú szigetcsoport öt tagja fekszik viszonylag közel egymáshoz, így adja magát ezeket összefűzni: Terceira mellett így bejárható Graciosa, Pico (itt magasodik Portugália legmagasabb hegye, maga Pico), Sao Jorge és Faial. Terceirára repülve a többit hajóval a legjobb megközelíteni, ráadásul úgy, hogy a bérautó is hajózik, így olcsóbb és egyszerűbb is, mint kétnaponta ki-bepakolni. Rendszeres hajóközlekedés csak nyáron van, kisgépek egész évben repülnek ugyan a szigetek között, de méregdrágán. Egy-egy sziget nagyjából egy-két nap alatt járható be. Sao Miguel önmagában is több napot ér, a kis Sao Pedro is innen érhető el hajóval. A két távolabbi sziget közül Floresen egy évben 300 napot esik az eső, a másik, Corvo pedig egyetlen vulkanikus kráter és egy kis falu a parton.

Hátszín már 8 euró alatt kapható a boltban, a csirkemell kilója tíz euró volt

Mi Lisszabonból ugrottunk át Terceriára - a tíznapos portugál körünk elején és végén volt fix programunk, így megérte két és fél napra kinézni, a többi kis szigetet kihagytuk. Az idő ilyenkor februárban hűvös, 10-15 fok van, ami az itthoni klímához mérve ugyan rendkívül szimpatikus, ám ha összevetjük azzal, hogy egész Portugáliában és az autonóm szigeteken sem nagy divat a fűtés, esténként a kora tavaszi időjárás inkább tűnik hidegnek. A legfontosabb tanács a téli Portugáliához: csak olyan szállást érdemes foglalni, ahol van fűtés - ezt kiemelik mint extrát. A fűtés jellemzően a klímaberendezés maga, általában ennyi is elég, ha viszont ez sincs, garantált a takonykór.

Terceira tehát nem annyira látványos, mint Sao Miguel, de benne van minden, ami miatt ez a tájék nagyon szerethető. Végenincs legelők futnak végig a dombokon, az egyes birtokok határát kőkerítés vagy fasor jelöli, így a vidék úgy néz ki, mintha akkurátusan felkockázta volna valaki. A mező aztán hirtelen véget ér és húszméteres sziklafal szakad le az óceánig - legalább oda nem kell kerítés. Rengeteg a tehén, ami azt jelenti, hogy a boltban a csirke hiánycikk, a marhahús viszont töredéke az itthoninak. Az azori sajtokat kár kihagyni, kecske-, tehén- és birkasajtból is bő a választék.

Terceirán kicsi falvak mellett két nagyobb város található, az Unesco világörökségbe tartozó főváros Angra do Heroismo és a pici Praia da Victoria. Mindkettő bájos kisváros, színesre festett házakkal, gondosan kikövezett utakkal és zöldellő városi kertekkel. Angrában a vár mellett a kikötő mellett benyúló kis félsziget hegyére is érdemes felautózni, csodás a kilátás. Victoria a reptér szomszédságában fekszik, és innen indulnak a hajók is a többi szigetre.

Angra félszigete katonai terület, de fel lehet menni napközben

A szigeten nincs olyan élénk vulkáni tevékenység, mint a nagyszigeten, de a korábbi csimbumcirkusz jelei azért még látszanak. A szunnyadó vulkánok ereje mutatkozik meg a Furnas do Enxofrén, ami egy büdöskés, gőzőlgő vidék, kiépített turistautakkal. Innen egy köpésre van az Algar do Carvao barlang, ami kívülről semmi extra, bár már messziről látszik, hogy a domb valójában egy épen maradt, de az évezredek alatt sűrű növényzettel benőtt kaldera. Semmitmondó bejáraton vezet le 388 lépcső a barlangba, amelyet a magma vájt ki. Nagyon nedves, tíz fokos barlang, jól fel kell öltözni. Télen nincs nyitva minden nap, érdemes előre készülni arra, hogy mikor keressük fel.

Victoria egész belvárosa mintásan van kikövezve

Ha a kilátópontokat is megnéztük, adódik a kérdés: ha minden felé óceán terül el, hol lehet fürdeni a városokban kialakított strandokon kívül? A partszakasz ugyanis szinte végig meredek sziklás, esélytelen lenne túlélni bármiféle hajótörést. Egy-egy helyen azonban mesterséges medencéket alakítottak ki a fekete kőzetrengetegben. Az egyik leghangulatosabb ilyen fürdő Biscoitos. Mert persze vannak kibetonozott medencék és lejárók a vízhez, de azért finoman szólva sem feszített a víztükör. És ha nem figyelünk, akkor könnyen zuhany lehet a vége.

