Finnországban megnézhetjük, hogyan érdemes élni. Persze ehhez nem árt egy város, hogy ne öljön meg az unalom a féléves télben. Itt van rögtön Tampere, a néhai gyárváros. A mostanra irigyelt település vidámparkot, művészeti negyeddé alakított rozsdaövezetet és fasza kilátótornyokat tartogat a látogatóknak. És zöldet, elképesztően sok zöldet és vizet. Nyugodt, modern, szép.
- Jó, de miért jöttetek ide? - kérdezte a kelleténél talán kicsit több alkoholt fogyasztó fickó, akit Airbnb-s szállásadónk mutatott be nekünk egy kareoke bárban. - Körülnézni - jött a gyors válasz, de újdonsült barátunk nem hagyta annyiban. - De minek? Itt nincs SEMMI! - harsogta túl az éltes asszonyságot, aki Leonard Cohen Hallelujah című dalát énekelte finnül olyan hangon, amelyet hallva Amanda Lear csöndben a sarokba kullogott volna. A kocsmában szerencsére lehetett fizetni kártyával is, különben gyorsan elfogyott volna a készpénzünk - négy sör és egy cider 22 euró, s aligha a fő utcai Ale Bar a legdrágább csehó a városban.
Tampere azért nem annyira unalmas. De még ha az is lenne, át lehet menni bő két óra fapados buszozással Helsinkibe, akár 1 euróért - az Onnibus nem véletlenül nagyon menő a helyiek körében. Épp ennyi idő alatt ér Tamperébe a repülő, az útvonalat még egy ideig a Ryanair repüli, de télire pihenteti az útvonalat. A derék finnek abban bízhatnak, hogy nem hiába építettek egy külön terminált az ír fapadosnak, s nyáron újra közlekedik a heti két járat.
Kipofozott lakótelep sűrű növényzettel
Finnország harmadik legnagyobb városa néhány évtizede még sima gyárváros volt, mára azonban a legfelkapottabb helyek közé tartozik. Nem csoda. A gyári múltra afféle mementóként emlékeztetnek a hatalmas téglakémények, de rozsdatemetőknek már nincs nyoma. A város teljesen kizöldült, szinte egybeolvadt a csodálatos környezetével. Tavak, fenyvesek, nyírfaerdők keretezik Tamperét, a várossal összeépült külvárosok pedig csendesek és a központ is percek alatt elérhető. Valami hasonló lehetne akár Salgótarjánból is, az erdő és a hegyek már megvannak, már csak néhány jól menő és kevésbé szennyező vállalatot kellene csúcsra járatni, lakótelepeket felújítani és fákat ültetni.
Valaha füstölt az a kémény
A városban jó drága a buszos közlekedés, egy jegy 2,6 euró, de azzal legalább egy órán keresztül bármilyen járatra át lehet szállni. A jegy tulajdonképpen egy kinyomtatott blokk, rajta az érvényesség kezdetével. Sokkal jobban megéri napijegyet venni, ami az első napra 6,5 euró, a másodikra viszont már csak négy. Két napra átlagolva tehát a napijegy naponta két vonaljegyből majdnem kijön. A buszok pontosak, a sofőrnek pedig mint például Londonban is integetni kell, különben nem áll meg.
Tampere remek múzeumai közül kettőt szerettünk volna igazán megnézni: a Lenin múzeumot és az Art múzeumot. Mindkettő zárva volt átépítés miatt. Sebaj, kimentünk a városközpontból pár perc sétával elérhető vidámparkba. Ennek egyik nevezetessége az obszervatórium, egy 106 méter magas kilátó, ahonnan az egész környéket meg lehet nézni. A parkba be lehet menni ingyen és 40 eurós napijeggyel is, amivel korlátlanul lehet használni a játékokat, hullámvasutakat. Mi az előbbire szavaztunk, mert nem akartunk egész nap hintázni. Így viszont mindenért fizetni kellett, a toronyba például öt euró a feljutás.
