Sokadszor szaladunk bele, hogy egy normális kézipoggyászért többet kell fizetni a Wizznél, mint amibe maga a repjegy kerül, legfőbb ideje egy csomagártesztnek. A két ultra ajánlatait összevetve az látszik, hogy a kézicsomagnál a Wizz sokkal drágább a Ryanairnél, a 10 kilós feladottnál kisebb különbséggel jobb a Ryanair, a 20 kilós feladottnál viszont sokszor a Wizz az olcsóbb.
Elég bonyolult a helyzet, próbáljuk tömören, szikáran összefoglalni. Hét olyan útvonalat választottunk, amelyet mindkét cég repül - pontosabban négynél tök ugyanaz a célreptér, háromnál nagyrészt ugyanazt a várost, vagy szigetcsoportot szolgálják ki. Ugyanazon, vagy egymáshoz legközelebbi napon induló járatoknál néztük meg a csomagdíjakat, egyrészt november végére, másrészt március elejére. Ezek ugyebár csak akkor derülnek ki, ha az utas a foglalás során eljut a konkrét infóig.
Alap tudnivaló: csak ez a két cég kér pénzt a normál kézipoggyász elszállításáért, a többinél ez benne van a jegyárban. Így háromféle csomagtípust néztünk: a normál kézit, amely az elsőbbségi beszálláshoz kapcsolódik (PRIO), a 10 kilós feladottat, amely lényegében a normál kézipoggyász, a legtöbbször sztenderd gurulós bőrönd feladása (10KG) és a légitársaságoknál megszokott, húszkilós feladott csomagot (20KG)
Az adatok böngészhetők alább, aki nem akar elmerülni benne, annak azonnal összefoglaljuk a fontosabb tanulságokat, de mindenekelőtt álljon itt a hivatalos díjlista euróban, csúcsidőn kívül/csúcsidőben:
PRIO | 10KG | 20KG | |
Wizz | 5-35 | 9-47/13-57 | 15-67/21-83 |
Ryanair | 6-12 | 10-17,5 | 25-35 |
Az első blikkre jól látszik, hogy a Wizznél sokkal szélesebb sávban mozognak a csomagdíjak. Kezdve a hagyományos feladottal, a 20 kilóssal, itt a Ryanairnak magas a minimumdíja, ezért hiába adja alapáron egy csomó budapesti útvonalon a cuccot, ennek a 25 eurónak (8119 forint) a Wizz könnyen alá tud menni. Az is előfordul náluk, hogy a 20 kilós alig drágább a 10 kilósnál. Ami nagy könnyebbséget jelent, vagy egyszerűen két együtt utazó embernek elég egy 20 kilóst közösen megvenni, nem kell mindkettőnek a 10 kilós.
Kacifántosabb a helyzet kézipoggyászfronton. Itt ugyebár ha nem férünk be egy ülés alatt elférő ingyenes kicsi csomagba, akkor választhatunk: a normál kézit prió keretében visszük magunkkal a gépre, vagy feladjuk a reptérre érve 10 kilós feladottként.
Már az sem egyértelmű, hogy a kettő közül melyik olcsóbb. Rövid útvonalaknál előfordul, hogy a 10 kilós, a hosszabbaknál viszont szinte kivétel nélkül az elsőbbségi.
A priónál (normál kézi is jöhet a gépre a kicsi mellé) a Ryanair fogyás alapon áraz, azonos útvonalon a közeli időpontra magasabb az ár. Ennél előfordul az is, hogy teljesen elfogy a keret, tehát aki mindenképp a gépre akarja magával vinni a csomagját, jó, ha időben megveszi azt.
A Wizznél többnyire nincs semmilyen különbség, pont ugyanannyiért adják a kézicsomagot tartalmazó elsőbbségit novemberre, mint márciusra. A budapesti útvonalakon láttunk erre a Ryanairnél 6 és 12 eurós árat is (2100 és 4200 forint, ezek a kis ravaszak tehát már 350-es euró/forint árfolyammal számolnak a magyar indulásoknál), de ez nem feltétlen függ az útvonal hosszától - Milánóba mindkét cég pl. meglepően drágán adja.
A távolabbi időpontokra, ahol a Ryanair olcsóbban számol, a Wizz szinte mindig sokkal drágábban adja a kézit, mint a nagy konkurense. Például Lisszabonba ugyanaz a szolgáltatás 2100 forint a Ryanairnél, 7800 a Wizznél. Hasonló jegyárnál ezt különösen érdemes figyelni. Mivel 10-20 euróért télen vagy 50 célállomásra el lehet jutni Budapestről és Debrecenből, valóban teljesen általános, hogy drágább a normál kézicsomag a Wizznél, mint maga a jegy
Ebből egy lehetőség is fakad. A folyamatos áremelések nyomán a Wizznél a foglaláskor vett prió több útvonalra is drágább lehet 20-25 eurónál, márpedig a reptéren megvéve ez fix 20 euróba kerül. Még a Malév GH kezelési költségével együtt is csak 25. Ha tehát ennyi az eredeti ár is, akkor nem feltétlen érdemes foglaláskor megvenni, főleg, ha még nem tudjuk, kell-e egyáltalán a nagy kézi, vagy hogy mekkorát viszünk. Sok reptéren nem is figyelik a csomagok méretét, pont elég akkor fizetni, ha visszük a normál kézit és kérik is érte a pénzt.
Még annyi kiegészítés, hogy mindkét nézett időpontunk csúcsidőn kívül van, a nyári, a téli és a húsvéti csúcsban a Wizz még magasabb árakon adja a feladott poggyászokat.
Összességében tehát a lényeg: a Wizz sokkal szélesebb sávban áraz és sokkal drágább a Ryanairnél. Érdemes mindig átgondolni, kell-e fizetős csomag és ha igen, annak díjaival együtt hasonlítsuk össze a szolgáltatók által kínált jegyárakat.
Most pedig a konkrét árak, amelyek foglaláskor érvényesek - utólagos csomaghozzáadás esetén pár euróval magasabb mind.
London (PRIO - 10KG - 20KG), novemberre / márciusra
Wizz (Luton) : 5800 - 5450 - 6050 / 5800 -5450 - 6050
Ryanair (Stansted): 3150 - 4200 - 8119 / 2100 - 3500 - 8119
Brüsszel - alsó:
Wizz: 4450 - 3050 - 3650 / 4450 - 3050 - 3650
Ryanair: 2100 - 3500 - 8119 / 2100 - 3500 - 8119
Milánó:
Wizz (Malpensa): 6500 - 4750 - 5000 / 6500 - 4750 - 5000
Ryanair (Bergamo): 4200 - 3500 - 6489 / 2100 - 3500 - 4879
Berlin:
Wizz: 4800 - 4750 - 5000 / 4800 - 4750 - 5000
Ryanair: 3150 - 3500 - 8119 / 2100 - 3500 - 8119
Lisszabon:
Wizz: 7850 - 7800 - 9750 / 7850 - 7800 - 9750
Ryanair: 4200 - 3500 - 8119 / 2100 - 3500 - 8119
Eilat:
Wizz: 4800 - 7800 - 9750 / 4800 - 7800 - 9750
Ryanair: 4200 - 4200 - 8119 / 2100 - 3500 - 8119
Kanári-szigetek:
Wizz (Tenerife): 8700 - 10550 - 13850 / 7850 - 10550 - 13850
Ryanair (Gran Canaria): 4200 - 4200 - 8119 / 3150 - 3500 - 8119
Utolsó kommentek