Lisszabonból 15 euróért már lehet jegyet venni Terceriára, a gép hétfő, szerda, péntek és vasárnap jár. De nem feltétlenül érdemes 40 eurónál arra bazírozni, hogy leesik az ár, mert ha egy iskolai osztálynak vesznek 25 jegyet - a gépünkön voltak iskolás gyerekek, egy azori kiruccanás simán belefér osztálykirándulás gyanánt is -, már csak aranyáron lehet foglalni. Sajnos a menetrend most rossz, a pénteki visszaúttal nem csíphető el a budapesti Wizz gép, amikor a Ryanair leszáll, épp látni, amint indul a pesti járat, így csak vasárnap este lehet hazajönni a fővárosból. De ez azért nem akkora baj.

Egyik extremitásból a másikba sikerül esnie a Ryanairnek. Mi sem akartunk elhinni, hogy lényegében üresen reptetik fedélzeti csomagtartókat, de valóban ez a helyzet. 

Meglepődtünk, amikor első tapasztalatainkkal ellentétes utasélmények is érkeztek kommentben, de a legutóbbi két ryanaires utunk megint azt mutatta, hogy nincs semmi ráhagyás, az extrém új kézicsomagszabály teljes betartatása játszik náluk. Aminek az a vége, hogy ül a gépen 180 ember és fölöttük üresen tátonganak a csomagtartó rekeszek.

Ez a kép akkor készült, amikor legutóbbi járatunkon mindenki elfoglalta a helyét és készültünk a gurulásra. Jó hír, hogy kényelmesen fel lehet dobálni a kabátokat, mert csomag csak olyan kerül a fedélzetre, amiért külön fizetett az utas.

A Ryanair január közepén életbe lépett szabályzata szerint két kézicsomag fuvarozása is benne van a jegyárban, de plusz fizetése nélkül csak egy ülés alatt bőven elférő pici mehet fel a gépre, ami meg nem ilyen, azt a reptéri szarkák legnagyobb örömére mind átminősítik feladottá és viszik a gép hasába. Többször is azt láttuk, hogy a piciken túl semmi, de semmi nem mehet fel a fedélzetre ingyen.

Általában három ember végzi a beszállítást, egy ellenőrzi az iratokat és a beszállókártyákat a pultnál, kettő csak azzal foglalkozik, hogy már a sorban állókat és a környéken ülőket is lemeózza csomagügyben és akinek nincs elsőbbségije (pontosabban "elsőbbségi és 2 csomag" szolgáltatása), azoknak ráteszik a sárga címkét a csomagjukra. Ezeket - ahogy eddig is ,- a géphez érve kell leadni. Legutóbb Lisszabonban annyira figyelték ezt is, hogy csak egyetlen ajtón engedték le az embereket a buszról, ahol rögtön kapdosták ki a csomagosok az emberek kezéből a motyókat. Nem kockáztatták, hogy valaki esetleg a hátsó ajtón leszállva elindul a gép lépcsője felé és kikerüli a leadást. Katasztrófa lett volna.

Nekem a közepes hátizsákomat kifelejtették a címkézésből, vélhetően nem vette észre a láthatóan kapkodó bag agent, mert egy másik gurulós is volt nálam, arra koncentrált, azt címkézte (az egyik nagy csomag a gyereké volt). A gépre lépve a sztyuvi cseszett le, mégis hogy képzelem, hogy ezt fel akarom hozni? Miközben már láttam a full üres rekeszeket, kellett azt mondjam, honnan tudjam? Ötünktől négyet elvett, ezt átengedte. A lónak is négy lába van, mégis megbotlik, borzalom, hogy ez feljöhetett. Ez a hátizsák amúgy 4 sort csúszott odébb a csomagtartóban repülés közben, annyira üres volt. 

