Újabb nagyívű szolgáltatásjavító csomagot jelentett be tegnap a Ryanair, estünk is szokás szerint hasra, hogy mennyire ügyesen tudják pántlikázni a majdnem semmit és adnak el néhány apró pozitívumot szenzációként. Tavaly tényleg nagyot dobtak, ez a mostani viszont egy hatalmas blöff, kamu a köbön.

Essünk túl az ígéreteken, melyeknek a Customer Charter hangzatos nevet adták, ami arról szól, hogy mi az, amit mindig számon lehet rajtuk kérni. Ide tartozik a legalacsonyabb árra, a legszélesebb célállomás-választékra, a biztonság prioritására, az élményszerű utazásra, a megbízhatóságra, átláthatóságra tett ígéret, kiegészítve azzal, hogy mindig innovatívan jönnek majd az újabb élményjavaslatokkal, és érvényben marad a szlogen arról, hogy mindig jobb legyen minden (always getting better). Mindez ugyebár vagy a piacvezető méretből fakadó trivialitás, vagy méretes bullshit, jól mondta Pósalaki bácsi, hogy ugorgyunk.

Bejelentettek ugyanis 10 újabb konkrét változtatást idénre, ezeken érdemesebb végighaladni.

Új gépbelső és sztyuviruha

Per pillanat mindkettő kirívóan a legótvarabb a piacon, ideje volt tenni valamit.

Alacsonyabb reptéri becsekkdíj és lekésett járat átfoglalási díj, új foglalástörlési lehetőség

Az első kettőt még nem látjuk csökkenni a díjtáblázatban, továbbra is extrém drágák, 70 és 110 euró, a csökkenés májustól lép életbe. A lekésési hasznos szolgáltatás, nemrég írtunk róla, de hiába megy majd le az ára 99 euróra, még mindig magasabb marad, mint a Wizznél és az easynél. A reptéri utasfelvétel 45-re esik, azzal is csak a pofátlan árazásból vesznek vissza. A foglalás visszamondásának lehetősége új, 24 órán belül lehetséges és 15 euró. Nagy ritkán jól jöhet, csak nem egyértelmű, hogy per utas, vagy per foglalás.

E szolgáltatásról nem szólt a bejelentés

Valós idejű árösszehasonlítás más légitársaságok áraival

Próbálnánk, még nem találjuk. Pedig kiderülhetne például, hogy a pesti párhuzamos útvonalakon gyakran olcsóbb a Wizz. Figyeljük, ha beindul, teszteljük.

Új utasbiztosítási termék

Kell a francnak, külön kötni olcsóbb. De legalább az átverős legördülő menüs verziót finomították, egyértelműbb, hogy biztosításkötés miatt kérdeznek rá arra, hogy hova való az utas.

Személyre szabható webszájt, személyre szabott ajánlatok

Be ne szarjunk. Írásban két példányban nyújtunk be kérvényt, hogy ajánlatokkal bombázzanak.

Új ártartó szolgáltatás

Ez elég ritkán, de hasznos lehet, 5 euróba kerül és ha megvesszük, 24 óráig nem drágul a kinézett jegyünk. A Vueling momentán már vagy 5 éve bevezette.

Új fedélzeti menü, egészségesebb étkekkel és meleg reggeli előrendelési lehetőséggel

Be ne szarjunk. Irreálisan drága most is és kicsik az adagok. Nyilván UFB hozzáállás, de csak ha nincs más választás, akkor érdemes a gépen kaját venni.

Új ülések nagyobb lábtérrel

Hisszük, ha próbáltuk.

Gyorsabb mobilapp, fejlesztett weblap, javított személyes menü 

Ideje volt, eddig egy lassú fos volt a mobilapp. A személyes menű ultragagyi, épp csak megjegyzi a delikvens adatait, amiket foglaláskor nem kell mindig bepötyögni. De ennyi, pedig szinte mindenki másnál évek óta alap például, hogy lássuk a leendő és a leutazott foglalásainkat.

Ezzel vége is. Röviden: lófütty. Hosszabban: a tavalyi első nagy szolgáltatásjavító változtatás valóban jelentős volt, az ülőhelyleosztás bevezetése és a második ingyenes kis kézipoggyász bevezetése nagy sikert aratott az utasok körében, tarolt vele a Ryanair. De ez a mostani tényleg csak túlhájpolt ködszurkálás.

Az hagyján, hogy egy hideg klotyótlan bádogsátorban várakoznak a fapados utasok a beszállásra Ferihegyen, de miért kell még hosszú ideig méretes pocsolyában ácsorogni azt megelőzően, hogy felengednek a megváltást jelentő gépre? Semmiből nem tartana egy pöttyet odafigyelni azokra a kiszolgáltatott szerencsétlenekre, akik fizetnek a szolgáltatásért. Igen, ők az úgynevezett utasok.

Igen, tudjuk, hogy ezért olcsó a jegy - részben. Meg a fapadosok kérték. A budapesti reptér nem olcsó, s ahhoz, hogy kis költséggel üzemeljenek, feltétlen ki kellett találni valamit. Barcelonában, Madridban és még jó pár egyéb helyen persze az utashíd megfizetése se büdös, de Budapesten bizonyára nem volt más megoldás, mint bádogsátrat építeni a beszállításhoz a beton közepén. De ezen már túl vagyunk, használtuk kismilliószor a karámot, s persze tapasztalt utasként kibírható az ott töltött kis idő.

A lényeg ugyebár az, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük el a hideg és szűk bádogsátorban, csakhogy ha a terminálban kiírják, hogy beszállás, érthető, ha az utas elindul a karám felé, mert fél, hogy lekési a gépet. Ha meg azt látjuk, hogy utolsó hívás, akkor főleg. Aztán kiderül, hogy a gép le se szállt és nagyon messze van a beszállítás megkezdése. Aztán, ha a ma még szabad ültetést alkalmazó Wizznél jó helyet akar az ember, kénytelen korán kimenni. A Ryanairnél és easyJetnél pedig aki későn megy ki, azt kockáztatja, hogy elveszik a kézipogyóját, beteszik a gép hasába, mert nem fér fel a fedélzetre. Vagyis, sokszor kénytelen az ember hamar kimenni és élvezni a karám hidegét és a vele együtt sorban álló utastársai büdös leheletét. 

Tömör gyönyör itt a géphez jutás

Legutóbbi utunkon kiderült, a budapesti beszállás nevű horrort lehet még fokozni. Úgy tűnik, eddig mákunk volt, mert nem indultunk kitartó esőben. Most megtapasztalhattuk, hogy a karámhoz vezető fedett úton is szügyig áll a víz, s aztán a karámtól a géphez vezető rövid szakaszon is ugyanez a helyzet. Ami kit érdekelne, ha a lúzerterminálból kilépve egyenesen a géphez sétálhatna az utas? De nem, több mint 20 percig kellett ácsorognunk egy pocsolyában. Kiterelték a népet a gép felé vezető fedett, de vízzel teli részre akkor, amikor a késve érkező gépből még el sem kezdtek kiszállni az utasok. A sorban állva kicsi hely volt mocorgásra, mindenhol beázott a cipő. 

