A felkészült fapados júzer az utolsó bötűig elolvassa a szabályzatot, pöccre betartja a csomagok méret- és súlyhatárát, majd azt gondolja, őt már nem érhetik meglepetések. Sokan aztán mégis dobnak egy jókora hátast, amikor azon találják magukat, hogy épp a gondosan összerámolt kézipoggyászukat kénytelenek a betonon széttúrni, mivel nem vihetik fel a gépre. Az előző posztban még csak az easyJet rém idegesítő gyakorlataként írtunk erről a procedúráról, de a napokban megtapasztalhattuk, hogy a Ryanair is bevezette ugyanezt.

A jelenség háttere annyi, hogy a feladott poggyászok fizetőssé tételével a szolgáltatók rászoktatták az utasokat arra, hogy kézipoggyásszal utazzanak, ez pedig olyannyira sikeres lett, hogy a kézibatyuk egyszerűen nem férnek fel a fedélzetre. A Wizz Air erre azt találta ki, hogy fizetőssé tette a kézit is, a Ryanair és az easyJet viszont ezt nem meri meglépni, ellenben a kézicsomagok egy részét lazán elveszi az utastól és átminősíti feladott poggyásszá – ezek mennek a gép gyomrába a mínuszba.

Az easyJet legalább jelzi, hogy mekkora méret felett van veszélyben a motyó, a Ryanair csak annyi infót bök a beszállókártyára, hogy „you may be asked to check-in your cabin bag”, vagyis megkérhetnek, hogy adjam fel. EasyJetes tapasztalataink szerint ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a sorban hátrébb állókra csapnak le a beszállítást végző alkalmazottak és a Ryanairnél is ugyanezt láttuk a héten. Sokat nem cicóznak, szó nincs megkérésről, lényegében azt se mondják fapapucs, egyszerűen közlik, hogy a cucc nem megy fel a gépre, már teszik is rá a sárga cimkét a poggyászra és a beszállókártyára is.

Az utasnak még van pár perce, hogy kirámolja azt, amit semmiképp sem akar a gép gyomrába küldeni, mivel magának kell elvinnie a géphez a cuccot és ott leadni. A Ryanair pofás kis gyűjtőhelyet alakított ki a lúzerek motyóinak, ide kell letenni a csomagokat, mielőtt felszállunk a gépre.

Miért utáljuk nagyon ezt a rendszert? A kézipogyó lényege, hogy velünk van egész úton, fel tudjuk vinni a fedélzetre. Nem azért, mert vagizni akarunk a hernyózöld gurulóssal, amint végighúzzuk a repcsi folyosóján, hanem mert nem akarjuk, hogy kettétörjék a nagy dobálásban a kedves reptéri csomagrakodók. Másrészt ki a tökömnek van kedve esetleg még fél órát várni arra a célállomáson, hogy a szeretetett motyó megjelenjen a szalagon? Arról nem is beszélve, hogy a reptéri szarkák is előszeretettel dézsmálják a hirtelen elvett cumókat, tudják, hogy ezekben több a benn felejtett érték. Mi le akarunk szállni a gépről és húzni a pélóba de azonnal.

Szép dolog tehát az előzetes ülőhelyleosztás easyéknél és Ryanéknél, de ez a csomagelvétel olyan irritáló, hogy célszerű elkerülni. Erre az egyetlen legális megoldás az, ha kicsi kézivel megyünk, de miért tegyünk ilyet, ha épp az a két cég előnye, hogy a nagy is ingyenes? Lehet még a beszállító sor elejére állni, de van bunkó tippünk is. Mert mi is történik, ha azt mondjuk, nem adjuk? A kisasszony közli, hogy nincs visszapofázás, ő bizony viszi. Rendben, akkor jön a sunnyogós megoldás. Ha nincs rajta a címke a csomagon, akkor bizony felmehet a gépre. Kisasszony elégedetten el, aztán egy mozdulat a sárga cetlit lepattintani a csomagról és a beszállókártyáról.