Erre kell tehát készülni a Ryanair-utasoknak és csak a Ryanair-utasoknak. Ahogy kizárólag ők ültetik szét szándékosan az utasokat, a kézicsomagokkal is csak ők teszik ezt. Mindenki másnál felmehet annyi kézi, amivel tele lesz a fedélzeti csomagtartó, a Wizznél és az easyJetnél is a sorban elől állók ingyen vihetik fel a nagy kézijeiket is. Aztán ha elfogy a keret, elveszik mindenkitől. Ez szerintünk kulturáltabb megoldás, de az is igaz, hogy a Ryanairnél a beszállás érezhetően nagyot gyorsult, mióta megváltozott a csomagszabály.

A csomagok gépre vitelét lehetővé tevő "elsőbbségi plusz 2 csomag" szolgáltatás ára továbbra is 5 euró foglaláskor, 6 euró később, aki tehát magánál akarja tartani utazás során a nagyobb csomagját is, ezeket vegye meg mindenképp. Aki meg nem hajlandó pluszban fizetni ezért, mindenképp vigyen második pici csomagot és oda pakolja át időben az értékeit. Vagy utazzon mással és álljon be hamar a sorba.  

Kíváncsiak lennénk, mi indította a Ryanairt arra, hogy vasárnap reggel tegyen komoly bejelentést - talán csak nem akartak megelőzni valakit? Ez majd kiderül, de az biztos, mi is jókora hátast dobtunk, amikor megjött a közlemény arról, hogy Budapest-Amman járatot indítanak.

Kis személyes: többször is néztük, hogy lehetne átruccanni Izraelből Jordániába, de annyira macerás és drága lett volna, hogy hagytuk a francba, mondván, megvárjuk, míg lesz oda is közvetlen olcsó járat. Több mint két éve a jordán turizmusos szervek egészen konkrétan kommunikálták budapesti sajtótájékoztatón, hogy közel a megállapodás a Wizz Airrel a járatról (Akabába), sőt, az indulás valószínűségét 90 százalékra tették.

Akkor hallottuk wizzes forrásból, hogy a légitársaságnál berágtak kissé az elhamarkodott nyilatkozatra - mivel soha nem kommunikálnak tárgyalás alatt levő útvonalat, csak amikor már fix és indul rá a foglalás - de arra biztos nem tettünk volna egy huncut petákot se, hogy velük elbuknak a tárgyalások, aztán jön a Ryanair és megcsinálja helyettük.

Nincs infónk ennek a hátteréről, de azt a jordánok most sem titkolják, hogy marketingtámogatások vannak a járatokra. Lehet, hogy a Wizznél ezzel együtt sem jött ki a matek, a Ryanair meg máshogy számolt. Itt azért az is számíthat, hogy a Ryanak nagyobb csomagot vállalt, több útvonalat, vagyis több Jordániába szállított turistát. Arra ugyanis ott nagy szükség van, jókora visszaesés volt náluk az elmúlt években a beutazó forgalomban.

A konkrét számok: Ammanba 10 útvonalat jelentettek be,ősztől, ebből az egyik a budapesti - heti két járattal. Plusz van a legelső, amely Pafoszról már most tavasszal beindul, ezek egész éves járatok lesznek. Ezen kívül repülni fognak Akabába is,csak a téli időszakban, négy európai városból (Athén, Köln, Róma, Szófia) Lehet, hogy érdemes lesz az egyikbe repülni és a másikból haza, vagy fordítva.

A Wizz mindenesetre szívhatja a fogát, a 10 ammani útvonalból hat kelet-európai, ezeket ő is elvihette volna. Viszont az se kizárt, hogy Akabát meg majd ő indítja Budapestről - jó lenne, de csak spekulálunk. Eilatnál mindenesetre az van, hogy egy csomó helyről a Ryanair repüli (Budapestről is), más kelet-európai városokból meg a Wizz.

Valahol érdekes, hogy a Vörös-tenger egyik öblének csücskében, Eilatban már nyaraltunk februárban, onnan 3 kilométerre pedig egy másik országba, másik reptérre kell utazni. És sajnos a kettő között az átjárás nagyon nehézkes, rövid időre nagyon drága, de több nap Jordánia esetén már lehet, hogy kijön a matek egy jordán-izraeli körre is. (Petrába például minél több napra megyünk, minél több éjszakát töltünk ott, annál kisebb a belépődíj.)

Várjuk az árakat, egyelőre annyit tudni, hogy Pafoszról lesznek 20 eurós jegyek szerdától. 

Na végre: rácuppant a brit polgári repülési hatóság az utasok szétültetős szívatására, bejelentették, hogy vizsgálatot indítanak. 

