Kifejezetten érdekes útvonalat dobott be a Wizz Air: Abba a Kazahsztánba indít járatot, ami nagy jóindulattal is csak fékdiktatúrának nevezhető, de persze egzotikus turistacélpontnak nem rossz.
A bejelentésre sajtótájékoztatón került sor, a Wizz vezére mellett a magyar nemzetgazdasági miniszter és a kazah nagykövet is jelen volt.
Egy ilyen útvonal indításához megfelelő politikai háttér kell, ezzel nincs is gond, hiszen a magyar miniszterelnök is mintának állította már a baráti Kazahsztánt. (Például Brüsszellel szembeállítva - reméljük, ettől még nincs veszélyben a járat Brüsszel-alsóra.) Az biztos, hogy a magyar légügyi hatóságtól pár hete kapta meg a Wizz a kijelölést a kazah járatra.
Az asztanai járat már most júniustól indul, heti kétszer, csütörtökön és vasárnap délután, vissza este. A jegyek 10 ezer forint körül indulnak, nyilván lesz még alatta is.
A keleti terjeszkedés fontosságát természetesen kiemelte a bejelentésen Váradi József Wizz-vezér, Varga Mihály pedig, akinek több kazah vonatkozású titulusa is van, értelemszerűen nagy horderejűnek tartja a közvetlen járatot. A gazdasági kapcsolatok javulásáról szóló szokásos mantra mellett kérdésre azért elhangzott, hogy az állam csak az indításhoz szükséges engedélyeztetésben segített, a járat nem kap a balkániakhoz hasonló pénzbeli támogatást, teljesen piaci alapon fog működni.
Váradi szerint a kazah járat az azerihez (Baku) hasonló, ahol már megtanulta a Wizz azokat a specialitásokat, amelyekkel egy ilyen keleti útvonal üzemeltethető. (Egyszer meg is szűnt, de aztán újraindult). Baku mára elérte a teljes hálózaton mért átlagos töltöttséget, látszott, hogy kicsit többet szívtak vele, mint másokkal, de ezek szerint már eltartja magát. Bakunál egyébként az utasok kétharmada azeri oldalról indul, egyharmad a magyar.
A kazah főváros, ahova a járat indul, egy mesterségesen felpumpált, modern metropolisz, a régi (Almati) érdekesebb, de 1200 kilométeres út - vagy olcsón repülhető is a Scat nevű helyi céggel. Az ország izgalmas egzotikus célpont lehet, a táj a félsivatagon túl nagyon szép (a képen a Nagy Almati tó) ,de ha valaki hirtelen foglalna, legelőször a klímaadatokra figyeljen. Az éghajlat szélsőségesen kontinentális, a tél cudar hideg, a nyár elviselhetetlenül forró, a köztes időszakok kitűnőek, csapadék elég kevés van.
Utolsó kommentek