Annyira megemeltük az árat, hogy drágább lett a csomagfeladás a jeggyel együtt vásárolva, mint a reptéren fizetve? Basszus, tényleg. Nosza, gyorsan emeljük meg a reptérit is, de a díjtáblázatban ne írjuk át. Problémamegoldás Wizz-módra, plusz pár példa a kézipoggyászdíjas fejetlenségre.
Előző posztunk megjelenését követően két nap alatt nem épp utasbarát módon orvosolta a Wizz Azt a hibát, hogy a reptéren vett feladott poggyász hosszú útvonalra, csúcsidőben olcsóbb lehet, mint amit az utas előre foglalt. A hülye helyzet úgy állhatott elő, hogy elkezdtek különböző árat alkalmazni a 23 kilós és a 32 kilós bőröndökre, utóbbiak árát jól megemelték. Olyannyira, hogy csúcsidőben ezek már magasabbak 50 eurónál. Csak közben a reptéri pogyóvétel díját levitték 50 euróra.
Mit lehet ilyenkor tenni? Vagy csökkenteni a 32 kilósok brutál árát 50 euró alá, vagy megemelni a reptéri feladás díját. Vajon melyiket választotta a Wizz?
Nyilván az utóbbit, 50-ről 70-re vitte fel a reptéri poggyászdíjat. Az előző posztban szereplő járaton ez még 50 volt, most 70, íme:
Milyen kár, hogy a díjszabályzatban még mindig 50 szerepel, a kettőt elfelejtették összehangolni. Vajon ha a reptéren ki akarják fizettetni a 70-et, én pedig megmutatom a saját aktuális listájukból az 50-et, akkor melyikkel húznak le? De a lényeg: csak csúcsidőben és csak néhány útvonalra fordulhatott elő az, hogy olcsóbb lett a reptéri csomagvétel, de az áremelés persze minden járatra vonatkozik.
De ahogy ígértük, elmerültünk kicsit a csomagdíjak dzsungelében és most már tisztábban látunk. Úgy fest, hogy a feladott csomagok esetében nagyjából áll, hogy minél hosszabb egy útvonal, annál többet kell fizetni. Csúcsidőszakon kívül 15 eurósok a legrövidebb útvonalak (még belefér Malpensa, Róma, Varsó), utána a távval nő a díj. Anomáliák azért vannak, ha Lisszabon 20, akkor vajon a jóval közelebb levő Malmö miért 25? A 32 kilós csomag 10 euróval drágább és csúcsidőben is 10 euró a pótdíj mindegyikre.
Kéziben viszont hihetetlen összevisszaság, értelmetlenség. Papíron 10 euró az alapdíj, de Budapestről csak Kutaisit találtuk ilyennek, ami messze van. Még a legközelebbi Marosvásárhelyre is 14 euró az alap, ez az ár él elég sok útvonalra. Csakhogy míg a leghosszabbakra is a 14 eurót alkalmazzák (pl. Dubaj, vagy Tenerife, Tel-Aviv) a köpésnyire levő Varsónál 18 a díj, de ugyanennyivel szívatják a Londonba és Lisszabonba utazókat is. Persze úgy is fel lehet fogni, hogy ezekre a középtávú útvonalara reális a díj, a távoliakra kedvezményes, de akkor mitől nem 10 Marosvásárhely és különösen miért 18 Varsó? Őszintén szólva nem látjuk a logikát ebben az egészben, ha valakinek van ötlete, miért jó ez nekik, írja meg bátran.
Utolsó kommentek