Az elmúlt hónapokban látványosan közelebb kerültünk egymáshoz a gépen, sokkal kevésbé szór szét a Wizz ülőhelyosztó algoritmusa. A Ryanair változatlanul a lehető legdurvábban szétültet, viszont könnyebb ablakos/nagy lábteres helyet ingyen szerválni náluk.
Módosul az egyik alapszabály? A két ultrafapados szolgáltatása ugyebár három fontos dologban különbözik a sima fapadosétól (easyJet, Norwegian és a többiek): fennakadás (késés, törlés) esetén látványosan, jó magasról tesznek a tájékoztatással, ellátással és elszállítással kapcsolatos szabályokra, pénzt kérnek a normál méretű kézicsomagért és szándékosan szétültetik az egy foglaláson szereplőket, hogy az egymás melletti helyért és újabb pénzeket tudjanak pumpolni az utasokból. Nos, a harmadik már nem olyan egyértelmű, a Wizz mintha csavart volna egyet az ültető rendszerén.
Az elmúlt három hónapban abszolvált 12 utazásunk során már többnyire egy sorba adagolta a helyeket a rendszer, igaz, többször is nem egymás mellé. De ez már általában egyszerűen megoldható helyben az utastársakkal. Amikor szétültetett, akkor is 4-6 sor távolságra tette csak.
A sima két felnőttes utazásoknál is többször adott egy sorba helyet, mint külön, de egyszer se ablak-közép verzióban. A két felnőtt és egy gyerek foglalásnál csak a második felnőtt a kérdés, egy felnőtt és a gyerek mindenképp egymás mellé kapja. Ebben a felállásban kétszer tette odébb öt-hat sorral a másik felnőttet, négyszer pedig egy sorba adagolt, de csak egyszer egymás mellé, akkor is a folyosó két oldalára. Tehát egymás mellett három helyet egyszer se adott, persze azt a gépen már nem bonyolult intézni. Két felnőtt két gyerek felállásnál minden esetben egymás előtti két sorban helyezett el minket a rendszer.
Baromira próbálunk változó időpontokban becsekkolni, de semmiféle törvényszerűséget ezzel kapcsolatban nem bírtunk felfedezni, tehát nincs semmi tippünk, hogy mikor érdemes elvégezni az utasfelvételt. Mármint a Wizznél.
Mert a Ryanairnél ez egyértelmű. Az ő algoritmusuk azon a szögegyszerű alapelven nyugszik, hogy minél hamarabb csekkol valaki, annál szarabb helyet kap. A középsőkkel kezdi feltölteni a gépet, az egy foglaláson szereplőket pedig a lehető legtávolabb dobálja szét egymástól. Így aztán minél később csekkolunk, annál jobb helyet kapunk. Egymás mellé ugyan akkor sem oszt, bár már jártunk úgy is, hogy a 3A 4A jutott nekünk, amit elégedetten konstatáltuk. Azt is, amikor egy 4 órás útra vészkijáratot osztott. A Ryanair mindig mutatja az összes még elérhető helyet, tehát ha próbaként belépünk és megnézzük, hova vehetnénk még helyet, látjuk a választékot. Noha csak két nappal indulás előtt lehet ingyen becsekkolni, érdemes addig várni, amíg már csak a legjobb helyek szabadok. A többség elintézi az első lehetséges napon.
A Wizz rafkósabb, sose mutatja az összes szabad helyet, csak egy részüket, amivel próbál terelni. Teljesen mást mutat például akkor, ha már becsekkoltan kérdezünk rá arra, hogy hova tudnánk magunkat pénzért áttenni, mint akkor, ha új foglalást indítva jutunk el a helyekig. A Wizznél értelmetlennek tűnik a kivárás a becsekkolással és elég nehezen kiismerhető kívülről a helyosztó algoritmusuk.
Ami pedig az árazást illeti: a Wizznél továbbra is jóval drágább az ülőhelyvétel, mint a Ryanairnél. Aki tehát nem bízza a gépre, mindenképp magának akar választani, jó, ha a jegyárhoz hozzászámolja a helyárakat is, amikor összehasonlítja a konkurens cégek ajánlatait.
Utolsó kommentek