A CAA közleménye alapján mondjuk inkább kínosan fészkelődni van kedvünk. Tisztában vannak a problémával, erre jól lekutatták a dolgot, megkérdezték az utasokat. Ebből az jött ki, hogy minden megvizsgált légitársaságnál van nagyjából 15 százaléknyi marha, aki azt válaszolta, hogy őt bizony szétültették, mert nem fizetett. (Az Emirates és a BA is benne van) A Ryanair persze már kimagaslik a maga 35 százalékával, de tekintve, hogy ez a valóságban 100 százalék, az adatot valahol az utashülyeség mérőszámának is tekinthetjük.

Van egy olyan érzésünk, hogy tudják a CAA-nál is, hogy mi a felállás, de még nem mernek nekirongyolni a Ryanairnek. De ha nem tudják, segítünk. Senki nem ültet szét, csak a Ryanair. A többiek csak akkor, ha már tele a gép és nincs más megoldás. Ahogy arról már többször írtunk, a legvisszataszítóbb a Ryanair eljárásában, hogy még le is tagadja a dolgot.

Ezt nem annyira bonyolult ám tesztelni se, csak venni kell két-három jegyet, majd elvégezni a becsekkolást. Szóval reméljük, hogy nem bemondásra vizsgálják majd a dolgot, a Ryanair szóvivője már jelezte, hogy együttműködik, az ő rendszere tiszta és világos, de pont arra nem válaszolt, hogy az algoritmust szándékosan programozták-e át szétültetésre. Az easyJet viszont leírta, hogy másoktól eltérően az ő rendszerük egybe teszi az együtt utazókat, ahogy kell. Ezt mi is megerősíthetjük, mindig együtt ültünk náluk, az elmúlt hetekben is.

A CAA-bejelentés lényege ez:

As part of the review, we will be asking airlines to provide information on their policies and practices.  We will be looking into how airlines decide where to seat passengers that have booked as part of a group and whether any airlines are pro-actively splitting up groups of passengers when, in fact, they could be sat together.  We will not hesitate to take any necessary enforcement action should it be required at the end of the review

Tehát jól megnézik, hogy kinél mi a rendszer és van-e olyan légitársaság,amely akkor is szándékosan szétülteti az utasokat, ha tehetné egymás mellé. A választ tudjuk, de koncentráljuk az utolsó mondatra: nem fognak habozni kényszerítő lépéseket tenni, ha kiderül a turpisság.

Ez jól hangzik, de érdeklődve várjuk mi is, hogy mit tudnak tenni. Vajon milyen szabályba ütközik az, hogy mindenki úgy osszon ülést, ahogy akar? Persze már az is előremutató, ha kiderül, hogy fél éve pofátlanul hazudik a cég. Már tavaly nyáron megjelentek az első cikkek a brit sajtóban a szétültetésekről, de mindig azt mondták, hogy nincs náluk ilyen, csak ha nem megy másképp. Mi magunk és a barátaink tudunk az elmúlt kb 50 utazásunkból 50 esetet, amikor rengeteg hely volt, mégis összevissza lettünk ültetve. 

Egy érdekes adat a mostani anyagból: az utasok 46 százaléka negatívan érzett a légitársaság iránt, amikor megtudta, hogy szétültetik, ha nem fizet. Reméljük ez a szemétség végre tudatosul az utasokban és ha nem más, majd ez a rendszer átgondolására kényszeríti a Ryanairt.

Bejelentette a Ryanair az újabb etapját a szolgáltatásjavító programjának. Túlzás, hogy hanyatt vágódtunk volna tőle. Van ami rosszabb lett mint volt, van ami másoknál már rég működik és van néhány ígéret, amit ha betartanak, akkor valóban fejlődést jelent.

Valamiért úgy gondolják a Ryanairnél, hogy még mindig nem húztak le minden bőrt az "always getting better" programról. Amikor indult, valóban fordulatot jelentett, azóta nem küldik el a vérbe az utast, akkor lett kedvező a kézicsomag-szabályozás, satöbbi. De az éves utánlövések már csak arról szólnak, hogy apró dolgokat próbálnak egybe csomagolni és eladni nagy durranásként. Most is.

A teljes listából, nagy bejelentésből itt csak azokról, amik egyáltalán említésre érdemesek.

