Csináltunk egy villámkört a Balkánon. Mivel a Wizz némi állami támogatással tuningolva több balkáni városba is repülni kezdett, kipróbáltunk néhányat. Három nap három ország annak érdekében, hogy amelyik tetszik, oda visszamegyünk. Az eredmény háromból egy tuti visszatérés, egyet meglátunk, egy pedig speckó, kiderül, miért.

A körünk a következő volt: odafele Szarajevó, némi városnézés, majd délután vonattal át Mostarba, ahonnan reggel mentünk tovább busszal Dubrovnikba, majd délután a montenegrói Kotorba. Onnan harmadnak délután felgurultunk Podgoricába, ahonnan repültünk haza. A cél tehát az volt, hogy körülnézzünk, hová fogunk visszajönni. Ez bizonyosan Bosznia lesz elsőnek, de egy kisebb montenegrói kör is esélyes. Dubronvik nem egyenlő Horvátországgal, de a Trónok Harca helyszín annyira nem volt meggyőző.

De haladjunk sorban. A Balkánt szokni kell, de ha olyan apróságokon nem akadunk fenn, mint hogy a helyi buszmenetrend sehol sincs kiírva, illetve nem lehet biztosan megtudni a vasúttársaság honlapjáról (illetve bárhonnan a netről), hogy adott vonat jár vagy sem, akkor igazán szerethető és kellemes helyként emlékezhetünk rá. E tekintetben nincs is nagy különbség az országok között. Másban igen.

Menetrend sosem volt

Bosznia-Hercegovina többségében muszlim lakta ország, de ez legfeljebb azért tűnhet fel, mert a városokban mecsetek és minaretek vannak túlsúlyban a keresztény templomok helyett. Az utcán a nők többsége nem hord kendőt, sem testet szigorúan takaró ruhát. Szarajevó az óvárost kivéve nem nagy szám, persze ez nem meglepő egy olyan város esetében, amely évekig állt a szerb hadsereg ostroma alatt a kilencvenes évek közepén és gyertyaként égtek el a toronyházai.

Ennek emlékét őrzi az Élet alagútja. A háború alatt a szerbek által szinte teljesen körülzárt várost az ENSZ kezében tartott reptér alatt fúrt 800 méter hosszú alagúton keresztül látták el étellel és egyebekkel. A gépről leszállva akár gyalog el lehet sétálni 40 perc alatt az alagút régi kijáratánál kialakított múzeumhoz. Ez nem egy szép környék, de megéri a kitérőt. A belváros szépen rendbe hozott, görbe utcás, hangulatos negyed, viszonylag gyorsan bejárható. Éttermekkel, kiülős, vizípipázós kávézókkal, mecsetekkel.

Ima előtt egy kis frissítő

A város a vilamosbuziknak is rendkívül érdekes, igen sokféle villamostípus csattog a síneken, ezeket különböző európai városok küldték Szarajevóba a háború után. A pálya borzasztó állapotban van, az az érzése az embernek, hogy már csak a remizig bírják.

Bosznia egyik legszebb városa kétségkívül Mostar a csodálatos hídjával, de már a vonatút is fantasztikus tájakon vezet oda. Nemcsak egy építményről van szó a Neretván, hanem az egész városrészről, a körben a város fölé magasodó hegyekről, a fügefákról, amelyek tökéletes egységet alkotnak. Nemcsak Szarajevóban, hanem itt is mindenki beszélt angolul legalább valamennyire. Ez a környék ilyenkor már nem túl zsúfolt, sőt már-már kihalt, talán mert turista már nincs sok, a komplett város pedig az óvároson kívüli kávézókban, éttermekben múlatja az időt. Minden egység dugig tele, ordít a Despacito, a helyiek meg esznek-isznak.

