Na végre: rácuppant a brit polgári repülési hatóság az utasok szétültetős szívatására, bejelentették, hogy vizsgálatot indítanak.
A CAA közleménye alapján mondjuk inkább kínosan fészkelődni van kedvünk. Tisztában vannak a problémával, erre jól lekutatták a dolgot, megkérdezték az utasokat. Ebből az jött ki, hogy minden megvizsgált légitársaságnál van nagyjából 15 százaléknyi marha, aki azt válaszolta, hogy őt bizony szétültették, mert nem fizetett. (Az Emirates és a BA is benne van) A Ryanair persze már kimagaslik a maga 35 százalékával, de tekintve, hogy ez a valóságban 100 százalék, az adatot valahol az utashülyeség mérőszámának is tekinthetjük.
Van egy olyan érzésünk, hogy tudják a CAA-nál is, hogy mi a felállás, de még nem mernek nekirongyolni a Ryanairnek. De ha nem tudják, segítünk. Senki nem ültet szét, csak a Ryanair. A többiek csak akkor, ha már tele a gép és nincs más megoldás. Ahogy arról már többször írtunk, a legvisszataszítóbb a Ryanair eljárásában, hogy még le is tagadja a dolgot.
Ezt nem annyira bonyolult ám tesztelni se, csak venni kell két-három jegyet, majd elvégezni a becsekkolást. Szóval reméljük, hogy nem bemondásra vizsgálják majd a dolgot, a Ryanair szóvivője már jelezte, hogy együttműködik, az ő rendszere tiszta és világos, de pont arra nem válaszolt, hogy az algoritmust szándékosan programozták-e át szétültetésre. Az easyJet viszont leírta, hogy másoktól eltérően az ő rendszerük egybe teszi az együtt utazókat, ahogy kell. Ezt mi is megerősíthetjük, mindig együtt ültünk náluk, az elmúlt hetekben is.
A CAA-bejelentés lényege ez:
As part of the review, we will be asking airlines to provide information on their policies and practices. We will be looking into how airlines decide where to seat passengers that have booked as part of a group and whether any airlines are pro-actively splitting up groups of passengers when, in fact, they could be sat together. We will not hesitate to take any necessary enforcement action should it be required at the end of the review
Tehát jól megnézik, hogy kinél mi a rendszer és van-e olyan légitársaság,amely akkor is szándékosan szétülteti az utasokat, ha tehetné egymás mellé. A választ tudjuk, de koncentráljuk az utolsó mondatra: nem fognak habozni kényszerítő lépéseket tenni, ha kiderül a turpisság.
Ez jól hangzik, de érdeklődve várjuk mi is, hogy mit tudnak tenni. Vajon milyen szabályba ütközik az, hogy mindenki úgy osszon ülést, ahogy akar? Persze már az is előremutató, ha kiderül, hogy fél éve pofátlanul hazudik a cég. Már tavaly nyáron megjelentek az első cikkek a brit sajtóban a szétültetésekről, de mindig azt mondták, hogy nincs náluk ilyen, csak ha nem megy másképp. Mi magunk és a barátaink tudunk az elmúlt kb 50 utazásunkból 50 esetet, amikor rengeteg hely volt, mégis összevissza lettünk ültetve.
Egy érdekes adat a mostani anyagból: az utasok 46 százaléka negatívan érzett a légitársaság iránt, amikor megtudta, hogy szétültetik, ha nem fizet. Reméljük ez a szemétség végre tudatosul az utasokban és ha nem más, majd ez a rendszer átgondolására kényszeríti a Ryanairt.
Utolsó kommentek