Árígéret. Ha másnál találunk olcsóbbat, akkor visszaadják a különbséget és még 5 eurót. Ez kapásból hülyítés, átverés, eddig nem volt 5 euró, de jelenleg is a különbség dupláját lehet kérni. Mellesleg öt perc laza keresgéléssel találtunk 10 olyan járatot, amelynél a Wizz sokkal olcsóbb, ki is fogjuk próbálni, valóban visszaadják-e a pénzt.

Pontossági ígéret: a járatok 90 százaléka pontos lesz. Kösz. És ha nem? És kit érdekel a többi, minden utast a sajátja mozgatja csak.

Egyszerű csomagpolicy: két kézi és csökkentett árú feladott. Bevezették, semmi új.

Külön visszatérítési csapat: megalapozott kérelmek esetén 10 napon belül küldik a dellát. Na ez végre jól hangzik, de hisszük, ha látjuk. Ma vagy egyáltalán nem küldik, sokszor még bírósági ítéletre se, vagy ha igen, akkor is általában hónapokig tart kiverni belőlük.

Bezöldülnek. Nem lesz műanyag a fedélzeten öt év múlva. Helyes.

Szállásfoglalás esetén kedvezmény a repjegyből. Hatalmas találmány, tekintve hogy mások már rég csinálják. Ráadásul egy hete bejelentették már, a lényeg, hogy aki az oldalukról indulva foglal hotelt, 10 százalékot kap vissza repjegyre. A Wizznél pont ugyanez a rendszer elég régóta (na jó, egy ideig csak 5% volt a visszatérítés), csak más a szállásközvetítő partner.

Try something new - exkluzív tartalom az oldalon, útikalauzok, hasonlók 7 nyelven - ez se kap innovációs nagydíjat, mások már szintén rég csinálják.

Hát ennyi lenne, legalábbis a mai bejelentés alapján. Majd ha kiderülnek részletek ezekről, talán lesz értelme némelyikbe részletesen belemerülni, egyelőre az egész tömény fingfűrészelésnek tűnik.

Madeira igazi túraparadicsom, és a Lanzarotén bekapott extra szörnyű időjárás után azt gondoltuk, itt már minden rendben lesz. Tévedtünk. Heves széllökésekkel és esőkkel tarkított néhány napot töltöttünk Christiano Ronaldo szülőszigetén, ahol röhejes, de már a repteret is róla nevezték el. De nem panaszkodunk, csak sajnos záros határidőn belül megint vissza kell jönnünk.

Nem leszünk meteorológiai portál, az időjárásról ezért csak annyit: a statisztikák szerint januárban esik a legtöbb eső, és általában is az október-február időszak a csapadékosabb. A hőmérsékletben nagy különbség nincs, télen 18, nyáron 25 fok van a tengerszinten, a hegyekben ennél jóval hűvösebb - 1800 méter felett nem is igazán várunk kánikulát. Többnyire a látvány ilyen a szigeten:

Terveink között az szerepelt, hogy egy többnapos tájfutóverseny etapjai között mászunk pár hegyet. Az verseny utolsó hegyi futamát a szörnyű eső és szél miatt törölték, de a többi nap sem úsztuk meg eső nélkül. Ehhez képest a túra még reménytelenebb volt. Madeira egyik legnépszerűbb túrája az 1810 méter magas Pico Areeirótól vezet a Pico Ruivóig, amely a sziget csúcsa. Ez oda-vissza 12 kilométer alagutakon át, jellemzően ezt járják be a turisták, mi azt terveztük, hogy retúr túra helyett a Ruivóról lemegyünk az onnan 3 kilométerre levő parkolóig. Tömegközlekedés híján kicsit bonyolult kilogisztikázni a dolgot egy autóval, a mi két párosunk egymással szembe indulva próbálta ezt áthidalni, félúton találkozva és átadva a kocsikulcsot. Jó megoldás lett volna, csak esetünkben semmi értelme nem volt nekivágni az útnak. Elindultunk még pirkadat előtt, hogy a reggel így fogadjon bennünket a Pico Areerión:

A hegyekben nagyjából hasonló időjárás uralkodott napokig, esély sem mutatkozott arra, hogy megcsináljuk a túrát. Webkamerán jól visszanézhető, egy hónapban hányszor van jó idő, ha valaki 3-4 napig próbálkozik, ritkán szívja meg mindet. Nekünk sikerült.