A késést már akkor tudtuk, amikor a vizeinket ittuk a szekunál, vagyis marhára nem volt ez meglepő senkinek, nem lett volna muszáj akkor kizavarni az embereket, amikor még porszívózni sem kezdtek el a sztyuvik. De nyilván ez volt az egyszerűbb, mi gigantikusan prioritynek is éreztük magunkat, mert a kilométeres sor első felében álltunk, és mögöttünk le is volt zárva a járda egy szalaggal. Hiába volt fedett az ürgejárat, az eső oldalt bevert, a víz pedig ujjnyi mélységben állt az egyenetlen betonon.

Itt vártunk 22 percet a beszállásra várva

Persze, tudjuk, hogy a fapadosok kérése, hogy ha jelt adnak a beszállásra, azonnal vonuljon a nép. Igen, a beszállítást végző földi kiszállítókon nagy nyomás van. De ha a már a reptér képtelen biztosítani egy száraz fedett helyet a várakozáshoz, tényleg olyan nehéz a beszállításért felelősöknek egy hangyafingnyit tekintettel lenniük az utasokra? Vagy legközelebb gumicsizmában induljunk, ha meg mínusz 20 fok van, csak ezért hozzunk magunkkal még három pulóvert? 

Noha eddig konzekvensen azt kommunikálta a Wizz Air, hogy nincs jobb a szabad ültetésnél, mivel a hülye utas akkor száll be a leggyorsabban a gépbe, ha rohannia kell a jó helyért, a cég végül beáll a sorba és bevezeti a kulturáltabb megoldásnak tartott előzetes helyleosztást. Az gondolják, ettől még a bevételük is nőni fog, hiszen becsekkoláskor a gép dob egy helyet az utasnak, aztán ha nem tetszik, lehet venni pénzért jobbat. De a változás után semmi értelme nem lesz elsőbbségi beszállást venni, ami komoly kiesés lehet a cégnek.

A Wizz Air tőzsdei bevezetésének egyik nagy előnye, hogy ilyen információk napvilágra kerülhetnek, ezt például a kibocsátási tájékoztatóban eldugva találtuk. Abban a fejezetben, ahol arról győzködik a befektetőket, hogy milyen módszerekkel növelik majd a jegyáron belüli kiegészítő bevételeket, azt írják, hogy már döntöttek a szabad ültetés elhagyásáról, s az új rendszert 2016 második negyedévéig fogják bevezetni a teljes hálózaton. Jelen pillanatban a Wizz az utolsó európai fapados légitársaság, amely kitartott a géprohamozós megoldás mellett, mindenki másnál tudja az utas, hogy melyik lesz a gépen a helye.

A Wizz arra számít, hogy ami bevétel így kiesik az ülésválasztáshoz kapcsolódó díjakból, azt bőven kompenzálja majd az, hogy akinek nem tetszik amit dobott a gép, pénzért átiratkozhat másik ülésre. Profi cég, tudják, mit mondanak, de ez nekünk egy kicsit sántít. A váltással baromira semmi értelme nem lesz majd például elsőbbségi beszállítást venni, miközben a Ryanairnél továbbra is van ráció benne, mert utóbbinál ha nem az elején megy fel valaki a gépre, akkor elvehetik a kézicsomagját és betehetik a gép gyomrába. Meg egyébként is dög lassú ott a beszállás, van kényelmi előny abból, ha valaki első. A Wizznél viszont a fizetős nagy kézipoggyász miatt gyors a beszállás, minden csomagnak van hely a fedélzeten, semmi értelme nem lesz elsőbbségit venni.

Ugyanígy, van a Privilege Pass szolgáltatás, mely 99 euróért egy évre tartalmazza az elsőbbségi beszállást és a nagy kézipoggyászt, ezt se lesz értelme megvenni, újra kell gondolniuk ezeket a szolgáltatásokat. A jelenlegi nagy lábterű hely választása működik majd a teljes helyválasztós rendszerben is, kérdés, hányan fizetnek majd azért, hogy más helyen üljenek, mint amit a rendszer kisorsolt. A Wizz sikerében komoly szerepe van annak, hogy kimagasló arányban tudnak eladni kiegészítő szolgáltatásokat - már a jegyár harmadára rúgnak a kiegészítő bevételek - ezért ez komoly kérdés lesz nekik.

Egyébként azt írják, hogy az utasélményt akarják növelni a helyleosztással és új utasokat csábítanak majd. Ez egyrészt elismerése annak, hogy a többi fapados jó irányba lépett ezzel korábban, másrészt igazuk lehet, utasszemszögből nézve valóban színvonalbeli ugrásról van szó, mert a Wizznél az eddig is gyors beszállás mellé társul majd az előre adott hely, senkinek sem kell rohannia a géphez. Nincs az a para se, mint a többinél, hogy a hely biztos, de az iszonyat mennyiségű fedélzetre hordott csomag miatt hosszú ácsorgás után lehet csak elfoglalni.

Összegezve: mi ugyan nem vagyunk ellenzői a szabad ültetésnek (buszos beszállításnál például ügyes helyezkedéssel könnyű az elsők között felszállni a gépre és jó helyet foglalni magunknak), de egy átlagos utas szempontjából nézve jó hír az előzetes ülőhelyleosztás bevezetése. Szerezhetnek is új utasokat ezzel, de hogy a bevételek ettől még nőjenek is, azzal kapcsolatban erős kételyeink vannak. Az biztos, hogy jókora költség az átállás. De ez már legyen a Wizz vezetőinek és részvényeseinek problémája. 

Olvashatatlan feliratok, egyik héten 20 centi hó, a másikon plusz 20 fok, reptéri csicskáztatás, használhatatlan elektronikus bankkártyák, péntek délután bezáró, szombat este kinyitó élelmiszerbolt. Egy izraeli úton sokkal több meglepetés éri az embert, mint amikor a szokott európai köreinket nyomjuk. Nagyon hasznos információk friss tapasztalatból.

