Amikor már azt hittük, hogy kedvenc budapesti bádogterminálunkban nincs lehetőség a fejlődésre, olyanba botlottunk, hogy alig bírtunk felszállni a repülőgépre. Persze még pár ülőhellyel se lett sokkal jobb hely a karám, de nem annyira nagy már a színvonalbeli különbség például a koppenhágai csóringer terminállal összevetve.

Leírni is nehéz, de lassan 3 évvel a megnyitás után ülőhelyek kerültek ki a fapados beszállítóhelyre. Persze lehet, hogy csak mi nem vettük eddig észre eddig, de valószínűbb, hogy nemrégiben sikerült súlyosan megdobni az utasok komfortérzetét. Egy ilyen üléshez ugyanis a bádogsátorban jellemző hőmérsékleti viszonyok közepette még tavasszal is könnyen odafagyna az ember valaga. (Frissítés: odafagyhatott, az olvasók szerint már télen is ott voltak a székek, mi pedig vagy nem vettük észre a tömegben, vagy a B oldalon nincs, vagy nem tudjuk. De klotyó továbbra sincs.)

Minden beszállítósorba került pár szék, melyek azoknak hasznosak, akik a legkorábban érnek ki a sátorba. A kijáratnál van ugyanis, csak az első 30-40 ember láthatja, a többi beáll a sorba és a tömegtől nem tudja észrevenni. Mi maradunk továbbra is a fő terminálban, ahonnan ha lehet leghamarabb mínusz 35 perc körül indulunk a karámba. Persze aki számít a székekre, próbálkozhat a bádogban is, előrepofátlankodhat a sorban, de valószínűleg felesleges, úgyis foglalt lesz már mind.

Közben jártunk Koppenhágában, meglestük azt, is, hogy náluk milyen egy hasonló fapados megoldás. Persze ott nem egy hirtelen eseményre adott piaci reakciót lekövetve kellett felhúzni egy csarnokot (nálunk a Malév-csőd után 50 százalék fölé ugró fapados részarány, benne a két legerősebb ultrával kényszerítette ki), hanem rájöttek, hogy a stagnáló forgalom után a bővüléshez nyitni kell a low-cost felé, szükség van egy olyan fapados terminálra, aminek alacsony díjait megfizetik a minden fillér költséget megnéző cégek. Utasszemszögből nézve idegesítően messze van ez az épület, 14 perc gyaloglást írt ki a rendszer a szekutól, s volt is majdnem annyi kilépve, saccra közel egy kilométer.

A végén, amikor egy hosszú csőbe lépve halad az ember a cél felé, a padlón visszaszámolnak, hogy milyen messze van még.

Kívülről kábé annyira bizalomgerjesztő, mint a ferihegyi verzió, de legalább belső folyóson kell megközelíteni, nem egy külső fedett járdán.

De belülről tágas, s noha kevés a szék, kényelmesen elfér mindenki, van vécé is (igaz, csak két fülke, ami két gép indulásánál már kevés) és pár italautomata.

Tök jó dolog tehát, amikor a fapados fő reptérre jár és külön terminált kap, de Koppenhágában is érvényes az az olcsó húsról szóló mondás. Jó kérdés, hogy mi az az árkülönbség, amit érdemes megfizetni azért, hogy jobb szolgáltatást kapjunk. A Ryanair új Koppenhága-Budapest járatára 20 eurótól indulnak a jegyek, a Norwegian ritkán ad 50 alatt. Ennyivel biztos nem adnánk többet a norvégokért, de ha 15 euró körül lenne a difi, azt már biztos kiperkálnánk, hogy a reptéren belül ne a halál farkán levő beszállítókapuktól kelljen indulni és élvezhessük a fedélzeti internetet is. Persze igaz, a Norwegian gépekhez is kell kutyagolni 7-8 percet.

Érdekes lesz látni, hogy a dán utasok hogy reagálnak, a Ryanair mindenesetre nagy mértékben bővíti ottani bázisát, de a helyieknek pár euró különbség pont nem számít, a kényelem annál inkább. Egyelőre az látszik, hogy az írek iszonyat árversenybe kezdtek, vajon elég lesz?