Röhögve sikítós
A parkon belül található egy Angry Birds részleg is, a retardált disznók és nyekergő madarak által fémjelzett kis park főleg kicsiknek való: kis hinták, akadálypálya, csúszda várja a félősebbeket. Az egész parkot elő se hoztuk volna, ha nem itt van Finnország egyik legtutibb hullámvasútja. A Tornado névre keresztelt sikításgenerátor menete másfél perc, de annyi hurok és csavar van benne, amennyit technikailag el lehetett helyezni a pályán. A 75 kilométer per órás vasút épp annyira durva, hogy az ember végig sikítozza, de még épp nem pusztul el a félelemtől, videót itt találtam. Így két sikítás között az emberek rendszerint ordítva röhögnek. Kipróbáltuk, tényleg nagyon tuti.
Kikötő
Nem csak a vidámparkban van kilátó, a két tó közé ékelődött Pyynikki is büszkélkedhet egy rusztikus toronnyal. A dombtetőre épített, inkább őrtoronyra emlékeztető építmény egészen közel van a forgalmas városhoz - felhallatszik az autók zaja - mégis sűrű erdő veszi körül, az erdőn túl pedig újabb és újabb tavak láthatók az egyik, az egész város a másik irányban. Pyynikki nemcsak az őrtornyáról nevezetes. Ez Tampere elit negyede - szállásadónk szerint a művészvilág itt lakik.
Rózsadomb tradicionális házakkal
A hatalmas gazdagság egyébként nem látszik, de aligha tud itt egy egyszerű munkavállaló házat venni. Olyasmi, mint a Rózsadomb, csak itt mindenkinek van ízlése és arányérzéke. A házak nem hivalkodóak, épp akkorák, amekkorában elfér egy átlagos család. A parkolókban nem állnak bálna méretű luxusautók, bár lehet, hogy a keskeny utcákba be se tudnának vele kanyarodni. A házak színes faburkolatúak, őrizve a finn tradicionális építkezés emlékét. És valóban, ezek a házak pontosan ide illenek, s ide pontosan ilyen házak illenek.
Ám ami minden finn házba illik, az a szauna, és ez nem túlzás. Bárhol is szálljon meg a turista, biztosan lesz ott szauna. A régebbi társasházakban közös, s minden lakásnak van napi egy órája. Újabb házakban viszont már minden lakásba építenek szanuát, ehhez csak egy nagyobb alapterületű fürdőszoba kell. Ezért megfontolandó, hogy ne szállodába, hanem valamilyen apartmanba menjünk, legyen akár ez egy szoba. A szállóban ugyanis nem valószínű, hogy egyedül tudunk lazulni a 80 fokban, míg egy saját szauna esetében ez adott.
Az apartmant támogatja az is, hogy Finnországban igen nagy a drágaság a budapesti viszonyokhoz képest, ez igaz a szállodára magára is, mi a költségkímélőbb Airbnb-re szavaztunk. A banán kábé azonos árban van, de jellemzően másfél-kétszer annyiba kerül minden, mint itthon. Vagyis sokat lehet spórolni azzal, hogy magunk főzünk, illetve szendvicseket gyártunk. Nincs igazán olyan finn nemzeti étel, amit mindenképp ki kell próbálni, mint a skót haggis, így kötelező dologról nem maradunk le.
Installáció vagy mi
A volt gyárnegyedben egy komplett művészeti központot alakítottak ki, nagyjából olyan, mint a Millenáris, csak kisebb és talán több a művészet és kevesebb a vásár. Itt található a valóban érdekes kémmúzeum is, ahol többek között bemutatták a hekkerek alaptevékenységét, az email-buherálást is. A korábbi üzenetek között böngészve csakhamar egy vaskos magyar káromkodásra bukkantunk. Aligha a hekkelés eredménye volt.
A fizetés mindenhol megy kártyával, legyen szó múzeumról vidámparkról vagy kávézóról, mentőkészpénzünk szinte teljesen megmaradt. Érdekes, hogy Magyarország és Anglia mellett ez a harmadik ország, ahol teljesen elterjedt az egyérintéses fizetés, vagyis lényegében ki sem kellett adni a kártyát a kezünkből, kisebb tételeknél még PIN-kód beírásával sem kellett bajlódni.
Utolsó kommentek