Általában befér egy-egy városról a beszámoló és a praktikus információkupac egy posztba, de Izrael annyira más, hogy külön hozzuk az utazás tervezését megkönnyítő tapasztalatokat. Ahhoz, hogy megértsük, mitől szívás például az ottani információszerzés, íme egy illusztráció: na mikor is van nyitva ez a szupermarket? (Megfejtés a poszt végén)

Vagy, ami tán még viccesebb, nem könnyíti meg az amúgy jól tájékozódók dolgát az se, ha a buszmegállókban ez mutatja az irányokat:

Komolyra váltva, íme a legfontosabb apróságok, pontokba szedve. Mi elég sokat keresgéltünk, terveztük előtte, mégis sok meglepetés ért. Csak olyanok szerepelnek, amiket megtapasztaltunk, a végén pár kiegészítés, amit csak olvastunk, de nem vettünk igénybe.

REPJEGY

Időnként leviszi a Wizz az árakat nyolcezer forintra, tekintve, hogy ölég messze van Tel Aviv, ez jó ár. 

ÚTLEVÉL

Egy házaspár fázott rá piszkosul épp előttünk Ferihegyen arra, hogy a luvnyának nem volt érvényes az útlevele előre több mint hat hónapig. Nem is engedték felszállni, bukták az egész utat. Ezt a szabályt azért a Wizz igazán propagálhatná jobban, például ne engedjen becsekkolni fél éven belüli lejárattal, meg igazán benne lehetne vastag betűkkel a visszaigazolásban.

BELÉPÉS

Pár kérdést tettek csak fel, fél perc, nem sokat cicóztak. Bár a visszaút járatszámát megkérdezték, és nem értették, miért nem tudjuk fejből. Nem pecsételnek az útlevélbe, hanem egy kis kék kártyát adnak, amelyre a név, fénykép és egyéb adat van feltüntetve. Visszafelé pedig egy rózsaszínt kapunk, azt kell mutogatni az útlevéllel együtt vagy felváltva.

KILÉPÉS

Itt viszont komoly faggatózás van, volt egy nő, akit fél óráig fingattak. Már az Attila név gyanús volt nekik az útlevélben, meg a török pecsét, képes volt a nő ezen a baromságon rugózni három percig, de legalább kulturált stílusban: mosolygós fiatal lány, jobb volt, mint egy kétméteres izomtibor, az biztos. Érdekes, hogy kifelé megy a szívózás, nem befelé.

REPTÉRI CSICSKÁZTATÁS

A Wizz és az easyJet járataira a Tel Aviv-i induláskor az 1-es teminálon kell bejelentkezni. Fura volt, mert a 3-asra érkeztünk, ami a nagy, szép, modern terminál, mindenki más oda jár. Aztán kiderült, mekkora baromság az egész. A 3-asról ingyen shuttle busz visz át az fapados 1-esre, nincs is közel, 10-12 perces út. Nagy nehezen kifaggatnak, átjutunk a szekun, majd már a reptér területén belül egy másik busszal visszahordanak a 3-asra, pont oda jut be az ember, mint ha ott ment volna át a biztonságin. Biztos olcsóbb kicsit a fapadosoknak, de ennél feleslegesebb csicskáztatást nem sokat láttunk. Persze legyünk kinn a reptéren három órával indulás előtt. Óriási. 

CSOMAGVIZSGÁLAT

Mondjuk úgy, jobban értik a dolgukat, mint az európai kollégák: a piperecuccal nem tökölnek, a nő csak legyintett, mikor ki akartuk venni. Cipőt se kell levenni. Nem a szabályok betartásán rugóznak, hanem azt stírölik, tényleg fel akarod-e robbantani a gépet vagy a repteret. Emiatt van a reptéri csomagmegőrző is a terminálépületen kívül a parkoló végében. (Amúgy ingyenes, ilyet se sokat láttunk.) Az útlevelet viszont ezerszer megnézik.

VASÚT

A reptéren megáll a vonat, közel van a megálló, majdnem a terminál alatt. Óránként kettő megy Tel Avivba, Jeruzsálembe menet át kell szánni valamelyik szomszédos állomáson, a jegy 24 sékel. Átlagos tisztaságú vonat, a hegyek között élmény vele menni. Viszont Jeruzsálemben kinn áll meg a halálban. Az izrael vasút oldalán korrekt a menetrend.

VÁROSI BUSZ

Csak előre kell készülni, figyelni a számokat és az irányt, s akkor használható annak ellenére, hogy a feliratokat nem tudjuk elolvasni. Jeruzsálemben a megállókban többnyire van buszos vonalhálózati térkép, de sokat letéptek. Tel Avivban az útvonal van kinn héberül, amit kenhetünk a hajunkra. Jegy a sofőrnél 6,90 sékel (500 forint alatt) Célszerű telefonra letölteni a busztérképet, valamint a a Google mapsbe az adott várost, s akkor azon követhetjük, jó irányba megyünk-e, s hol kell leszállni.   

KIRÁNDULÁSOK

Az autóbérlés nem drága, sok cég hirdet, mi azért nem ezt választottuk, mert csak kettőnek drága lett volna egy napra, meg nem akartunk arra is készülni. Mivel a nekünk fontos Maszada-Holt-tenger túra 105 dollár volt, inkább befizettünk arra. Több iroda is szervez sokféle kirándulást. Mivel láttuk, hogy nem gáz az autózás és a tájékozódás (latin betűkkel is ki van írva minden), legközelebb, ha hosszabbra jövünk, bérelni fogunk.

BANKKÁRTYA

Óriási szívás, ha valaki csak elektronikus kártyát hoz. Először az volt fura, hogy a dombor kártya nem kér PIN-kódot, aztán már logikus volt, hogy az Electron és a Meastro kuka. Azok csak PIN-nel lennének használhatók, de valamiért itt soha nem kérnek ilyet. Ez az infó például kimaradt a nagy arcú celeb leírásából, pedig eleinte egészen hasznosnak találtuk.

SZEKU

Bárhova lépünk be, ellenőrzés van: detektoros kapu, esetenként csomagnézegetés. Bolt, vasútállomás, múzeum. Be kell kalkulálni, nem szabad rinyálni miatta. Emellett ha túl punkos a frizura vagy laza a ruházat, jön a rendőr és két perc után a turista zsebében turkál. Épp mellettünk szedett szét egy rendőr egy olasz srácot. Emellett mindenfelé gépkarabélyosok jönnek-mennek.

IDŐJÁRÁS

Mai hír, hogy Jeruzsálemben leállt az élet, 25 centi hó esett. Ez persze extrém, nagyon ritka. Nekünk február elején 20 fok volt, Tel Avivban pedig odaútban 29, vissza 17. Ez ebben az időszakban szintén nem túl gyakori. Bármi lehet, rövid gatya és meleg cucc is kell. 

A SZÁLLODÁNK

Jerusalem Castle, tök új, kicsi, de kényelmes szoba, pont ami kell, de nem több, 70 ezer forint/három éj két főre, ami itt olcsónak számít a színvonalas szállások között. Pontosabban lehet találni szobát az óvárosban akár ötvenezer forint alatt is, de a visszajelzések alapján arra jutottunk, hogy az azért kissé lepukkant. Az átlagos ár egyébként százezer forint felett van.

