Az hagyján, hogy egy hideg klotyótlan bádogsátorban várakoznak a fapados utasok a beszállásra Ferihegyen, de miért kell még hosszú ideig méretes pocsolyában ácsorogni azt megelőzően, hogy felengednek a megváltást jelentő gépre? Semmiből nem tartana egy pöttyet odafigyelni azokra a kiszolgáltatott szerencsétlenekre, akik fizetnek a szolgáltatásért. Igen, ők az úgynevezett utasok.

Igen, tudjuk, hogy ezért olcsó a jegy - részben. Meg a fapadosok kérték. A budapesti reptér nem olcsó, s ahhoz, hogy kis költséggel üzemeljenek, feltétlen ki kellett találni valamit. Barcelonában, Madridban és még jó pár egyéb helyen persze az utashíd megfizetése se büdös, de Budapesten bizonyára nem volt más megoldás, mint bádogsátrat építeni a beszállításhoz a beton közepén. De ezen már túl vagyunk, használtuk kismilliószor a karámot, s persze tapasztalt utasként kibírható az ott töltött kis idő.

A lényeg ugyebár az, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük el a hideg és szűk bádogsátorban, csakhogy ha a terminálban kiírják, hogy beszállás, érthető, ha az utas elindul a karám felé, mert fél, hogy lekési a gépet. Ha meg azt látjuk, hogy utolsó hívás, akkor főleg. Aztán kiderül, hogy a gép le se szállt és nagyon messze van a beszállítás megkezdése. Aztán, ha a ma még szabad ültetést alkalmazó Wizznél jó helyet akar az ember, kénytelen korán kimenni. A Ryanairnél és easyJetnél pedig aki későn megy ki, azt kockáztatja, hogy elveszik a kézipogyóját, beteszik a gép hasába, mert nem fér fel a fedélzetre. Vagyis, sokszor kénytelen az ember hamar kimenni és élvezni a karám hidegét és a vele együtt sorban álló utastársai büdös leheletét. 

Tömör gyönyör itt a géphez jutás

Legutóbbi utunkon kiderült, a budapesti beszállás nevű horrort lehet még fokozni. Úgy tűnik, eddig mákunk volt, mert nem indultunk kitartó esőben. Most megtapasztalhattuk, hogy a karámhoz vezető fedett úton is szügyig áll a víz, s aztán a karámtól a géphez vezető rövid szakaszon is ugyanez a helyzet. Ami kit érdekelne, ha a lúzerterminálból kilépve egyenesen a géphez sétálhatna az utas? De nem, több mint 20 percig kellett ácsorognunk egy pocsolyában. Kiterelték a népet a gép felé vezető fedett, de vízzel teli részre akkor, amikor a késve érkező gépből még el sem kezdtek kiszállni az utasok. A sorban állva kicsi hely volt mocorgásra, mindenhol beázott a cipő. 

A késést már akkor tudtuk, amikor a vizeinket ittuk a szekunál, vagyis marhára nem volt ez meglepő senkinek, nem lett volna muszáj akkor kizavarni az embereket, amikor még porszívózni sem kezdtek el a sztyuvik. De nyilván ez volt az egyszerűbb, mi gigantikusan prioritynek is éreztük magunkat, mert a kilométeres sor első felében álltunk, és mögöttünk le is volt zárva a járda egy szalaggal. Hiába volt fedett az ürgejárat, az eső oldalt bevert, a víz pedig ujjnyi mélységben állt az egyenetlen betonon.

Itt vártunk 22 percet a beszállásra várva

Persze, tudjuk, hogy a fapadosok kérése, hogy ha jelt adnak a beszállásra, azonnal vonuljon a nép. Igen, a beszállítást végző földi kiszállítókon nagy nyomás van. De ha a már a reptér képtelen biztosítani egy száraz fedett helyet a várakozáshoz, tényleg olyan nehéz a beszállításért felelősöknek egy hangyafingnyit tekintettel lenniük az utasokra? Vagy legközelebb gumicsizmában induljunk, ha meg mínusz 20 fok van, csak ezért hozzunk magunkkal még három pulóvert?