Svájc? Ja, tehén, óra, hegyek, szar idő. Első körben az eltitkolt jövedelem mellett ez jut eszünkbe az unió által körbezárt államról. Persze ez is bőven elég, hogy tegyünk arra egy túrát - vasútbuznyákoknak pedig egyenesen kötelező úti cél. De van ám itt olyan is, ami nem jut eszünkbe első körben. Mert ki kapcsolja össze a nyári, 30 fokot, a pálmafákat és a pizzát Svájccal? Aki járt már Luganóban.

A város - természetesen - az olasz határ közelében fekszik, a Luganoi-tó partján. Maga a tó, hasonlóan a Comói-tóhoz hegyekkel körülvett, a Balatonhoz szokott szemnek furcsa alakú - olyan, mintha a hegyek közé öntöttek volna vizet és az kacskaringós utakat talált magának a völgyekben. A partján több település is található, kikötőkkel, temérdek hajóval és csónakkal.

Érdekesen keveredik itt a svájci és az olasz temperamentum: a házak tipikus alpesi precizitást mutatnak, még a biztosító ablakában is van muskátli, ugyanakkor az éttermek kínálata szerencsére inkább a déli szomszéd ízlését dicséri. 

A város két pontján is fel lehet menni egy-egy siklóval, itt funicolare a hegyekbe, így nyáron inkább nézelődni és kirándulni. A látvány - mint minden hasonló adottságokkal megáldott városkában - mellbevágó, főleg a mi Kékes-tetőhöz szokott szemünknek. Ha efféle helyeken szeretnénk összetalálkozni magyarokkal - mi inkább kerüljük honfitársainkat külföldön, elvégre nem miattuk megyünk -, akkor nincs különösebb teendőnk, a felvonó végállomásánál a kilátóponton kell pár percet eltölteni. Mert a lelkesen képeket kattingató turisták jó eséllyel magyarok lesznek (vagy hollandok), a látványhoz szokott többi európai népség már rég tovább ment.

Ha a városban maradnánk, akkor egy kedves kis tóparti települést járhatunk be, régi - de persze pöccre felújított - házakkal, palotákkal, üvegirodaházakkal, kastélykerttel. Mintha Keszthely belvárosa mellett rögtön - ott a kastély kertjének kerítésénél a napóra mögött- nem egy gusztustalan autóút lenne, hanem egy bazi nagy tó, és körbe a házak között kirajzolódnának a kétezeres csúcsok. Ha mindez nem lenne elég, Luganónak speciális mikroklímája van, ami szinte szubtrópusi időjárást jelent. Leng a svájci zászló, kéklenek a hegyek és nő a pálma. Remek kis kontrapunktok jellemzik a várost. A hegyi felvonók mellett menetrend szerinti belvárosi sikló is jár. Ez lényegében a vasútállomást köti össze a várossal - előbbi a dombon van, utóbbi meg, ki hinné, lenn a tóparton.

A sikló annyiban mókásabb a budavári unokatestvérénél, hogy nem egy pucér domboldalban vezet, hanem a házak között, néhol a házak alatt. Az egyik szálloda főfala például szinte a pálya miatt vesz kanyarokat, itt-ott egy beugró is kell, hogy elférjen a szerelvény - és mindezt fél méterről az ablakból is lehet nézni. Igen, ez zajos, a sikló ráadásul éjfélig jár, úgyhogy süketeknek vagy mániákusoknak való a hely. A zseton egy útra egy euró. Vagy frank. Itt ez lényegében tök mindegy.

Ez nem a legolcsóbb hely, ahol fapadozhatunk. Sőt. Oké, a repülőt megússzuk fillérekből, a Wizz Milanóba pár ezerért elvisz. Malpensa reptérről sajnos oda-vissza 34 euró a jegy fejenként a Malpensa Express járataival - megvenni a a buszon lehet, tök felesleges előre foglalni. (Van másik szolgáltató is, kicsit drágábban, kisebb buszokkal) Luganónak is van reptere, és jár ide a Swiss, itt a legolcsóbb jegy, ami elérhető 45-50 ezer forint egy útra - átszállással. Vagyis még a durva buszjeggyel is olcsóbb Malpensa, oda-vissza 20-100 ezer az állás a Swiss vesztére. A buszjáraton nem azt kell érteni, ami itthon van mondjuk az Árpád-híd-Esztergom viszonylaton. Kényelmes turistabuszok jönnek-mennek, s van ratjuk kábé tíz ember. Szóval bőven a kibírható kategóriát képviseli az egyórás út.

S hogy egészen konkretizáljuk: Budapestről Malpensára a Wizz gyakran ad 4-6 ezer forintos jegyeket, most már szeptemberre is van rengeteg. Akár egynapos útra is megéri, mert a repjegy plusz luganoi busz kihozható 20 ezerből, a busz 10-kor Luganoban van és a 18.35-össel kell visszaindulni Malpensára, hogy elérjük az esti pesti gépet. De egy éj szállással együtt tökéletes talán a progi, a lényeg, hogy a visszaúti napon legyen esti gép - ez minden másnap így van.

A városban meg lehet csípni elfogadható árú, 70-80 eurós kétágyas szállodai szobát, ez az egy tétel nem annyira kirívó. A kaja viszont igen. Az Economist BigMac indexe szerint Svájc a második legdrágább Norvégia után. A csóró menü - ami itthon pár száz forint - háromszoros árú volt. Nem itt fogunk szénné részegedni és rommá sem itt esszük magunkat, de Svájctól ezt nem is várjuk el. Inkább valami olyat, hogy a rohadt életbe, spóroljunk és ha sikerül, kolbászoljunk a környéken legalább egy hétig. Aztán vonatozhatunk is, ha már az Alpokban vagyunk. De akkor akár... és a felsorolásnak nem lesz vége.