A net sokat szarakodott a szobában, a recinél mindig működött. Tetszett. Hűtő nincs. A vasútállomástól öt perc sétára fekvő plázától a 17-es busz megy oda, megnéztük előre, működik. Jó ötlet volt, leszálltunk a vonatról, bevásároltunk, aztán 10 perc busz volt a szállás, étel-itallal felszerelkezve.

ÁRAK

A nagy élelmiszerboltokban másfél-kétszeres az ittonihoz képest. Éttermek is kábé dupla. Van amit azért érdemes kipróbálni, mint a kecskejoghurt - bár tíz sékel -, vagy a helyi gyümölcsök. Egy csomó kajára csak héberül van ráírva a szöveg, lehet makkozni, hogy vajon mi az. A vajat eltaláltuk, a padlizsánkrémre ráfáztunk.

EMBEREK

Mindenki beszél angolul, bár a rendőrök néha csak negyedszerre állnak elő a nyelvtudással, előtte kitartóan szövegelnek héberül. Bármilyen idő van, egy kendő vagy kardigán legyen a nőknél, néhol illik eltakarni a vállakat, például a Gechemane kertben is. 

SÁBESZ

Pénteken délután három körül áll le minden és szombaton este hat körül nyitnak a boltok, kezdenek újra járni a buszok. Persze Jeruzsálemben az óvárosban az arabok és a keresztények nyitva vannak, de csak este hétig, utána egyetlenegy nyitva tartó éjjel-nappalit leltünk a városban.

REPTÉRI BUSZ, PETRA

Ezeket nem próbáltuk, csak utána néztünk. A buszok a reptérről elmennek egy keveset, ott lehet átszállni az ország minden tájára induló járatokra. Olcsóbb kissé mint a vonat, de mi vasútpártiak vagyunk, ilyenkor a busz nekünk nem opció. Jordániába három átkelőhely van, a legzsúfoltabb az északi, közel Jeruzsálemhez. Nagyon bumlis tömegközlekedve eljutni Petrába, már a határig gyalogolni, vagy taxizni kell és Petra is nagyon megdrágult, borsos belépődíj is van a belvárosba. Mi végül kihagytuk, majd egyszer megyünk fapadon Ammanba.

Végül, újra, érdemes menni, nekünk bejött, az első kép megfejtése alább:

Nem 100 százalék, ezt logikáztuk ki: vasárnap-szerda 8.00-23.00, csütörtök 8.00-1.00, péntek 7.00-14.30, szombat 19.00-22.00. 

Aki unja, hogy a hotelben tízig le kell érnie reggeliig, a brit agglegényhorda hajnalig dorbézol a hosztel konyhájában, vagy egyszerűen csak nagyobb teret szeretne magának, kipróbálva valami teljesen újat, annak az Airbnb a megoldás. Kibérelni valahol egy szigetet, egy hajót Hollandiában vagy akár egy használaton kívüli víztornyot? Még ilyen is van benne. A profi netes lakásbérlés nincs ingyen, mint a kanapészörf, de olcsóbb lehet a sokágyas hosztelnél. Törzskommentelőnk, Yumurdzsak osztja meg tapasztalatait.  

Ha fapados útra indulok, akkor mindig a couchsurfing honlapján keresek magamnak szállást vagy társaságot. Nagyon egyszerű: csak ki kell töltened a profilod, feltöltesz pár fotót, és már neki is állhatsz a keresésnek, hol, kikkel találkozhatsz vagy akár kiknél szállhatsz meg. Egyedül utazónak különösen megéri, mert egy út alatt több barátot is szerezhet, akiket szintén vendégül láthat majd otthonában. A vendéglátó nemcsak társaságot, információt tud nyújtani, hanem életre szóló élményt is. Persze a kanapészörf legnagyobb előnye, hogy ingyenes, viszont illik nekünk is vendégeket fogadnunk. 

Legemlékezetesebb pillanataim: koszovói családlátogatás, sátrazás Betlehemben, kanapészörfölés Petrában. Ez az utazási forma bizony sok rugalmasságot igényel, de sokakat az is rettegéssel tölthet el, vajon milyen emberrel kell egy légtérben tölteni az éjszakát. Ha valaki szán némi pénzt szállásra, de elege van a tizenhat ágyas hosztel szobákból, egy szállodai szobát pedig nem tud, vagy nem akar magának megengedni, annak találták ki az Airbnb-t.

Az alapgondolat nem olyan különös, az idősebbek biztos emlékeznek az IBUSZ apartmanokra vagy a Keleti pályaudvaron a vonatról leszálló külföldieket kulcscsörgéssel fogadó nyugger nénikre. Csak most mindez az interneten történik: így foglalás előtt felvehetjük a kapcsolatot a tulajdonossal, elolvashatjuk a referenciákat korábbi vendégektől, akik pontozták a lakás tisztaságát, a tulaj kommunikációját, segítőkézségét, a lakás ár-érték arányát. Maga az ügylet kártyás fizetéssel történik, a foglalási díjat az Airbnb addig magánál tartja, amíg a vendég meg nem érkezik, és nem él kifogással a szálláshellyel kapcsolatban. Az utóbbi egy évben három alkalommal vettem igénybe utazóként a szolgáltatást: prágai családi hétvége, barcelonai szilveszter haverokkal és végül egy amszterdami rövid kiruccanás a barátnőmmel. Íme a tapasztalatok.

Mivel Prágába kocsival mentünk, fontos szempont volt az ingyenes vagy legalábbis biztonságos parkolás. Mivel öten mentünk, ez még tovább korlátozta a kínálatot, végül három lakást találtunk szimpatikusnak, amelyek tulajával felvettük a kapcsolatot. Mindannyian kézségesen válaszoltak, rövid hezitálás után befoglaltuk a legjobbnak tűnőt, 60 ezer forintért három éjszakára. Az újépítésű lakás nem a belvárosban volt, de a közeli villamosmegállóból negyed óra alatt elértük az U Fleku sörözőt. A tulaj fogadott minket, tíz perc alatt elmagyarázott néhány fontos szabályt - fűtés, internet kód -, kölcsönzött öt villamosjegyet, de megkért, hogy ezeket majd a nyaralás végén pótoljuk. Távozásunk előtti este írtunk egy sms-t, hogy mikor hagyjuk el az apartmant, reggel egy gyors takarítás, mosogatás, majd átadtuk a kulcsokat.

