Most hogy papíron itt a tavasz, ideje, hogy ráhangolódjunk a hersegő zöldekre és kipattanó bimbókra. Bárhol járunk, szívesen látogatunk el kertekbe, legyen szó kis városi oázisról vagy botanikus kertről. Jó hír, hogy van élet Versailles-on és Schönbrunnon kívül is. Azt is megmutatjuk, hogy lehet ezeket a kerteket elérni.
Az ötletet a szibériai betörés (légköri és nem katonai esemény) mellett az adta, hogy egyik kedvenc városunk, Granada újra könnyen elérhető lett fapadon, ha nem is közvetlenül. Eddig ezt a csodás, mór emlékektől hemzsegő várost csak körülményesen, leginkább Malagából keresztül lehetett elérni.
Alhambra
Na persze, ez nem is kert. Hanem. Granada gyönyörű komplexuma sokkal több, mint egy történelmi helyszín, egy mór városmaradvány. Valójában egy hatalmas kert, benne páratlan díszítésű palotákkal, több száz éves faragásokkal. De összességében mégiscsak egy kert. Több ezer rózsatő, tuják, lugasok, szökőkutak és pálmák teszik döbbenetesen széppé az Alhambrát, ahol bármennyi időt el lehet tölteni - alapból három óra alatt járható be, de akármeddig el lehet itt lenni. Hetekre előre elfogynak a jegyek, erre érdemes figyelni.
Granadába az easyJet repül több városból is. Budapestről például Malpensán át is el lehet ide repülni, az pedig a hab a tortán, hogy napon belül is megoldható az átszállás mindkét irányba.
Caldeira Velha
A legnagyobb Azori-szigeten, Sao Miguelen található ez a kis kert. A kiépített ösvények gigantikus fák között vezetnek, olyan növények között, amelyek itthon is megvannak, csak nem 30 méteresek, hanem 30 centisek, itthon párfánynak hívjuk, ott dzsungelnek. Ami igazán bájos ebben a kertben az az, hogy az ösvény végén egy kis fürdő is ki van alakítva. Mivel a szigeten számtalan hőforrás található, nem meglepő, hogy itt is forró víz bugyog a falrepedésekből. A vizet pedig felfogták és egy kőből kirakott medencébe terelték. A fürdőzők kis kosarakba pakolhatják a cuccukat, nagyjából ennyi az infrastruktúra. A beugró két euró.
Az Azori-szigetekre Lisszabonból és Portóból lehet eljutni.
Aphoridté fürdője
Cipruson minden kopár, száraz és sziklás. Kivéve ahol nem. Ilyen ez a sziklás domboldalban kialakított kert is. Kis ösvényeken keresztül-kasul bejárható, a dombtető felé közeledve pedig kibukkan a bokrok mögül a tenger. A fürdő maga viszont nem fürdő, vagyis lehet, hogy Aphrodité megmosta itt a hóna alját, de mi nem fogjuk. Kis patak folyik át a kerten, amely egy barlangból ered. Akinek rengeteg ideje van, a kerben kialakított madárlesben is eltölthet pár órát (napot), hátha felbukkan egy csicsörke vagy sordély. Ingyenes.
Szerencsére a Ryanair ismét repüli Páfoszt, ahonnan egy köpésre van csak a kert, akár busszal és napijeggyel is könnyen elérhető.
Funchal, botanikus kert
Madeira fővárosának szélén, a város felett terül el ez a kert, ahonnan remek a killátás Funchalra és a tengerre. Ez alapvetően nem lenne nagy szám, de itt, ahol a legnagyobb sík felület a mesterségesen megépített kifutópálya, ahol a városból két felvonó is közlekedik a hegyekbe, ott egy kicsit komolyabb a látvány. Az autópályák a lábunk alatt futnak bele az alagútba, a város tornyai a távolban meredeznek, körülöttünk pedig buja és színes virágok, magnóliák, hibiszkuszok és rózsafák illatoznak. A kertben külön kaktusztelep is van hatalmas példányokkal, a szabadon kavargó bokrok mellett pedig méretre vágott cserjék díszítik a nagy becsben tartott sík területet.
Madeira átszállással érhető el Lisszabon és Porto mellett akár Londonból vagy Baselből is.
Jardin Majorelle
Na jó, most az egyszerűség kedvéért Marokkót Európához csatoljuk, főleg hogy ez a kis oázis francia arcokhoz kötődik. Ha eddig nem is érdekelt bennünket Yves Saint Laurent munkássága, nem bánjuk meg, ha Marrákesben járva meglátogatjuk az általa és barátja, Pierre Bergé által kialakított városi kertet. Igazi műgonddal megalkotott kis menedék ez elsőre furának tűnő, ám a környezetbe tökéletesen illő kék épületekkel, szökőkúttal, kaktuszokkal, bambuszokkal és nem is Marokkóban lennénk, ha macskák nem lennének. A kert kicsi, de nagyon hangulatos, pár perc alatt bejárható, de valahogy nem akaródzik elindulni innen senkinek, visszatérni a durva városi nyüzsgésbe.
Marrákes könnyen elérhető közvetlen Ryanair járattal, de ha bejárnánk az ország más részeit is, akár a Wizz agadiri járatával is repülhetünk.
Utolsó kommentek