Pontosan negyven éve, 1977. március 27-én ütközött össze két Jumbo a tenerifei reptér futópályáján, a két felrobbant gépben 583-an haltak meg. Ez a legtöbb áldozatot követelő katasztrófa a polgári repülés történetében, de nyugi, ma már több okból kifolyólag sem fordulhat elő hasonló.
Általános tapasztalat, hogy a légikatasztrófákhoz több hiba, mulasztás és szerencsétlen véletlenek együttállása szükséges, ez teljesen megáll a tenerifei eseménnyel kapcsolatban is.
Az egész egy terrortámadással kezdődött. Az ominózus napon a Kanári-szigetek elszakadásáért küzdő szeparatisták robbantottak a szomszédos sziget, Gran Canaria repterén. Az oda tartó összes gépet divertálták Tenerifére, a Pan Am Los Angelesből érkező és a KLM Amszterdamból indult charterjáratát is. A New York-i közbenső leszállást beleszámolva már több mint 12 órája úton levő amerikai gép kapitánya engedélyt kért ugyan, hogy a levegőben körözve várja ki a reptér újranyitását, kérését elutasították, neki is kitérőre kellett mennie Tenerifére. Pedig csak pár perc lett volna a nyitásig.
A kis tenerifei reptéren pont úgy parkoltatták le a Pan Am-et, hogy a KLM B 747-ese elállta az útját. A KLM utasai a terminálban vártak, az amerikai Jumbo utasait a gépben várakoztatták. A Pan Am hosszú úttól elcsigázott utasainak azt is meg kellett várniuk, hogy a várakozást kihasználva a KLM kapitánya tankolni kezdett. Az akarta elkerülni, hogy a késés miatt Gran Canarián lejárjon a személyzet munkaideje, előre tankolva gyorsan akart vissza indulni Hollandiába a szomszéd szigetről.
Amikor a gépek elindulhattak, mozogni szinte csak a futópályán lehetett. A KLM-nek az utasítás értelmében végig kellett gurulnia a pályán, a másik végén megfordulnia, majd ezt követően várhatták az engedélyt a felszállásra. Közben - mivel a gurulóutak bedugultak, tele voltak átirányított, parkoló gépekkel - a Pan Am gépet utánaengedték a futópályán, de a terv szerint neki el kellett hagynia azt az egyik gurulóúton, hogy szabad legyen a felszállás a másik gép számára. Ezt a rutinfeladatot az nehezítette meg, hogy leszállt a köd, a látótávolság 700 méterre csökkent, a gépek nem látták egymást és a torony sem látta őket. Csak a rádióra hagyatkozhattak.
Amikor a KLM-gép elérte a pálya végét és megfordult, a Pan Am-gép még mögötte gurult a pályán, jócskán látótávolságon kívül. A KLM-gép kapitánya engedély hiányában is megkezdte a nekifutást a felszálláshoz. Az első tiszt jelezte, hogy még nem kaptak engedélyt, rákérdezett, erre a torony a repülési útvonalról adott tájékoztatást, a felszállásra akkor sem adott engedélyt. A másodpilóta ekkor már nem mert ellentmondani a késlekedés miatt rém ideg kapitánynak, nem jelezte újra, hogy nem kaptak engedélyt. A kapitány lazán hollandul beszólt, hogy "elindultunk".
Ezt hallották a Pan Am gépen is. Nekik már el kellett volna hagyniuk a pályát balra az egyik gurulóúton, de nem tudták a letérést egyértelműen beazonosítani, tovább haladtak a futópályán. Viszont azonnal jelezték, hogy még a pályán vannak. Ezt viszont a KLM pilótafülkéjében nem hallották, mert pont a kritikus pillanatban interferencia lépett fel és csak pár másodperces sípoló hangot hallottak. A KLM gépe egyre gyorsabban száguldott a pályán a Pan Am gépe felé.
Amikor észrevették egymást, a Pan Am megpróbált a lehető leggyorsabban balra letérni a pályáról, a KLM kapitánya pedig azonnali felszállással próbálta menteni a menthetőt. A gép eleje még el is fért a Pan Am Jumbója felett, de a futómű és a hajtóművek már nem, az ütközés után a KLM visszazuhant a földre és felrobbant, majd a Pan Am-gép is lángba borult. Előbbin mindenki meghalt, az amerikai gépről 71 ember tudott élve kimenekülni, de közülük is tízen később belehaltak sérüléseikbe.
A tragédia fő felelőse a KLM kapitánya, aki engedély nélkül akart felszállni. De persze ha csak egy tényező nem így alakul (időjárás, másodpilóta nem szól, kieső pár másodperc a rádiózásban, nem egyértelmű kommunikáció az irányítás és a pilóták között), a baleset nem következett volna be. Valószínűleg elkerülhető lett volna az ütközés akkor is, ha van pontosabb térképe a reptérről a Pan Am pilótáinak a letérés beazonosításához, illetve ha a KLM nem hozza előre a tankolást - a könnyebb gép el tudott volna annyira emelkedni, hogy átrepüljön a másik gép felett. De ha van is koccanás, majdnem üres tankkal a robbanás sem biztos hogy bekövetkezett volna.
Negyven év távlatából az egyértelműen kijelenthető, hogy hasonló baleset ma már csak a technológiai fejlődés jóvoltából sem következhetne be. Csak a legfontosabbak: a gurulóradarok segítségével a gépek helyzete rossz látás mellett is követhető és a rádiózásban sem lehetnek ma már szünetek, kieső részek. A baleset után egységesítették jobban az irányítás és a gépek közti kommunikációt is. Arra is ráfeküdtek, hogy a másodpilóták mindig merjenek ellentmondani a kapitánynak, ne féljenek retorziótól, váljon csapatmunkává a repülőgép vezetése. (Európában ez eredményesnek is bizonyult, Ázsiában ugyanakkor évtizedekkel később is voltak olyan balesetek, amelyekben szerepet játszott a kapitány megkérdőjelezhetetlen tekintélye, az, hogy a többi pilóta nem merte kritizálni a döntését).
A polgári légiközlekedés ma nagyon biztonságos, Európában és Amerikában pedig kiemelkedően alacsony a baleseti arány. Tenerifén a balesetet követően új reptér épült az általában kevésbé párás és csapadékos déli részen, a nemzetközi járatok ma döntően az új reptérre repülnek, de az északira is mennek fapadosok a spanyol szárazföldről. A Pan Am 1991-ben csődbe ment, de a KLM sem repül már Tenerifére, csak fapados-charter leánycége, a Transavia.
Az áldozatok között nem voltak magyarok, viszont egy nagyon apró magyar vonatozású mellékszála van a katasztrófának. A baleset előtt az egyik tenerifei légiirányító azon mérgelődött, hogy a reptérzár miatt hatalmasra duzzadt forgalomban nem tud focimeccset nézni, márpedig a spanyolok biztos lealázzák a magyarokat. Aznap volt ugyanis a két válogatott között egy barátságos meccs Alicantéban, ahol végül nem volt semmilyen alázás, az eredmény 1-1 lett. Az idősebbek azért emlékezhetnek erre a meccsre, mert a magyar gól szerzője, Pusztai László csereként állt be és első labdaérintéséből fejelt a spanyol kapuba. Ő 10 évvel később egy hat életet követelő szörnyű autóbaleset vétlen áldozataként hunyt el az M7-esen.
(A katasztrófáról több dokumentumfilm készült és rengeteg újságcikk is feldolgozta sokkal részletesebben. Én megpróbáltam csak a legfontosabb tényezőket kiemelni.)
Utolsó kommentek