Barcelona régóta a kedvenc európai városom, úgyhogy teljesen feldobódtam egyik haverom ötletén, hogy töltsük ott a szilvesztert. Gyorsan összeszerveztünk még négy embert, mindenki megvette a repjegyet (Ryanair), majd nekiláttunk szállást nézni. A szempontok a következők voltak: legyen közel a Ramblához, legyen fűtés, internet, és ha már hatan vagyunk, legyen legalább két fürdő. Ez nagyjából sikerült is, bár a fűtést szobánként egy-egy elektromos radiátor jelentette, de a minden szobához tartozó kis balkon kárpótolt minket – főleg a dohányosokat. A hatalmas, modern konyhában mindannyian le tudtunk ülni, rengeteg fűszer és alapanyag állt rendelkezésünkre a főzéshez. Mindezért fejenként, éjszakánként 5 ezer forintot fizettünk, ami igazán jutányos az ünnepek környékén.

A barátnőmmel azon gondolkodtunk, hogy lehetne feldobni az unalmas januárt, ezért meglátogattuk két ismerősünket Hollandiában pár napra. Így a barátoknál meg volt oldva az alvás, de Amszterdamba is újra el akartunk menni legalább két napra, ahol természetesen az airbnb-n keresztül foglaltunk szállást. Bíztunk a januári pangásban, de így sem találtunk igazán olcsó, referenciákkal és fotókkal ellátott lakást. Végül napi 20 ezret fizettünk egy hálószoba-nappalis lakásért a Koningspleinhez közel. A vendéglátónk elég nagy sietségben volt, gyorsan körbevezetett a lakásban, majd ment is tovább. Mondta, hogy amikor végleg elmegyünk, csak dobjuk be a postaládába a kulcsot. Az út érdekessége volt, hogy inkább kihagytuk az eindhoveni wizzes kanyart, és inkább KLM-re vettünk jegyet 35 ezerért egyenesen Amszterdamba, mivel úgyis északi városokat látogattunk.

Ha valaki nem igényli a teljes kiszolgálást, annak ez a szállási opció rengeteg előnyt ad különböző helyzetben. A legfontosabb persze az alacsony ár, de nem zavar a személyzet, nem kell aggódnod, hogy mit hagysz elöl a szobádban, lehet egy saját lakásod pár napra, ahol nem kell a többi vendég csámcsogását hallgatnod, a teádat se cukrozza túl a konyhásnéni. Ha bármi kérdésed van, nyugodtan fordulhatsz a tulajhoz, egyszerűen csak írsz neki egy mailt, vagy felhívod, de ha egyedül utazol, és társaságra vágysz, még akár csatlakozhat is hozzád egy-két ital erejéig a kedvenc környékbeli kocsmájában.

Izraeli fapados túránk nem fért be egyetlen posztba, sőt kettőbe sem. A döbbenetes Masadától a Holt-tengeri punnyadásig, őszinte rácsodálkozás a haszidi zsidók nőkhöz való viszonyára, a csodálatos jeruzsálemi Templomhegy és a felejthető Tel Aviv. 

Amikor tervezni kezdtük izraeli kirándulásunkat, sokat gondolkodtunk azon, hogy mozogjunk az országon belül, bérautóval vagy busz/vonat kombinációval. Ez persze nem a Tel Aviv-Jeruzsálem viszonylatban volt kérdés. Hanem például a Holt-tengeri túránál. A tömegközlekedés ritka, a bérautóról pedig végül azért mondtunk le, mert ismerősök szerint eszelősen vezetnek a sofőrök és simán előfordul, hogy összetörjük az autót, az meg kinek hiányzik - betétlapot kitölteni héberül külön vidám lett volna. Másrészt nem is volt időnk mindennek utána nézni, tervezni. Úgyhogy lusta turista módjára befizettünk egy egész napos kirándulásra.

A neten jócskán száz dollár felett mérték a túrákat, a helyszínen azonban ennél kevesebbért is találtunk ajánlatot. A Jaffa kapu mellett szimpatikus arabok által üzemeltetett utazási irodában a szimpla Holt-tengeri túra 85, a Masada városának megtekintésével egybekötött verzió pedig 105 dollárba került - egyetlen ilyen iroda van a téren, nem lehet eltéveszteni. Az iroda melletti turista információs pontnál találtunk más szórólapot is, s megnyugtató volt, hogy a konkurens is ugyanezekkel az árakkal dolgozott. Az árban minden benne volt a kaján kívül, vagyis az utazás, a belépő a strandra, a felvonó Masadába. Egy nappal előre kellett foglalni, s a szállodához mentek az utasokért. A mi szállásunk - Jerusalem Castle Hotel - annyira új, hogy nem volt az adatbázisban, így egy nagy szálló nevét adtuk meg. 

Laza 45 perces késés után egy taxi jött értünk, s vitt az indulási ponthoz - mókás volt, hogy mi a Leonardo Plazánál szálltunk be, s a Leonardo Hotelnél volt az indulás. Jeruzsálemben igencsak szeretik da Vincit, persze utca is van róla elnevezve. A taxiért nem kellett külön fizetni. Elképesztő mázlink volt minden téren. Kisbusszal mentünk, összesen heten voltunk, ami nagyságrendekkel elviselhetőbb, mint egy busznyi unatkozó európai mellett nyűglődni. Az utastársak közül senki sem szenvedett kóros dumakényszerben, senki sem volt hangos, lassú, büdös vagy egyszerűen bunkó. Az idegenvezető két nyelven, angolul és spanyolul nyomta a szöveget, közben vezetett, így volt költséghatékony. A pofa remekül beszélt, mind az artikulációt, mind a tartalmat illetően, és mindent elmondott, ami érdekes, lényeges. Kezdve a sivatagi beduinoktól a tengerszint szerinti nulla métert jelző emlékművön át a masadai madarakig.

Masada története az egyik legdurvább az ókori zsidó történelemben, pedig voltak ott cifra ügyek. A város eredetileg Heródes téli palotája volt, az öreg azonban talán sosem járt a Holt-tenger közvetlen közelében, egy sziklahegyen felhúzott városban. Ám kapóra jött a lázadó törzseknek, amikor a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, ide húzódtak vissza. Hat évig készültek arra, hogy jönnek a rómaiak, felhalmoztak mindent, amit csak lehetett - kis nehezítés volt, hogy vizet húsz kilométerre lehetett vételezni, s azt még fel is kellett vinni a városba - ahová mi felvonóval mentünk. De megoldották és a rómaiak nem is tudták bevenni a várost nagyon hosszú ideig - fél év alatt nem sikerült kiéheztetni a lakosokat, annyi volt az étel és ital. Végül mégis betörtek, ám mikor reggel végül bevették a várat, csak hullákat találtak. A védők ugyanis megvitatták, és arra jutottak, hogy szabad emberként akarnak meghalni. Így minden harcos hazament, megölte a családját, majd szép sorban egymást is, végül az utolsó katona öngyilkosságot követett el. Így csak ő követett el bűnt. Állítólag. Mert régészeti bizonyíték nincs minderre.

