Ha szeretnénk kevés pénzből egzotikus tájakat felfedezni, és bírjuk a gyűrődést, kár kihagyni Marokkót. Az észak-afrikai ország nem kezdő turistáknak való, mert könnyen óriási lehúzás vagy idegösszeomlás lesz a vége, kellő határozottsággal és erősebb gyomorral azonban leküzdhetők az akadályok, megéri a nagyobb odafigyelést.

Mivel Marokkó több városába is megy fapados, ezért a lehetőségek tárháza rendkívül széles. Mi barcelonai átszállással mentünk Fezbe, majd onnan vonatoztunk Marrákesbe, ahonnan tovább buszoztunk Szafirába, végül Agadirból repültünk haza. Így megyünk végig rajtuk, aztán jönnek a szokásos gyakorlati tudnivalók.

Fez azért érdekes, mert itt van a világ legnagyobb óvárosa, vagyis medinája. Több ezer utcából, vagyis inkább sikátorból áll, semmilyen térképen nem szerepel minden utca vagy kanyar, így sötétedés után nem tanácsos barangolni, mert sosem fogunk kitalálni. Annyira nem durva a helyzet, mint Rióban, ahol egyszer rossz felé visz a GPS és megtámadják a turistákat a favelában. Itt biztonságosan lehet eltévedni, csak éppen elég sokat kell jattolni a helyieknek, hogy kivezessenek a betondzsungelből – este pedig minden zárva van, nincs aki útba igazítson.

Nappal gyakorlatilag a fél belváros piaccá alakul, ahol szamárháton vagy nagy kerekű kézikocsikat húzva közlekednek a kereskedők hangos „balak, balak, balak” kiabálás közepette. Ilyenkor célszerű gyorsan lehúzódni, mert elüt a csacsi. A városban nem szabad kihagyni a bőrgyártó manufaktúrákat, már ha van gyomrunk a meglehetősen büdös eljáráshoz. A bazársorok tematikusak, vagyis van szőnyeges utca, ötvös, fűszeres és bőrös.

A bőrös utcában egy-egy boltba betérve lehet bejutni a gyártósorra. A boltok hátsó ajtajai egy hatalmas belső udvarra nyílnak, ahol a bőrgyártás zajlik több száz éve változatlan módon. A bőröket először átmossák egy bizarr kutyulékkal, ami oltatlan mészből, tehénvizeletből és galambürülékből áll. Ez a cucc lerohasztja a szőrt és egyéb sallangokat a bőrről. Ezt követően a bőröket átmossák – ma már géppel – és jöhet a színezés. Különböző színű festékkel teli kádakba mártják a bőröket, forgatják és tapossák napokon át. Az így megfestett bőröket kiszárítják, majd a szárított, de még kemény anyagot elkezdik finomítani – késekkel lehántolják a durvább rétegeket, így lesz a végeredmény egy puha és már varrható anyag.

Pár éve még elég sok jattolásba és tusakodásba került ezeknek a megtekintése, ma már sokkal kulturáltabb. Elvileg nem kell sem venni sem fizetni semmit, ha nem akarunk, de ha egy szimpatikus figura végigkalauzol, akkor nem sajnálja az ember a néhány dirhamot, és nem is fair. Fogadhatunk egész napra is vezetőt – a szállodákban lehet kérni megbízható idegenvezetőket – ez nagyjából 300 dirhamba kerül, ha a bőrösöknél találunk egy tárlatvezetőt, azt meg lehet úszni 50-ből is, máshová amúgy sem nagyon kell helyi erő.

Marrákesbe laza nyolcórás vonatúttal lehet eljutni Fezből – meg persze aki itt kezdi a túrát,  közvetlenül Ryanairrel Budapestről.  A vonat egész európai, tiszta, kulturált, nagyjából annyiba kerül a vonatjegy, mint itthon. Mivel kétóránként jár, megszakíthatjuk, így ki lehet szállni akár a fővárosban Rabatban, akár Casablancában. Mi Meknesben tettünk egy kört, rendkívül tanulságos, volt, a belváros elképesztően lepusztult és nyomorúságos volt, de itt is minden úgy nézett ki, mint Fezben – minden utca bazársor. Mi Rabatot és Casablancát kihagytuk, nem is lett volna időnk rá, és annyira nem is vonzott a koszos nagyváros. Ráadásul itt rengetek utas felszállt, vagyis ha itt szállunk fel, aligha lesz ülőhelyünk.

Marrákes egy fokkal európaibb, mint Fez. Kevesebb a csak nekünk tanácsot adó, utat mutató, segíteni és tájékoztatni akaró fickó, kicsit tisztább és rendezettebb és a belváros sem annyira dzsungeljellegű. De itt is simán bele lehet lépni olyan pocsolyákba, amelynek összetételéről egyáltalán nem akarunk tudni semmit, jöhet egy olyan sikátor, amelynek másik vége nyomornegyed, mocskos falú házakkal, a sarokban szeméttel és ragacsos bűzzel.

A város központi tere a varázslatos Jemaa El-Fna, amelyet nappal és este is érdemes megnézni. Nappal a tér szélén pakolják ki portékájukat az árusok, középen pedig hennázó nők, kerengődervisek, kígyóbűvölők és majmokat rángató, díszes kaftános pasasok keresik a kenyérre valót. Este egészen átalakul a tér: dugig lesz padokkal és pavikonokkal, ahol fő és sül a kaja, körülöttük elszórva egy-egy berber, arab és ki tudja még milyen összetételű csapatok zenélnek, dobolnak és énekelnek. Körben pedig a fűszer és gyümölcsárusok. A fél város kinn van, elképesztőek az illatok, a hangok és az egész hangulat fantasztikus.

(Folytatjuk)