Sok ötletét Amerikából importálta a Wizz Air, köztük a fizetős kézipoggyászt is. De kipróbálva a mintaadót, a csomagméregetős szívózás echte magyar találmánynak látszik. Amerika és a Spirit sok mindenben hasonlít az európai Wizzhez, de sok mindenben más. Kipróbáltuk, íme a tapasztalatok a jenkiktől.
Rövid történeti előzmény: a fapados forradalom Amerikából indult, a Southwest nevéhez fűződik, de az ultra low cost modellt az ír Ryanair vezette be és fejlesztette tökélyre, majd a Wizz csatlakozott rá erre a vonalra másodikként. Aztán Amerikában is elindultak az ultrák, az egyik a Spirit Airlines. Fő tulajdonosa sokáig ugyanaz volt, mint a Wizzé, jól látható volt, ahogy a Wizz átvette, pontosabban az ő piacára szabva bevezette a Spiritnél bevált dolgokat. A két legjellemzőbb: a klubtagsági rendszer és a fizetős kézipogyó.
Utaztunk Amerikában egy karikát, először meglestük, miben más a Spirit, illetve egyáltalán az ottani piac. Az ő klubtagságijuk jóval drágább és sokkal változatosabb kedvezményt ad. Néha semmit, máskor 20-50 dollárt. (A Wizznél lényegében mindig 10 euró a kedvezmény, kis értékű jegynél 0-5). A Spiritnél a jegyár sokkal vadabbul ugrál, mint a Wizznél - egyik nap 60 dollár volt, másnap 140, harmadnap 42, az összes aznapi járatra együtt mozogva.
A csomagrendszer meglepő: drágább a nagy kézipoggyász, mint a feladott. És mindkettő jóval drágább, mint a Wizznél. Ugyanúgy csak egy kis kézi mehet ingyen, van mérőrekesz is, de sokkal nagyobb ráhagyás van már az előírthoz képest benne, mint a Wizznél (ahol gyakorlatilag semmi), ami itthon épp belefér, az a Spiritnél durván lötyög, noha majdnem ugyanaz a határ. Ráadásul a mi utunkon senki nem is ellenőrizte a csomagokat. Nem budportos módra, egy centi túllógásért is büntetve, hanem sehogy, a mérce falhoz döntve figyelt a sarokban. Rákérdeztünk utasoknál, azt mondták, nem jellemző az ellenőrzés, de a döntő többség így is betartja a szabályt. Ez nálunk nyilván nem így lenne, ellenőrzés nélkül szekrényeket vinne fel a kelet-európaiak egy része, az biztos.
Az amerikai ultrák nem büntetnek azért, ha nem nyomtatja ki az utas otthon a beszállókártyát, a reptéri automatákban egy perc a művelet. Mondjuk nem is lehet online becsekkolni csak egy nappal korábban. Abban nincs különbség, hogy ha nem tetszik a hely amit a gép dob, pénzért lehet venni másikat. De a Wizzel ellentétben nem drágább az ablakos hely a többinél.
A kapu a Spiritnél mínusz 10 percnél zár, (Wizznél papíron mínusz 30), belefutottunk egy feltűnően vicces kedvű sztyuviba, öröm volt látni és hallgatni. Az A321-esünkön a folyosó szélesebb volt, mint a Wizznél, ezt valószínűleg az ülésszélességen tudják csak kompenzálni. Kifejezetten tilos a klotyó előtt sorba állni, a folyosón kell libasorban. Az ülés vékony, kényelmes, nincs se fedélzeti magazin, se menükártya. Egy tabletszerűségen mutogatják a kínálatot az utaskísérők, azon kell fizetni is, csak kártyával lehet, kápét egyáltalán nem fogadnak el.
Összességében az látszik, hogy aki az itthoni Wizz-szabályokat ismeri és betartja, annak kellemes meglepetés a kinti ultrázás. Látszik, hogy Amerikában az utazóközönség tapasztaltabb, pikk-pakk megy minden. És semmi poggyászos keménykedés.
(A folytatásban majd a Wizz-tulaj Indogo Partners mai cégét, a Frontiert teszteljük és még pár érdekességet gyűjtünk össze az amerikai fapadosozáshoz.
Utolsó kommentek