A falakat járva könnyen a történet hatása alá lehet kerülni, a látvány pedig a mi dimbekdombokhoz szokott szemünknek káprázatos. Sárga kősivatag, szürke tenger, távolban kék hegyek, oldalt pedig vörös sziklák. Fű, fa, virág sehol, a várfalon belül nő csak pár csenevész fa. És madarak mindenütt: feketék, de a szárnyuk vége épp olyan vörös, mint a sziklák. Nem félnek az embertől - de azért nem hülyék - egészen közel jönnek, akár a kezünkből is esznek, ha van egy kis csipsz a zsákban.

A Holt-tenger egészen másmilyen, mint bármi, amit korábban láttunk. A part végig teljesen elhagyatott, nem érik egymást a strandok, ha távvezeték nem lenne, halottnak hinnénk az egész vidéket. A strandkomplexum kielégítő, a törölközőt osztó nő elképesztően tahó. A víz pedig egy kilométerre van. Negyven év alatt drasztikusan visszahúzódott a víz, amióta a Jordán folyó nem táplálja a tavat. A strandra így külön izé visz - úgy néz ki, mint egy három kocsiból álló kis kerekes vonat, de nem mozdony, hanem traktor húzza. Az úton végig látszanak a korábban kiépített, ma már semmibe vezető rámpák.

A víz annyira sós, hogy azt elképzelni sem lehet. Inni nem lehet belőle, akár egy korty után is azonnal menni kell a strandmesterhez vagy valami helyi erőhöz, hogy megitasson. A szemet szétcsípi, az íze pedig undorítóan keserű - persze hogy megnyaltam a kezem. Viszont iszonyú vicces. Csak álló helyzetből fel kell dobni a lábunkat és kész, már lebegünk. Álló helyzetbe jutni kész kihívás, olyan, mintha egy úszógumi lenne a fenekünkhöz ragasztva. Jordán oldalon hatalmas hegyek húzódnak szürke-vörös-barna árnyalatokkal, izraeli oldalon pedig a minimalista strand - árnyékoló, műanyag szék, zuhany - pálmafák és hegyek. Azt mondják, a vidéknek annyi színe van, ahány napszak, és valóban: a víz kora délután szinte türkiz, egészen világos és szürkés, napnyugtára azonban mélykékké válik.

Este Jeruzsálembe visszatérve úgy döntöttünk, megnézzük az ortodox negyedet. A Mea Searim városrészben élnek a nagyon hosszú pajeszt, hosszú, fekete kabátot, nagy fekete kalapot viselő zsidók, akiket finoman szólva a nem ortodox többség egyre kevésbé tolerál. Az ultrák ugyanis nem fizetnek adót, nem dolgoznak - talán pontosabb, hogy nincs munkahelyük - nem hajlandók katonai szolgálatot teljesíteni és nem ismerik el Izrael államot sem. Érhető módon ez eléggé zavarja a polgárokat, az ortodoxokat meg az, hogy nem hagyják őket békén. A Holt-tengertől visszafelé jövet bele is futottunk egy tüntetésbe: néhány tucat ortodox ácsorgott néhány felborított és biztos ami biztos, fel is gyújtott nagy kuka szomszédságában.

A városrész sokkal elhanyagoltabb, mint Jeruzsálem bármely más része: a házak le vannak rohadva, az utak kátyúsak, mindenhol sok a szemét. Érdekes, hogy a közösségi épületek, zsinagógák épp olyan szépek és épek, mint máshol a városban. Az utcákon kolbászolva azt láttuk, hogy felhőkben mennek valahová a férfiak, így mi is utánuk mentünk. Kiderült, hogy buliba mentek. Egy földszintes épület, afféle kultúrház volt a bázis, ahonnan dőlt a rockzene, benn a férfiak önfeledten táncoltak, ettek és itták a szénsavas üdítőket. Itt teljesen összezavarodtunk az öltözékeket illetően. Alapvetően az ortodoxok a hosszú kabát, kalap kombót hordják, de vannak az ultra ultrák, a haszidi zsidók, akik hát elég mókás kis kalapot hordanak: olyan, mint egy szőrbe csomagolt korong, ez a strájmli. Az öltözködési rendszeren nem tudtunk eligazodni, láttunk fehér és fekete zoknis strájmlist, és a fekete mellett aranyszínű selyemkaftánt is hordtak többen.

Megdöbbentő volt, hogy a nők nemhogy nem vettek részt a buliban, de még a terembe sem mehettek be. Az épület oldalában egy palatető alatt ücsörögtek, és várták, hogy a férjük elinduljon haza. A nők megítélése egyébként is érdekes, a vasútállomáson például a férfi beállt jegyet venni és utasította nagyjából ötvenkilós feleségét, hogy a négy-öt bazi nagy bőröndöt és táskát hová vigye.

A negyedet a még füstölgő kukák mellett elhagyva a Jeruzsálem sétálóutcáján vágtunk át hazafelé. Ez a városrész pont olyan volt, mint bármely nagyváros bulinegyede: szűk farmeres, kibontott hajú lányok száján világított a rúzs, az éttermek, bárok nyitva, kellemes zene. Itt nyoma sem volt természetesen semmilyen tradicionális öltözetnek.

Hétfő délelőtt hagytuk el Jeruzsálemet, előtte még beugrottunk a Templomhegyre. Egészen komoly átvilágítás, fémdetektorozás után engedtek be. A fahídon, amely a Siratófal felett vezet át az egyetlen turisták által is használható kapuhoz sorba voltak rakva a rohamrendőrök pajzsai, de vagy száz. Bejutva azt láttuk, hogy nagyjából kétszer annyi a fegyveres rendőr, mint a hívő - hozzá kell tenni, hogy reggel nyolc óra volt. A zárt kert hangulata magával ragadó: csöndes, békés, a ciprusok és pálmák között mecsetek, kisebb építmények és falak szóródnak, egészen könnyű itt hinni Allahban. Az aranykupolás mecset gyönyörű: az arany kupolát kék tónusú csempék teszik még hangsúlyosabbá. Sajnos gyaurok egyetlen mecsetbe sem mehetnek be, Mohamed (vagy Jézus) kéznyomáról és a kőről, ahol Ábrahám feláldozta volna Izsákot, s ahonnan Mohamed mennybe szállt, így ki kellett hagynunk.