Szerencsére Madeira sem az a hely, ahol ne lehetne találni látnivalót bármikor. A tengerszinten ugyanis általában sokkal jobb az idő, ha süt a nap és nem erős a szél, simán melegünk van egy szál pólóban. Ez pedig lehetőséget ad csendes óceánparti sétákra. Nemcsak a városokban. Ha igazán vadregényes és emlékezetes parti sétát szeretnénk, válasszuk például a São Jorgét, ami nagyjából egyórás út. A Santana járásban lévő São Jorge fajuból induló út több száz méterrel a tengerszint felett indul, lemegy a partra, majd a szikla oldalában vezet végig - a végén sajnos ugyanúgy vissza kell mászni a hegyre. De közben meg lehet nézni, hogy pár száz éve milyen úton mentek át innen gyalog Santana faluba.

A túra legcsodálatosabb része a néhai kikötő - évszázadokkal korábban ez volt a sziget egyik legforgalmasabb kikötője, ma egy csónak sem jár erre. Tériszonyosok inkább ne menjenek végig a dülöngélő korlátú hídon, és a sziklacsúcsra kiérve is érdemes óvatosan megközelíteni a vizet. Bár a sziklaperem jóval a víz felett van, az óceán időnként beborítja az egészet ronggyá áztatva a nézelődőket.

Ha már erre járunk, megnézhetjük a santanai kisházakat is. Öt tradicionális madeirai házat újítottak fel egy kicsike skanzenban, ingyen körbe lehet járni. Egyikben laknak is. 

Ha több órás kirándulásra is van kapacitás, akkor egy levada-túrát érdemes végigcsinálni. A levada speciális vízvezetékrendszer Madeirán, ezek mentén lehet végigmenni. Mivel a levadát folyamatosan karban kell tartani, azok mentén az út mindig könnyen járható. Ezek a kirándulások általában jóval könnyebbek, mint a Pico Ruivót megmászni, de vannak köztük szintesek is. Alagút szinte mindig van közben, teljesen különleges műfaj ez.

Ha szerencsések vagyunk, és kifogjuk az eső- és szélmentes napokat, kimehetünk akár a sziget csücskébe is a São Lourenço félszigetre. Oda-vissza tíz kilométer, érdemes túracipőt vagy bakancsot húzni. A főváros, Funchal is tartogat szépségeket - nem Christiano Ronaldo szobrára vagy a CR7 múzeumra gondolunk első sorban - kár kihagyni a város szélén a hegyoldalba telepített botanikus kertet. Korábban részletesen itt írtunk Madeiráról.

Ami az eljutást illeti, továbbra is Lisszabonból, esetleg Portóból célszerű leginkább jönni, az easyJet két fő retúrnál már gyakran 10-15 euróért kihoz. Mindkét városba pedig repül a Wizz Budapestről, télen előfordulnak 10 ezer forint alatti jegyek is. A TAP-ra Budapestről közvetlenül is foglalható a sziget, persze átszállásos ez is, az ár általában 200 eurónál indul retúr.

Marokkói beszámolónk második részében eláruljuk, hogy tud orbitálisat szívni a magát rendkívül dörzsöltnek gondoló fapados turista. Van rosszabb annál, mint mikor mindenki neked akar „segíteni”. De az biztos, hogy aki eljut Marrákesbe, az Szavírát se hagyja ki. Végül pár fontos jótanács a Marokkóba indulóknak

Kétrészes posztunk első részében bemutattuk, milyen Fez és Marrákes, most jöjjön a többi. Marrákesről még annyit, hogy ha már unjuk a nyüzsit, menjünk el az Yves Saint Laurent és barátja által megépített és megóvott Jardin Majorelle-be. Csodás kis kert hatalmas bambuszokkal, kaktuszokkal, aranyhalakkal és lusta macskákkal. Igazi felüdülés, órákat el lehet tölteni a zsebkendőnyi területen. Akinek elege van a helyi viszonyokból, visszaléphet itt Európába.

Marrákesből busszal mentünk tovább. Több busztársaság is működik, mi a legdrágább, de legjobb szolgáltatást nyújtó CTM-et választottuk, utólag jöttünk rá, mennyire jól döntöttünk. Ez egy egészen európai buszokat felvonultató cég, szemben a többi, elképesztően retkes, zsúfolt és özönvíz előtti járműveket közlekedtető társasággal.