A híd hajnalban

Boszniából Dubvonikba buszoztunk. Míg Bosznia meglehetősen olcsó - bár a belvárosi éttermek azért közelítik a budapesti árakat -, ez a város talán a legtúlárazottabb az egész Balkánon. Eleve felkapott - nem is csoda, hiszen csodás a klíma, gyönyörű a város és a tenger -, de amióta a Trónok Harcának egyes jeleneteit itt veszik fel, lényegében bármit el lehet adni bármennyiért. Az nem meglepő, hogy külön Trónok Harca túrák vannak, ahol bemutatják, mely jeleneteket hol vettek fel, ám hogy ezért a másfél óráért el tudnak kérni 150 kunát (hatezer forintot), az megdöbbentő. Ugyanennyibe kerül végigjárni a városi kőfalat, de egy csevap is 90 kunába kerül. Csak összehasonlításképp Boszniában egy jobb helyen a csevap nyolc konvertibilis márka, ami négy eurónak felel meg. Több mint háromszoros a különbség.

A falra 150 kunáért engednek

A balkáni buszozás sajátos eleme a határátkelés. Ez Bosznia és Horvátország között nem jelent semmi extrát, a határőrök felsétálnak a buszra, megnézik a papírokat, majd mennek. Horvátország és Montenegro között viszont egészen szürreális az egész, időutazás vissza a nyolcvanas évekbe. Mindenkit leszállítanak a buszról, sorbaállítják az embereket, egyenként kell odajárulni a határőr bódéjához, majd a túloldalon fel lehet szállni. Megyünk 50 métert, jönnek a montenegróiak és újra le, sor, bódé, fel. Azért valahogy át lehet vergődni.

A Kotori-öböl egy gyönyörű kis fjordocska, ahogy az Adriai-tenger szépen benyúlik a szárazföldbe. Kotor bájos kisváros a már szinte megszokott hatalmas hegyekkel körbevéve. Az óvárost fal veszi körül nagyjából háromszög alakban, két oldal a várfal, egy pedig maga a hegy. A hegyoldalból vékony ösvény vezet a tetőre, ahol egy vár romjait lehet bejárni, s a fal végig is vezet a hegyoldalon felfelé - nem mintha ennek híján bárki meg tudta volna hódítani a várat a gyakorlatilag függőleges sziklákon keresztülhatolva.

A várból az öbölre pillantva

A kellemesen nagy óváros tökéletesen ki van találva: szinte el is lehet tűnni a sikátoros részeken, ahol alig van turista, itt nyugodtan ihatunk egy kávét, de a forgalmasabb utcákon egymást érik az éttermek, boltok, árusok. Még nem árasztott el mindent az I love Montenegro típusú tucatszemét vagy a pucérnős sörnyitó, de már látszanak ezek a jelek is. Az ország nagyjából kétszer olyan drága, mint Bosznia, ez nagyjából itthoni árakat jelent.

Kotorból kétórás buszútra van Podgorica, ami bizonyosan nem tartozik a legszebb fővárosok közé, inkább átszállási pont. A reptérre jutás viszont itt igazán balkáni. A reptérről kivezet egy bekötőút, amelyet keresztez a vasút, oda ledobtak egy betonkockát, és elnezvezték reptéri megállónak. A személyvonatok megállnak, azokra lehet felszállni. Azzal már nem fáradtak, hogy a síneken gyalogátkelőhelyet alakítsanak ki, végülis a termésköveken is át lehet jutni. Innen még úgy egy kilométeres séta a reptér. Járda nincs, de nem is túl nagy a forgalom. (Persze ki lehet jönni busszal is, de Guszti ragaszkodott a retróvonathoz, nem sok helyen lehet már ilyennel utazni.)

A reptéri vasútállomás infrastruktúrája

Az ítéletünk a térségről összességében nagyon kedvező: Bosznia egyértelműen magasan a várakozásaink felett szerepelt, Montenegrót pedig második-harmadik körben szeretnénk bejárni - azért sorolódik hátra, mert a Balkán-túrából Koszovó és Albánia most kimaradt, ennyire volt csak időnk és ennyit engedett a repülők menetrendje. Dubrovnik gyönyörű, de egyszer elég volt, Horvátországban legközelebb bizonyosan más részeket járunk majd be - kocsival.

Az egész egyébként kijön fillérekből, a gyakorlati tudnivalók árakról, szállásokról a következő posztban.