Terveink szerint Tel Avivra négy-öt óránk volt, a csomagokat leadtuk a reptéren és bevonatoztunk a városba. Számunkra nem volt nagy élmény, egy hatalmas és zajos, büdös város felhőkarcolókkal. A legendás piac pont olyan, mint minden más piac, csak nem szilvát árulnak, hanem csillaggyümölcsöt. A bájához képest túl nagy és túl sok az igénytelen városrész - plusz rengeteg helyen építkeznek, fúrnak, ütvefúrnak.

Tel Aviv szomszédságában van Jaffa, a hajdan volt kőgazdag kikötőváros. Ma már a turizmusból él, bájos, domboldalra épült kisváros. A főtéren egy horoszkópos kút áll, ami önmagában nem nagy ügy, de a 12 szobor vicces kis karikatúra ötletes megoldásokkal. Legközelebb azért Tel Avivot csak a repülőtér miatt érintjük majd.

A következő posztba sűrítjük majd az összes fontos gyakorlati tudnivalót és tapasztalatot.

Szerencsés időszakokban, például az év elejei pangáskor tízezer alatt meg lehet csípni egy Tel Aviv-i repjegyet, onnan pedig akár busszal, akár vonattal másfél óra alatt elérhető Jeruzsálem. Semmi máshoz nem hasonlítható város, vegyes, színes, nyüzsgő, de csendes is egyszerre. A szent városból pedig csak egy kis kitérő a Holt-tenger. Otthon mínuszok, itt meg 25 fok van, kihagyhatatlan!

A Wizz-gép pénteken valószínűleg azért indul hajnalban s nem délután, mint más napokon, hogy leszállva az utas még ki tudjon menni a reptérről – a sábesz ugyanis péntek délután a közlekedés teljes leállásával kezdődik. A sábeszt az országban két városban, Tel Avivban és Haifában nem veszik túl komolyan, másutt azonban péntek napnyugtától szombat napnyugtáig tart, ez idő alatt a zsidók nem dolgoznak, hanem az imádkozásnak és pihenésnek szentelik az idejüket – a gyakorlati tudnivalókat majd a következő posztunkban szedjük össze. A napnyugtától napnyugtáig intervallum persze lazán értelmezendő, az utolsó vonat Jeruzsálembe például fél kettőkor indul, de a városban egyes buszok szombaton már négykor elindulnak, mások csak estefelé. A lényeg, hogy pénteken csak a hajnali géppel oldható meg, hogy délután háromra Jeruzsálembe érjünk és a szállásunkat is el tudjuk foglalni.

Aztán irány a város. Ahol több ing-nyakkendős férfit láttunk, mint hétfőn kilenckor a londoni Cityben. Legyen szó idősről vagy huszonévesről, de még a kisfiúk is ingben és nyakkendőben közlekednek. Az elegáns lakosokat leszámítva péntek este a város kong az ürességtől. Az utcákon alig mennek autók, minden üzlet, minden kávézó zárva. A fallal körülvett óvárosban csak lézengenek, egy-két arab reménykedik még abban, hogy valaki épp most akar egy inget venni, egy-két kis élelmiszerboltban még lehet vízhez jutni. Kísérteties, hogy a nappal zsúfolásig telt bazárboltok helyén lakattal lezárt vasajtók sorakoznak a rosszul megvilágított sikátorokban. Mindeközben a nyitott ablakokon kihallatszik a férfiak imája és éneklése. Másnap a müezzin veszi át az énekes szerepét, amelyet a zúgó harangok próbálnak elnyomni este hat tájban. Igazi multikulti.

 Sábeszkor az arabok nyitva vannak

Péntek este sétálgattunk, megnéztük a Nyugati falat, más néven a Siratófalat, bejártuk a tök üres keresztény és örmény negyedet. Az biztos, hogy félénk, világos hajú nők ide jöhetnek önbizalmat építeni, kábé öt percenként érkezik valami tyűha vagy oh my god tartalmú megjegyzés. Szombaton a város szinte teljes egészében zárva van – kivéve az éjjel-nappali boltokat. És az óváros keresztény és muszlim negyedét, ahol úgy pörög a biznisz és az élet, mintha sosem lenne vége a napnak. Pedig vége lesz, méghozzá számukra elég korán. Amikor ugyanis a zsidó negyed üzletei megnyílnak, a keresztények és arabok szépen bezárnak – egyébként sem tartanak nyitva nyolcnál tovább.

Szombaton mentő megoldás lehet a sábesz elől elhúzni délre, s befizetni egy Holt tengeri túrára. Ezeket nagyjából száz dollárért mérik, az árban minden belépő és eszköz benne van. Mi ehelyett bejártuk a várost, azzal a megkötéssel, hogy egy csomó helyre – múzeumok, a Templomhegy – nem tudtunk bemenni. Így azonban egészen elfogadható volt az embertömeg, a zárva lévő helyekre pedig célirányosan vissza lehet menni. Az óvárosban a Jaffa kapun jártunk be, az volt irányban. Itt kissé meghökkentő volt a tömeg és zsúfoltság, de ez csak a sikátoros bazárdzsungel első elágazásaiig tartott.

 Bal oldalt kaja, jobb oldalt a Szent Sír Bazilika bejárata

Jézus Golgotára vezető útját végig lehet járni, ez a Via Dolorosa. A stációkat külön táblák jelzik, s ha valaki nem találná meg egyiket-másikat, a helyiek készséggel mutatják, kérdezni sem kell. Az első, ahol Jézust halálra ítéli Pilátus. Ez ma egy iskolaudvar. Érdekes lehet azon az udvaron focizni. A menet vége a Szent Sír Bazilika, egy több templomból álló együttes. Itt található Krisztus sírhelye is. Ebben a templomban láttuk a legnagyobb bunkóságokat: vélhetően orosz lány szelfizett szatyorral a kezében, ázsiai lányok fotóztatták magukat mosolyogva a sír előtt, és egy kendős trampli ráfetrengett egy minden bizonnyal szentként tisztelt kőlapra, csak hogy a cimborája egy jó képet lőjön.

Gázosan csak a turisták viselkednek, a helyiek, legyen szó akár arabokról, akár zsidókról készséggel segítenek és ezért nem várnak sem jattot sem egyebet. A törökországi mindenáron lehúzós attitűd sem jellemző. Többen is árulnak frissen facsart zöldségeket, gyümölcsöket, közte sárgarépát, gránátalmát. Egy helyen kértünk egy szál répát csak úgy ropogtatni. A pasas ránk nézett, majd a többi árusnak nyilván azt mondta: ezek a hülyék egy darab répát akarnak, majd odaadta a répát és elhajtott minket. Mondván ilyen hülyeségért ő nem fog pénzt kérni. Mindenki beszél angolul, kezdve a rendőrnél, az utolsó áruson át a buszsofőrig. Az angol egyfajta összekötő nyelv, gyakran a zsidók egymás között is ezt használják.

