Bármennyire is hordozza némelyikünk a tevék vagy antilopok génjeit, a reptéren előbb-utóbb el kell menni vécére – főleg hazafelé, amikor a szeku előtt öt perc alatt vedelünk be másfél liter kólát, jobb esetben sört. Csak nagyon kényszeres emberek képesek órákat tartogatni a cuccot, abban a reményben, hogy a gépen majd jobb lesz – amúgy nem lesz jobb. A repterek vécéiben jellemzően közös, hogy szűkösen, de be lehet vinni a bőröndöt a kishelyiségbe is, és még az ajtót is be tudjuk csukni – ez alapvető, ha egyedül utazunk, és nem tudjuk kinn hagyni a motyót.
Ezt leszámítva azonban a borzasztó és a non plus ultra között minden fajta klotyó megtalálható a reptereken – nem reprezentatív, szubjektív lista következik néhány nagy fapados csomópontból.
A föld: Budapest
Lisztferihegyen az ember készül a rosszra már az ajtót megpillantva, s ez cseppet sem változik az előtérben sem. Csúnyaszürke felületek, igénytelen és olcsó hatást keltő anyagok, fröccsöntött műanyag. Kiindulásként nem túl bizalomgerjesztő.
Ugyanakkor mindig van vécépapír, kéztörlő, szappan, minden szir-szar, ami a pisiléshez – vagy máshoz – kell. És mindig tiszta. Budapesten még soha nem voltam büdös, vízben úszó, mocskos vagy összebarmolt fülkében. A fertőtlenítő szaga nem kellemetlen, kórházakat idéző, sokkal inkább a tisztaság érzését kelti az emberben.
Összességében ez pont olyan, mint a hitvány földi lét: legyél elégedett, pont azt kaptad, amire szükséged volt, üríteni és nem nézelődni jöttél, semmi okod reklamálni. Hasonló jellemző a repterek többségére is.
A purgatórium: takarítás alatt
Nincs annál rosszabb, mint amikor nagyon kell, és nem lehet. Már elindult a beszállás a kapunál, de van még pár perced, hogy elszaladj a terminál egyik végébe egy pössre. Odaérve azonban meglátod a kézikocsit betolva az ajtóba: takarítás van.
(news.com.au)
Olyan mázlid nincs, hogy éppen most fejezi be a munkálatot a staff, és besétálhatsz a tiszta, szinte szűz mellékhelyiségbe, úgyhogy rápacsáltál. Mehetsz a férfi vécébe. Külön jó, ha rögtön a bejáratnál van tíz piszoár, mert ha jössz ki a fülkéből, biztos belebotlasz néhány iszonyúan meglepődő férfiba, akik valószínűleg arra gondolnak, mégiscsak ők vannak rossz helyen és nem te. Vagy tehetsz egy kört másik vécét keresve. Ilyet legfeljebb a terminál másik végében találhatsz, esetleg egy emelettel lejjebb – kisebb reptereken még ott sem, elvégre annak a néhány lézengőnek minden annyi – extra séta, tömeg, anyázás. Neked csak öt perced volt az egészre, és már most hat percnél jársz. Esélyed sincs arra, hogy kibírd és elintézd a gépen: felszállásig fél óra, utána utazó magasságig ülsz becsatolva, lámpa kialszik, övek csattannak, s máris előtted áll a sorban néhány húgyos. Vagy jön valami kis helyre turbulencia és maradsz plusz húsz percet beszíjazva.
A pokol: Pisa
Követed a piktogramot, és sóhajtasz egy halkat már a folyosón: de jól néz ki. Jópofa minta a falon – vízcseppek, levelek, kövek. És a mintához igazodik a vécé előtere is: nagy falimatricán élénk színű képek. Húúú, így kell kinézni egy mellékhelyiségnek. A kézmosó dizájnos, mozgásérzékelős a szappanadagoló, a víz és a szárító is. Kényesebbek számára papírtörlő is van.
Így hirdeti a Sátán is a poklot: a reklámban nem te vagy a kondérban összeaprítva, hanem te kavargatod a levest. Mert mit tud a pisai klotyó? Nem, nem fogom a kézenfekvő és rettenetesen béna szóviccet elsütni, de tényleg azt. Büdös van. Húgyszag. Ez egy női vécében komoly higiéniás problémára utal. Az ülőke automatikusan felhajtódik, ami egy férfinak biztos hasznos, egy nőnek viszont undorító, mert ha lehajtja, akkor rá kell ülnie és a deszka mindenképp hozzá fog érni a bőréhez, ha meg nem hajtja le, marad a fajansz fölé ívelődés.
Undorító, hát még húgyszagban. Papír odafelé volt, visszafelé nem, szappan dettó. Hasonló a helyzet Milano Bergamóban is, csak az még kívülről is le van rohadva.
A paradicsom: London-Gatwick
Olyan volt ide belépni, mint amikor véletlenül bementem a nyitva maradt tanári vécébe a suliban. Volt papír, volt illatosító, működött a villany és nem csúszott le az ülőke az első mozdulatra a vécécsésze mögé. A művelet közepe táján jöttem rá, hogy rossz helyen vagyok, a tanári vécében. Gatwick is ilyen volt azzal a különbséggel, hogy nem voltam rossz helyen – a képeken azért van piszoár, mert a Férfi is megdöbbenve jött ki a helyiségből és visszaküldtem fotózni.
Általában ötcsillagos szállodákban vagy dizájnhotelekben érez olyat az ember, hogy ilyet szeretnék otthonra, egy szaros reptéren soha. Kivéve itt. Első osztályú anyagokkal van burkolva a fal, gyönyörű rozsdabarna-cirmos kő, hófehér, négyszögletes szaniterek, a fém, a kő és az üveg találkozása gondosan tervezett. Néha látunk olyat, hogy egy tízes facsavarral megküldik az ajtót, tök mindegy, hogy kijön-e a vége a másik oldalon, a lényeg, hogy tartson, itt még a csavar fejét sem látni. A csaptelepek épp annyira modernek, amennyire szükséges anélkül, hogy a funkció sérülne. Külön mosdókagyló minden fülkében, mondani sem kell, formában tökéletesen idomulva a vécéhez.
Nem tudom, hogy egy emberkísérlet része volt – videóra vették és elemzik, mit szól a luxushoz a hétköznapi pógár –, vagy annyira jól kijöttek a felújítási büdzséből, hogy erre szórták el a maradék pénzt, vagy a tervező és a kivitelező egyaránt klotyó-fetisiszta. Mindegy. Itt mindenképp menjen el pisilni mindenki, aki erre jár.
Utolsó kommentek