Szavírát, a tengerparti kisvárost vétek kihagyni, olyan, mintha egy mór gyökerű spanyol városkában lennénk. A halpiac ugyanakkor azért megmutatja, hol is vagyunk. Még a legfanatikusabb halimádók ajkát is elhagyja egy-egy híjnye vagy azanyja. A halak minden bizonnyal frissek, de jellemzően iskolai padokra vannak kicsapva, esetleg a földön hevernek valami kétes múltú deszkalapon. A darabolás is a földön zajlik, a bél, fej és egyéb nemkívánatos darabok pedig a konyhakész halak mellé kerülnek a kőre a sirályok legnagyobb örömére.

Két nagyobb város között képet kaphatunk a marokkói hétköznapokról, ami jellemzően egyet jelent a mérhetetlen kosszal és lepusztultsággal: tipikus kép, hogy szerencsétlen szamarak állnak egy üres szekér elé fogva valamilyen elképesztően mocskos ház mellett. De van itt zöldellő olajbogyó-ültetvény is gondosan körbekerítve, kifogástalan kiszolgáló-épületekkel és öntözőberendezéssel. És van fára mászó kecske is: nem egyértelmű, hogy a kecskéket a gazdák maguk zavarják fel a fára, hogy a hülye turista fizessen a képért, vagy tényleg nem talál máshol zöldet a jószág.

Buszunk az Agadir mellett fekvő Inezganéba ment, onnan indult ugyanis az a helyi járat, amely megáll a reptéren is. Ez a fillértisztelet igazán rossz döntés volt tőlünk, pedig csábító volt: a busz néhány dirham, a taxi 200. A buszállomás környéke teljes káosz volt – vagyis lehet, hogy az ott nyüzsgő több ezer ember számára minden tiszta volt, de mi csak azt éreztük, hogy hömpölygünk az út szélén a parkoló és az ezerrel dudáló, haladni kisebb sikerrel tudó autósor között. Az első kihívás az volt, hogy rájöjjünk, honnan megy a buszunk, amikor ez tíz perc alatt megvolt, akkor nem fértünk el a megállóban, annyi ember tolongott.

Jött egy busz, amelyiknek ott nem is volt kiírt megállója. Úgy száz ember rohanta meg a buszt, amelyik be sem tudott így állni a megállóba. Még néhány jármú érkezett random jelzéssel, közülük egyik sem a mienk – bár mindegy, úgysem fértünk volna fel. Végül úgy döntöttünk, az ötdirhamos busz helyett kifizetjük a 200 dirhamot, hogy taxival menjünk ki. Ez sem volt egyszerű, a harmadik taxis volt csak hajlandó kivinni a reptérre – vagy nem értették, az airport szót, vagy más fuvarra vártak, ki tudja.

Ez első tippünk Marokkóhoz: nem árt a francianyelvtudás. Franciául szinte mindenki beszél, angolul alig valaki. Még a számokat, alapvető szavakat sem nagyon tudják. Legyünk mindig magabiztosak, akkor is, ha épp fogalmunk sincs, merre járunk. Ha nagyon nem tudjuk, hol vagyunk, üljünk be egy kávézóba és ott nézzük meg alaposan a térképet. Számítsunk rá, hogy ha bőrönddel, nagy hátizsákkal mászkálunk, mindenki szállást akar mutatni, taxit rendelni és egyebek.

Fejben van az egész város, nem?

Soha ne fogadjuk el az utcán ajánlkozók segítségét, legyen szó akár a szállásunk megtalálásáról, akár bolt kereséséről vagy lényegében bármiről. Fezben különösen sok segítségnyújtóval találkoztunk, de még a marrákesi buszállomáson is jöttek, hogy megmutassák azt a buszos pultot, amely előtt álltunk. Nem kell hinni senkinek, a buszos kiszolgáló személyzet beszél angolul, nem kell külön tolmács, aki ki tudja, mint fordít.

Bármit is vegyünk – taxi, fel nem címkézett áru, bármilyen szolgáltatás, étel – előre állapodjunk meg az árakról. Semmi sincs ingyen, sem az utcai hennafestés, sem az idegenvezetés, sem egyéb. Ha megállapodtunk az árban, utólag már nem akarnak többet kérni, de ha nincs előre fixált ár, kellemetlen alkudozásig fajulhat a fizetés.

A városokban működik grande taxi és petit taxi, előbbi nagyobb, városon kívüli utakra, utóbbi városi utazásra való. A petit taxi olcsó, néhány dirhamos, érdemes használni, de mindig kérjük meg, hogy indítsa el a taxiórát. A grande verziót sokszor megosztva használják, vagyis összeáll több utas és összedobják a fuvar árát. Ez se sokkal drágább, 3-4 fős csoportnál már a busszal is versenyképes lehet.