A naplementét az Olajfák hegyéről néztük. Naivan azt hittük, hogy majd bóklászunk olajfák között és az milyen romantikus lesz. Ehhez képest felmásztunk a hegyre, ahol nem volt semmi, csak egy kilátó, olajfa sehol. A szél viszont viharos erejű volt. Útközben benéztünk a Gechemane kertbe is. Nem tudom, ki mit gondolt erről, de sokkal kisebb, mint bármikor is hittem, a tanítványok alig férhettek el a fák alatt. Állítólag a leggöcsörtösebb olajfák kétezer évesek, vagyis konkrétan azoknál imádkozott Jézus, és Júdás is az egyikre kötötte fel magát – utóbbi nehezen hihető, a fák ugyanis nem annyira magasak.

 Naplemente az Olajfák hegyéről

Nem akartuk, de este sikerült a város egyik legdrágább éttermében vacsoráznunk, el sem merjük mondani, mennyit fizettünk az egyébként tökéletes vacsoráért. A hely nem luxusétterem volt, itthon egyszerű kebabosnak mondanánk a Jaffa kaputól ötven méterre. Örmény kebabot ettünk salátával. Igen, elkövettük azt a hibát, hogy nem étlapról rendeltünk, hanem bemondásra és nem kérdeztük meg az árat előtte. Nem fillérbaszóknak való vidék a Jaffa kapu környéke, az biztos.

A muszlim negyed nehezen járható szombaton, mert a Templomhegy, amelyet a muszlimok és zsidók egyaránt szentként tisztelnek - itt akarta Ábrahám feláldozni Izsákot, s Mohamed is innen ment a mennybe - zárva van. Ez azt jelenti, hogy az óváros keletre néző kapuin nem lehet kimenni, így azonban az arab negyedet lényegében nem lehet átjárni, csak megkerülni, illetve oda ki vagy bemenni célirányosan. Más napokon is csak egy kapun van bejárás, akkor is csak délelőtt és délben. Az aranyszín kupolás mecset kétségkívül Jeruzsálem egyik legmeghatározóbb épülete.

 Ide turista napjában kétszer mehet be

Nem lesznek itt új járatok, kár remélni - nagyjából ezt üzente a Ryanair a magyar utasoknak. Jobban megéri nekik máshova tenni a gépeket, mint hogy itt küzdjenek egy drága reptérrel. A Wizz vezére sem látja úgy, hogy feleződött üzemanyagár mellett rögtön megéri hosszú útvonalakat repülni. Sose lesz nekünk Kanári?

Másfél óra eltéréssel tartott tegnap sajtótájékoztatót a két nagy budapesti fapados cég, s noha nem jelentettek be új útvonalakat, akadt érdekesség bőven. A Wizz sztorija egyszerűbb, a sajtó is lerágta: újra nekifutnak a tőzsdei bevezetésnek, s nagyjából 99 százalék esélyt adunk rá, hogy ezúttal össze is jön a dolog.Na jó, ma már, miután összedőlt az ukrán hrivnya, inkább csak 98-at, de azért ez is elég combos, nem? Hatalmasat fognak kaszálni a cég mostani tulajdonosai, ez borítékolható.

Váradi József vezérigazgató videokonferencia keretében jelentkezett be Londonból, a tőzsdei kérdést lerágták a gazdasági újságírók, mi rákérdeztünk nála, hogy az olajár szakadás rentábilissá tehet-e hosszabb útvonalakat is. Nyilván jó lett volna azt hallani, hogy naná, már ott a csőben a Kanári, de nem, valami olyasmi volt a válasz, hogy az új helyzetben komolyabb árverseny lehet, kérdés, hogy mit reagál javuló helyzetére a most ajándékpénzt kapó konkurencia, a sok gyenge cég, összességében egyáltalán nem biztos, hogy lesz elmozdulás a hosszabb utak irányába. Még úgy se, hogy idén novemberben jön az első 321-es, s onnantól kezdve csak a nagyobb gépekből vesznek át, lassan átáll a flotta a 220 fős madarakra.

A Ryanair vezetői annak apropóján turnézzák végig a cég bázisait, hogy 30 évesek lettek, hozzánk a vállalat második embere, David O'Brian jött. Majdnem olyan vicces, mint hírhedt főnöke, de messze nem olyan beszólogatós. Kábé tízszer elmondta, hogy ha a pesti reptérről azt mondja, drága, akkor az nem fikázgatás, tök jóban vannak, tárgyalgatnak. Persze, biztos, de azért a lényeg mégis az, hogy számukra a magyar piac gyíkfing, 3 gép a 300-ból. Méghozzá azért, mert máshol jobb lehetőségeik vannak.

Kérdeztük, hogy miért adták fel a versenyt a Wizzel szemben a Malév-csőd után egy évvel (a nemzeti légitársaság kipurcanása utáni nyáron 5 Wizz-gép volt Pesten és 5 Ryanair-madár, idén nyáron meg lesz 9 lila és 3 kék-fehér), de a válasz hasonló: a Wizz kevés helyen tud bővíteni, csak Kelet-Európában, nekik fontosabb volt ez a piac. A Ryanairnek azt kellett eldöntenie, hogy szívatja-e magát az árversennyel egy kis piaci részesedésért itt, vagy oda allokálja a kapacitását, ahol az pénzt is hoz. Utóbbit választották és most sincs abban változás, hogy ha jönnek új gépek, azokért harc van, s Budapest főleg a reptér drágasága miatt nem tud versenyképes lenni.

E miatt van az is, hogy nálunk rámentek a tuti útvonalakra, sok London, Dublin, Róma, Barcelona, s csak nagyon kevés kisebb város. Tőle is megkérdeztük az olvasók által nagyon várt Skóciát és Kanárit, de azt mondta, ezek hosszúak, inkább fordulnak addig 3-4-szer Manchester és Dublin között, sokkal jobban kijön nekik a matek ott. Az olajárcsökkenés szerinte is csak arra jó, hogy a gyenge cégek megkönnyebbüljenek, vicces, hogy ő épp a Wizzre célzott, amikor azt mondta, ezek közül van, aki ügyesen kihasználja a lehetőséget, hogy most tőzsdére szaladjon.

Továbbra is olyan piacokra koncentrálnak, mint a spanyol, a brit és az olasz, ez nem jó nekünk. Debrecennel tárgyaltak, de 30 gép jön és 60-ra lenne igény. Idén nagyon ráfekszenek a honlapjuk javítására, erre szükség is van, még mindig elég gázos szerintünk is. Nagyjából ennyi, a lényeg: ne várjon itt senki új útvonalakat, egy-egy beeshet Athén mintájára, de kizárt, hogy újra komoly bővítésbe kezdjenek nálunk, jól elvannak a jelenlegi állóvízben.