Bátran szálljuk meg a medinákban úgynevezett riadokban. Ezek régi marokkói házak, amelyeket szállodákká alakították át. Két főre éjszakánként 20-30 euróért már minden igényt kielégítő szobát lehet kapni reggelivel. A belső udvarok gyönyörűen fel vannak újítva, a szobák marokkói stílusban vannak berendezve, a fürdők színes csempével és díszes mosdókkal felszerelve.

Merjünk utcait enni, de nézzük meg jól, mit adnak. Legyen sok vendég, pörögjön a forgalom, mert akkor biztosan friss az alapanyag – hisszük mi. Legyen jól átsütve minden, és legyen jó illat mindenütt, a kajasütő és alapanyagosztó rész legyen tiszta. Több hasonlót ettünk, egyszer sem lett bajunk.

Meglestük, hogy működik a gyakorlatban a Ryanair új kézicsomag-rendszere, röviden: feleslegesen szigorú. Annyira túlbiztosítják magukat, hogy félig üres a fedélzeten a csomagtartó, egészen kis csomagokat is elvesznek már. 

A kérdés az volt, pöccre betartják-e a saját új szabályukat, vagy van valami ráhagyás a rendszerben. A válasz: a három beszállás alapján, amit a héten megfigyeltünk, pöccre. 

Az új szabály részletesen a korábbi posztban, leegyszerűsítve röviden meg itt: a jegyárban foglaltatik két kézicsomag elszállítása, de ezek közül csak egy kicsit vihet magával az utas a fedélzetre (mérethatár: 35x20x20cm), a nagyobbat a kapunál elveszik és feladottá minősítve a gép hasába teszik. Aki kifizeti az "elsőbbségi&2 csomag" szolgáltatást, az viheti mindkét cuccát fel a gépre. Lássuk hogy működik ez a gyakorlatban.

Egyelőre ugyanaz a sárga címke játszik, mint eddig és ugyanúgy már a beszállítás kezdete előtt körbejárják a földi kiszolgáló alkalmazottak az utasokat, hogy felcímkézzenek mindent, amit elvesznek. A sorban állókat végignézik, de a környéken ülőket is, ez mondjuk eddig is így volt. Ránéznek a beszállókártyára és ha nincs prió, a nagyobb csomagra ugrik is a sárga. Ha csak egy csomag van, de úgy tűnik, hogy nem fér az ülés alá, arra is. Már a mérőketrec figyelmeztet, hogy mostantól jaj az utazótáskásoknak és hátizsákosoknak - eddig ők azért felvihették a cuccot, a gurulós bőröndöket sárgázták inkább.

Itt is vannak a példák mindkettőre.

Ez láthatólag félig sem volt, kényelmesen befért volna az ülés alá, de kétségtelen, hogy összenyomás nélkül a kis határon túl volt. Tipikusan eddig nem vették volna el, most sárga, elveszik.

Ez se kispálya:

Ezen azért ámultunk: a gurulós sárga, oké, de a kis hátizsák is az lett. Nem kérdés, hogy befér az ülés alá, de valószínűleg túl van a határon. Amely jóval kisebb, mint ami ténylegesen befér az ülés alá, ez azért nem túl szép dolog.

Amit láttunk tehát: kizárólag a valóban nagyon kicsi második csomagokat engedik fel a gépre, így a felét sem használják ki a felső csomagtartónak. Hurrá, végre kényelmesen elférnek a kabátok. Persze a sárgázás fennmaradása továbbra is azt jelenti, hogy a renitensek nyilván ezentúl is a címke letépésével fogják visszaminősíteni a maguk csomagját felvihetővé.

A szabályokat betartóknak viszont azt javasoljuk: készüljenek a full szigorra. aki nem akar plusz 5-6 eurót kifizetni a prióért, eleve úgy pakoljon, hogy a nagyot leadja, de legyen egy pici, felvihető csomag, s oda már időben tegye át az értékeket. A nagy, elvett csomag meg jó, ha olyan, hogy ne menjen tönkre, ha dobálják, rugdossák a megszokott reptéri protokoll szerint.

(A fentiek két spanyol reptéren tapasztaltakat tükrözik, de nyilván ugyanezt várja el a légitársaság mindenhol. Ferihegyet mindenesetre a héten megnézzük.)